Amorf

 

Amorf

 

Szétkent foltok papíron, falakon

sok-sok kontúros árnyék,

testet öltő, jósolt borzalom,

ám sose vetett még gátat költő

az áradatnak, és író se fog,

garantálhatom.

 

Nem is figyelek rájuk.

Szubjektív minden krónika*,

utókor nem fejtheti föl az igazat

besüppedve a 'való' hiányaiba.

 

Minden kor annyit ér,

amennyit az előzőkből tanul,

és amennyit hozzátesz maga.

Nem Morusnál, talán Platonnál

kezdődött az utópia.

Atlantisz mi magunk vagyunk,

s hiába lehetne itt már eutópia,**

 

csak egy amorf század árnyai vagyunk.

 

 

*A krónika szót - átvitt értelmeben, általánosságban  a költők és írók műveire értem.

 „A krónika görög eredetű szó (kronosz-idő - a latin chronica megfelelője. A középkor jellegzetes történeti műfaja. … A krónikákban az eseményeket időrendi sorrendben, rendszerezés, magyarázat, összefoglalás nélkül jegyezték föl. Készítőik, a krónikások többnyire egyházi emberek voltak… A középkor óta is használják a krónika szót a legkülönbözőbb szépirodalmi és tudományos művek címében.” / Wikipedia/

 

** eutópia: legáltalánosabb értelemben : a "jó hely”