A Szajna szennye...

 

 1.  A Szajna szennye

Olyanok lettünk már valóban, mint a birkák. Tűrünk, és hallgatunk, még a felháborodásnak sem igen szabad hangot adni nyilvánosan az azonnali megbélyegzés és várható retorziók miatt. 

Ünnepélyes megnyitó "Együtt a sokszínűségben" címmel..., hát igen, lehet ennek is nevezni, de szerintem az idiotizmus diadalát nem lehet a tolerancia és a sport közös, világraszóló ünnepének nyilvánítani… Vagy mégis??

Kiakasztó, gyalázatos, pofátlan, szégyenteljes, gusztustalan, tiszteletlen és végtelenül intoleráns!! Ilyen volt az egész  olimpiai megnyitó szellemisége. Egy kisebbség abnormitását dicsőítő, a hagyományos emberi, erkölcsi, kulturális, morális és keresztény, értékeket becsmérlő, kigúnyoló... Ilyen és hasonló jelzők jutnak eszembe. Azt nem tudom, kinek, mi volt a célja ezzel, de ezúttal sikerült az olimpiai eszmét (is) a lehető legmélyebbre süllyeszteni, mert ez a megnyitó mindenről szólt, csak a sportról nem! De vannak, akiknek semmi sem drága, a tisztelet szót rég kitörölték a szótárukból és lenyomták ezt a szennyet százmilliók torkán...

És mi a legszomorúbb? Nem az, hogy ők az ilyen extrém és magamutogató megnyilvánulásokat tartják normálisnak, helyesnek, követendőnek, hanem az, hogy mindezt az egyik legnagyobb világesemény apropóján piedsztálra is emelhették. 

Szeretném mielőbb elfelejteni az egészet. Sajnálom Celine Dyont, aki betegen is kiállt, és fantasztikusan énekelt, de valószínűleg kihasználták őt is aljas célokra. Biztos vagyok abban, hogy ha ismerte volna az egész "koncepciót" és a forgatókönyvet, akkor nem vállalja...

Csak bámulom a karikákat, és azon gondolkodom, vajon a Szajna is, pusztán szolidaritásból vált-e zavarossá? Állítólag az eső belemosta a fekáliát…vagyis mindazt a sz…rt, amit a transz-művész urak és hölgyek maguk után hagytak…

 

2. Részvétel /győzelem… 

„Nem a győzelem, a részvétel a fontos” - ez a közhellyé vált aranyigazság, most ismét az olimpián lenne/lehetne a legaktuálisabb. Már a kijutással is mindenki nyer, a szurkolókról nem is  szólva. Persze az olimpiára minden sportoló évekig készül, keményen küzd, hogy odajusson, és érthető módon ott győzni akar. Ki önmagához, ki másokhoz mérten szeretne sokkal jobb lenni. Minden tisztelet megilleti ezért az olimpiára is eljutó sportolókat. 

Az érem( mindegyik) jelképpé lett. Aki birtokolja, az mindent visz, az már VALAKI. Megérdemli, nyilván, hiszen megküzdött érte, ahogy a részvételért is. Áldozatok, lemondások, szenvedések árán, kimagasló sportteljesítmények árán jött össze a versenyzőknek a részvétel.

A részvétel,  ami minden győzelem szükséges, de nem elégséges feltétele.   

Mert ugye, a ki-kit, ki-mit győz le, az korántsem mindig a sportolók pillanatnyi formáján, teljesítményén múlik. Az eredményekbe olykor beleszólnak a természet erői, a szél, a hőség, az eső; a versenyek időzítése;  beleszól a szerencse és a balszerencse; de beleszólhat  akár a hit, az ideológia, a biológia, a pszichológia, a genetika, a fejben megszülető győzelem, vagy a lélekben kódolt vereség.

Vagyis a részvételhez még nagyon-nagyon sokat kell hozzátenni, hogy abból győzelem legyen, de három dolgot mindenképp: a küzdőképességet, (fejben és fizikálisan), a sportszerűséget és az egészséges önbecsülést, önbizalmat.  Ezek - szerintem - fontosabbak egy-egy éremnél, mert egy esetleges vereség esetén is, értelmet adnak a sportnak, és valahol győzelemmé formálhatják, a puszta részvételt is. A magyar (és más nemzetek) közfelfogásában azonban többnyire még mindig csak az éremszerzés a dicsőség, az olimpiai játékok idején nyugodtan ki lehet tenni a mondat végére a kérdőjelet, valóban „Nem a győzelem, a részvétel a fontos” ?  

 2024 aug.05.

 

 3. A maják és az olimpia 

Két hét múltán - a magyar szemszögből is- izgalmakban bővelkedő napok, sok-sok meglepetést is hozó versenyek után, ugyancsak különleges, látványos műsorral lezárult a világ idei legnagyobb sporteseménye.

A párizsi olimpiai megnyitó szellemisége és képei, már előrevetítették, hogy ez lehet minden idők legkülönösebb, és a leg-ek ben bővelkedő olimpiája. A mérleget majd úgyis megvonják, a 'leg’-eket is számon fogják tartani még sokáig a szervezés, a kivitelezés, és a teljesítmények oldaláról is. Ahogy én látom, talán a párizsi olimpiától került legtávolabbra az ókori görög eszme, és a francia (!) Pierre de Coubertin báró újkori olimpiákat megálmodó víziója is. Bár ő még úgy képzelte, hogy kizárólag férfiak versenyeznek majd megint, mint az ókorban, de ez szerencsére az újkori olimpiáknál már nem így alakult.

 A legújabb „legek” között minden bizonnyal ott lesz a legbotrányosabb, és a legkiszámíthatatlanabb jelző is. A női és férfi sportágak elkülönülése, ill. a sportolók nemi hovatartozása az olimpiákon egészen Párizsig (tudtommal) nem kérdőjeleződött meg,vagy mert nem volt rá ok, vagy mert nem lehetett szó ilyesmiről. A biológiailag és kinézetre, fizikai alkatra is férfias jellegű, de magukat nőnek tartó sportolók indulását az egyértelműen női versenyzők között ez alkalommal  már ne gondolja senki 'véletlennek'. Ezzel (valószínűleg ideológia/politikai nyomásra) precedenst akartak teremteni a jövőre nézve, és ez sikerült is, miután két aranyérmet is akasztottak két gentikailag férfi, de nők közt verenyző bokszoló nyakába. A kontrollt vesztett ’modernitás’ immár öntelten  ünnepelheti (legalábbis a következő olimpiáig) a normalitás feletti győzelmét.

Mindezek ellenére az emberi méltóság és a küzdeni tudás is megmutatkozott, úgy tűnt, hogy a sport még mindig győzni tudott az embereket szellemileg, lelkileg, érzelmileg és testileg is deformáló ideológiák, és a gyűlölet felett.

 Sajnos a világban jelenleg is zajló háborúkat nem tudta az olimpia sem megállítani, vagy akár csillapítani, mert ismét van egy véresen valóságos küzdőtér, ahol a gyengébb az életével bűnhődik. 

Tisztára mint a Nagy Labdapálya a majáknál, csak ezen a mostani küzdőtéren ma már nem csak a vesztes csapat kapitányát ölik meg.

2024 aug.15.