poste restante

Miértek

 

Miért higgyem el,                                                                                    

hogy a békéért hadakozni kell,

mert harc nélkül béke sosem lehet,

és ezért kellenek a fegyverek,

… de sok millió, ki e hitbe belehalt,

háborúzott, csak mert békét akart.

 

Miért higgyem el,

hogy a sors leosztott minden lapot,

és megírta valaki rég ezt a programot,

s mint bábút rángat egy paraván mögött,

de enged repülni ég és föld között.

Ha lezuhanok, az már az én bajom,

mert mégsem nőtt toll a hátamon,

 

…és miért higgyem el,

hogy kimondható még az őszinte szó,

ami nemcsak ámít, hanem betartható,

hogy a szív lehet a testnek rabja,

de a lélek fogollyá nem válhat soha.

Gyűlölet s erőszak rám szakadhat,

se isten se ember meg  nem óvhat,

 

hát miért is higgyem el,

hogy valakit valóban érdekel

mit érzek, és mit gondolok ma én,

vagy számítok bármit is e földtekén,

boldog vagyok-e, vagy boldogtalan,

van e jövőm, vagy minden veszve van?

 

… de MIÉRT NE hihetném,

hogy egyszer béke lesz a világon mégis,

milliók hisznek benne, ahogy én is,

mert nem lehet, hogy minden jó puszta álom,

illúzió, mi halálba röppen lepkeszárnyon…

Hiszem, lélek a földről tovább nem mehet,

amíg nem érzi, mit jelent az, hogy „szeret”.

 

 

 

csalódás

 

…és megtörténik pár perc alatt…

mint valami megvilágosodás

az illúziók hirtelen szétfoszlanak

és nagyot fordulhat a világ

sötétté válik egy ragyogó árnyalat

de vakítanak észre nem vett hibák

bár látszólag minden rendben halad

többé semmi sem lesz ugyanaz

sem nyár sem ősz, sem tél … és a tavasz

hiába zöldül… mindent behavaz…

 

 

A szív (v)ágya

 

az ablakon át ebbe a tavaszos télbe

bámulok egy ideje már megértem

hogy belelátok felhőhabos szürkékbe

hiába bújnak színes életmesékben

 

olyan átlátszók mint az üveg

amikor a légyszart lemosom

tisztán látom ki nem menti meg

ma sem a tegnapom sem a holnapom

 

hömpölyög a hazugság áradat

szógátakra inogó védművek épülnek

röpképtelen remény ami megmaradt

szárnyatlan vágyak nem repülnek

 

s fehérre sem moshatja többé a patak

sötét napok éjek szétfoszlott lepedőit

a szív (v)ágya örökre foltos marad

maga alá gyűrve az álmok színes redőit

 

 

 

A hétköznap fénytelen

 

Hideg az éjszaka, s valahol szép csillagos,

mert minden fix, stabilan viszonylagos;

Több ezer éve kering a Föld körül a szeretet, 

s tegnap még mindig leszállópályát keresett,

végül kifutó-szívekre navigálta a Hold

itt egészen közel, téli ködökben landolt

fénypászták közt csak fagyott csend honolt.

Végleg elmúlt az ünnep, mert ’múlnia kell’,

minden véget ér, csak a múlás időtlen...

A hétköznap fénytelen, nincs csillogó lepel,

nem hallani, ha csillagkórus énekel, 

de pár szó itt marad keringve a levegőben,

talán épp múlóban,  talán születőben…

 

 

 

 

 

4. Láng… Az Üzenet

 

„Minden szó fontos. Enyém, tiéd..,

és csak egyszer mondhatom el.

Az emberlét véges, de szeretném, ha értenéd,

hogy bennem mégis örökké létezel.

 

Egyből egyetlen vagyok.

Megtalálsz, hogyha keresnél.

Milliárdnyi vagy, mint a csillagok...

Megtalállak, hogy el ne vesszél.”

 

Hallom és talán megértem..,

de mit kezdjek én most a szavakkal?

Nem érteni, csupán érezni szeretném,

hogy igaz, és nem száll el a pillanattal…