poste restante

 

a szerelem mint olyan

 

a szerelem mint olyan

tán soha nem is létezett

épp úgy mint a kezdet

egyszer csak lett

a semmiből teremtett létet

mielőtt megszületett

 

a szerelem mint olyan

ma sem lehet valóság

mikor élem valótlan vagyok

 létem is pont olyan

káprázat szálló fénypor

akár távoli csillagok

 

 ők ott én itt vagyok

talán nekik talán róluk

mesélem el hogy a szerelem

mint olyan az univerzumban

ezer fényévekkel ezelőtt

 már élt egészen biztosan

 

 a mesének nincs vége

 azóta folyton úton van

  el sosem tévedhet

s amikor fénye a földre ér

mindig újrakezdődik egy kezdet

kirobban az idő a tér

 

csillagosabb kékebb

fényesebb lesz az ég is

feletted és felettem is hatalma van

itt ezen a földön mégis

átruházza miránk boldogan

a szerelem mint olyan

 

2018 05.09.

Párbeszéd

 

A híd a folyóhoz:

 

Áradsz, hömpölyögsz, fordulsz

szabadon, merre kedved tartja,

máskor lustán ballagsz, elcsitulsz,

ezüstös álmokat szórsz a partra,

meséid hordaléka termékeny iszap,

hullámaidban élet magva szunnyad,

de mélyed megóvja szent titkodat.

Zenéd hangja szíveket varázsol el,

megfürödnek benned csillagszemek,

vágyakat, szerelmes suttogást,

imát és könnyeket bíznak rád emberek.

Lelkük lelkeddel a tengerig juthat el…

Ígérd meg,  ígérd, hogy egyszer

engem is magaddal viszel…

 

 

A folyó a hídhoz:

 

Rajtam csak átsuhan a szél,

minden mit viszek, múló pillanat,

az égbolt kékje s minden szenvedély

elfolyik tükrömben napra nap.

Partjaim elhagyom hűtlenül,

árvaságuk csak te kötheted össze

vigasztaló reménnyel, fénnyel,

te állsz fölöttem éjjel is, rendületlenül.

Pilléreiden,  a szerelmet örökre

megtartó íveden szivárvány feszül.

Láthatod felnőni a fákat és rajtad

lélektől lélekig járhat a szeretet…

Ígérd meg, ígérd, hogy majd egyszer

megtartasz engem is,.. ha már nem leszek.

 

 

 

 

 

most és mindörökké május

  

kívül bezáruló kapuk

bent táguló határok

lélektől lélekig érnek

mélyülő vízválasztó árkok

leengedett hidakon tegnaptól

hajlékony holnapig jutnak

feltámadó szelíd remények

most és mindörökké élnek

kiszakadt szívdobbanások

tévutakról mentő ariadné fonal

nyomát követi ősrégi átok

 

hitekből épülő frontvonal

sok silány semmit érő klisé

gyöngyök igaza közé vegyül

hiába válik egyszer semmivé

összezúz eltipor kíméletlenül

a szó marad pusztába kiáltott

kívül nem látszik ami fáj belül

múlt májusok illatát hordja a szél

szerelem szépség nem lehet halott

május fényről tavaszról mesél

mintha látná virágozni a világot

 

 Kérdések a Költőhöz…

 

Attila, mondd milyen érzés

itt, így száztizenhárom évesen?

Tudod, csak azért kérdezem,

mert én sosem tudom már meg,

és egyedül csak te vagy

aki elmondhatnád nekem,

mit érzel, ha neved lakótelepként,

utcaként, iskolaként,

irodalmi díjként emlegetve hallod,

olvasod, vagy látod a neten?

...és egyáltalán van fészbukod?

Csodálkozol-e logókon, szavakon,

áruvédjegyeken?

Milyen érzés, ha verset írsz,

netán megosztasz és milyen, 

amikor rájuk emlékezel?

Érzed -e őket még, vagy magadban sírsz,

ha felébredsz egy tavaszi reggelen?

Tudsz-e örülni, hív-e szerelem?

Hallod-e mit mesél most a Duna,

mit zúg az Olt hangja, 

és vacogó, dacos szívedhez

odahajol-e még a semmi ága?

Ádáz dühöd ugye nem vet követ arra,

ki nem olvas verseket, se sokat se keveset?

Az ám, nincs ideje haszontalanságra,

már se istene se hazája igazán,

s ki naponta csak számol, elszámol,

leszámol, kombinál és kalkulál,

taktikáz és replikáz, - ez is kortünet-,

nem hiszi el, hogy bármit is tehet,

de szentül hisz annak, aki csak hiteget…

Mondd, milyen érzés látni ezt a világot?

Örülsz-e most annak, ha azt hallod,

„nincs alku, én hadd legyek boldog”?

Gondolsz-e még a mamára, amikor

itt annyian hangosan anyáznak?

De mégse, inkább ne mondj semmit,

s egy szóval meg ne bánts senkit,

csak azt áruld el, fia vagy e még a hazának?

Attila, mondd, milyen érzés Költőnek,

Embernek megmaradni ott,

ahol büszke öntudattal lekommunistáznak?

 

 

 

 

nem azért...

 

nem azért mert nem érdekel

a legnagyobb bűn időt lopni

pénzből épül az új Himalája-hakni

kezedben az ásó tessék  ha kell

lehet nekifogni hordd el

a Kárpátok köré jó lesz falnak

és mögötte a kézen-közön eltűnt időben

milliók védett állatként kihalnak