Mondom magamnak

Rozella•  2021. május 18. 21:57

Család, fák, család-fák…



Család, fák, család-fák…

 

Milyen különös, hogy az ember úgy van megalkotva, hogy csupán 3-4 generáció az, akik jó esetben személyesen is ismerhetik egymást. Egy-egy családon belül a születések miatti öröm, a halál miatti gyász és bánat nagyjából max. 100 évet átfogóan élhető át személyesen, azaz intenzíven. Szülők, nagyszülők, a dédszülők, ill. gyermekek, unokák, esetleg dédunokák ismerik egymást és ennyi. Korábbról talán megvannak a nevek, dátumok, néhány emléktárgy, családi ereklye, történet, esetleg legenda. Pedig az előző generációk is élő, érző, szenvedő, örvendező, vagy bánkódó, hús-vér emberek voltak, és mi nélkülük most bizony sehol sem lennénk. Biztos fura, de én gyakran gondolok rájuk, akikről nem tudok szinte semmit, és mégis képes vagyok valamiképpen szeretni őket is, és hálás is vagyok nekik. Az életért, a hazámért, a magyar anyanyelvért, és mindazokért akiket még ismerhettem személyesen is: a dédszüleimért a nagyszüleimért. Hálás vagyok nekik, mindazért, amit tettek, és főleg azért, hogy nem adták fel, hogy küzdöttek, hittek a jövőben, az utódokban, bennünk, bennem, de  hálás vagyok azért is, amiért a halál tudatát elviselhetőbbé teszik, hiszen ők valamennyien előttem járnak…

Ha kifognám az aranyhalat, és lehetne három extrém, kívánságom,  az egyik biztosan az volna, hogy láthassam hitelesen megelevenedni azt a sok-sok évszázadot átfogó, netán évezredes  családregényt filmen, amelyikben kivétel nélkül minden ősöm játszana valamilyen szerepet. Volna aki kisebb epizódszerepet kapna, volna aki karakterszerepet alakítana, és persze lennének főszereplők, mellékszereplők és sokan statiszták is, de a lényeg, hogy kivétel nélkül mindegyiküknek biológiai, genetikai köze lenne hozzám. A film helyett jelenleg be kell érnem az ezidáig feltárt hiteles családfákkal, közülük a legrégebbi ág jelenleg 1628-ig vezethető vissza. Sok ez vagy kevés? Talán soknak tűnik, de a távolabbi múlt a neveken, dátumokon és néhány családi címeren túl már homályba vész, mert a mindennapi életükről szinte semmi sem tudható. A világ ma is élő legidősebb fái nem ritkán, bizonyítottan 5-8 ezer évesek, amit évgyűrűik alapján állapítható meg,  a magyarországiak kb. 7-800.( a korábbi rekorder "nagy öreg", a zsennyei tölgy már nem él...) Ehhez képest egy kb. 400 évre visszanyúló családfa igazán nem sok. :) 

 Semmi nem bizonyítja, hogy az élet nem ér véget a halállal, - én mégis így érzem. Miért? Mert évezredekre visszamenően minden ősöm génje bennem is él, tehát bizonyos értelemben, most is itt vannak. Nem kísértetként, nem szellemként, hanem mint bennem élő, parányi építőkövek.

Talán én is az vagyok, az lehetek,.. egy építő kő az élet folytonosságában.  

   Napok óta figyelem, ahogy előbújtak az elültetett virágmagokból a kis növénykék, a saláták, a retkek, a patisszonok első húsos kis levélkéi, stb., selymes új pamacskák jelennek meg a fenyőkön, és a sokáig kopár falon is zöldszoknyás vadszőlő kezdett buja tavaszi táncba...  Ők is mind építkeznek, pedig  most hűvös május és eső várja őket, de élni akarnak. Apró sejtekből építkeznek a növények is időtlen idők óta. Ők a létünk feltételei, nélkülük ma nem volna emberi élet a földön. Hihetetlen, hogy némelyik már több száz, sőt több ezer éves. Nem messze egy kis parkban áll két hatalmas, idős fa, egy vadgesztenye és egy fenyő. Előbbi most teljes pompájában, milliónyi fehér virág-gyertyát tart a fény felé, amikből majd gesztenyék fejlődnek, immár a sokadik generáció. Ez a fa olyan most mint egy óriási, élő család-fa, vagy mint egy eleven piramis és legalább annyi titkot őriz.


 Ki tudja, lehet, hogy mégsem a piramisok a legtitokzatosabb földi építmények…?

 

 

https://zoldvilagunk.blog.hu/2019/09/21/magyarorszag_legidosebb_fai

 

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2016/05/08/a-10-legidosebb-fa-a-vilagon/

 

 

 

Rozella•  2021. január 17. 18:58

„Hol a boldogság mostanában?”


„Hol a boldogság mostanában?”

 

Nem tudom, kinek mi a SOK és mi a KEVÉS? A gond, a baj, a betegség, a rosszindulat, a sandaság, az átverés, a hazugság, az elhallgatás, a csúsztatás, az irigység, az erőszak, a devianciák  és hasonlók, többnyire SOK-nak érezhetőek mostani világunkban; Ellenben a tisztesség, a becsületesség, az őszinteség, az önzetlenség, a szolidaritás, a felelős cselekvés és hasonló megfoghatatlanságok nagyon is KEVÉS-nek tűnnek,- úgy általában. 

És mi a helyzet egyénileg? Egyénileg mindenki jól akar élni: egészségesen, boldogan, anyagi és fizikai biztonságban, békében. Nemes célok. Ezen munkálkodik egész életében az ember, ki így, ki úgy, ki meg amúgy szeretné elérni. A munkálkodás közben pedig felhasznál egy keveset ebből-abból. Olykor hozzáad a fentiekben vázolt SOK-hoz, máskor pedig magához vesz, ’eltulajdonít’ az említett maradék KEVÉS-ből is.  Érdekes módon, a SOK ezáltal még több lesz, de ugyanakkor a KEVÉS is gyarapszik. Ez szerintem valódi paradoxon.

 Emlékszem, nekem még azt tanították a filozófia egyik alaptételeként, hogy  a dolgok mennyiségi növekedése törvényszerűen minőségi változásokat fog eredményezni./ a minőségi változás persze csak az ÚJ-nak, a MÁS-nak az alternatívája, pozitív vagy negatív előjel nélkül értelmezendő /

Ha ez a régi tétel igaz, akkor már csak azt kell kivárnunk, hogy ha a sok is, és a kevés is tovább sokasodik, akkor milyen lesz a belőlük létrejövő új minőség? Továbbgondolva az új minőségek hogyan viszonyulnak majd egymáshoz? Leegyszerűsítve: ki kit, ill. mi mit győz le? Persze ez már egy másik alaptételhez vezet, ami a változás állandóságáról szól.

Sajnos hiába mondom magamnak, hogy ne terheljem ilyesmivel azt a kevés  maradék agysejtemet, hiszen a legkiválóbb tudósok, kutatók, filozófusok által megírt több könyvtárnyi irodalom született már a témában, ebből kifolyólag minden jelenség igazolására és mindennek az ellenkezőjére is van épp elegendő tézis és érvanyag, -tehát ki-ki választhat közülük tetszése, hite, világnézete stb. szerint; - de akkor mi értelme van ilyen „elméleti marhaságokkal” (mégis) foglalkozni egy laikusnak? Talán az, hogy folyamatosan választani kell (és itt nem a négyévenkéntire gondolok) Józanul mérlegelni, hogy mi igaz és mi nem, mi hasznos és mi nem, mi szolgálja az emberi életet és a jövőt és mi nem…

Itt van pl. ez az egész világméretű  j… ány kérdés. (Próbálom nem leírni azokat a szavakat, amik miatt  ismét sárga cédulás lehet az írásom.) Nem tudunk semmit, de dönteni kell, ha lesz miről. Beadassuk vagy sem? És ha igen, mikor? Melyiket? Ha nem, akkor ártunk-e magunknak, a családunknak, vagy másoknak? Lesz -e bármely döntésünknek személyes és közösségi, vagy akár globális következménye? … és nota bene: mi döntünk-e valójában?

Hol a bizalom, és hol a biztonság mostanában?  És amúgy is, hol a boldogság mostanában?  

„Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.” /P. S. /

  ??

Nem tudom… SOK a kérdés, KEVÉS a tisztességes, egzakt válasz, és az ismeret is csak egészen keveseké,- mint a tudás. De Róza azt mondja, aki kérdez, az (még) gondolkodik..,  és ma már az is valami.


 


Rozella•  2021. január 4. 15:56

"Oltakozás"

 

„Oltakozás…”

 

Az „érzékenyítés” mesterségesen butításra kitalált, rafináltan alulütős szava után nemrég megérkezett a másik  magyar csodaszó:  az „oltakozás” .

Azért gondoljunk csak bele, összefutunk az ismerősünkkel, és a ’hogy s mint’  után azt mondja, bocs, de most mennem kell, sietek, oltakozni ... és mivel jó lelkű az istenadta, még visszaszól:  ha jót akarsz, oltakozzál te is, mert nem elég ha én oltakozok, neked is oltakoznod kell, hogy mi mindannyian oltakozottak legyünk, ennyit igazán megtehetünk egymásért, hogy oltakozzunk, hiszen ingyen van, és megvéd…

Nos egy ilyen szituban, mit is tehetnénk mást, állunk a faképnél, és eltöprengünk azon, hogy valóban milyen jó dolog is oltakozni, majdnem olyan jó mint adakozni, bérmálkozni, borotválkozni, vagy homokozni… kinek-kinek tetszése szerint. És azon is el lehet elmélkedni, hogy az „oltakozás” iránti „érzékenyítés” céljából, nem kéne - e végre egy hómofiszban toppon működő influenszerre bízni, a legfontosabb C. O.- vid tudnivalók közlését, akarom mondani „posztakozását” ?? 

Bocsánat, hogy ezt én is 'ideposztakoztam', de Róza nem hagyott békén... ő már csak ilyen, mondja magának...




 

Rozella•  2020. november 23. 19:27

"Ég és Föld között"- Makovecz Imre


„Ég és Föld között” – Makovecz Imre


Dokumentumfilm  ajánló

Kivételesen nemcsak magamnak, de mindenkinek, aki véletlenül idetéved jó szívvel ajánlom: ha teheti, nézze meg a dokumentumfilmet, amelynek 2. és 3. része holnap és szerdán az M5 TV csatornán kerül adásba. A filmből egyértelművé válik az alábbi idézet jelentése is.

"Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt."    /Makovecz Imre, 2002./ 

Aki megnézi (netán ismét) ezt a filmet, megértheti belőle, hogy mitől olyan egyediek és különlegesek, világhírűek a magyarok kiválóságai. Makovecz Imre is megmutatja ezt, nemcsak a szavaival, az elszántságával, a hitével, a művészetével, hanem egyetemes szintű, a teljességet, az archetipikus emberi lényeget megragadni képes gondolkodásával, lenyűgöző tehetségével és hazája megalkuvás nélküli, művészi szolgálatával. Tehetsége, magyar identitása, a Múlt és Jövő, Ég és Föld összekötésének a vágya mellett egyéni látásmódja segítette őt a magyar organikus építészet megteremtésében. A teremtés nála valóban korszerű értelmet kap, olyan alkotásokat hagyott az utókorra, amire csak nagyon kevesek képesek. Egy ilyen ember tanításai, életműve mellett egyszerűen nevetségessé válik, és eltörpül minden mai, álságos furmánykodás, kicsinyesség és hatalom-kiszolgálás pro és kontra. Döbbenetes az is, amit Makovecz előre vetített és ki is mondott már jó pár évvel ezelőtt ( a film 2. részében hallható) Európáról, és benne a magyarok helyéről, szerepéről… Igen, valóban döbbenetes!

 

M5 TV :    nov 24.  kedd   09:10    (2. rész ism.)

                  nov 24.   kedd   17:30    (3. rész)

                  nov 25.   szerda: 09:10   (3. rész ism.)

            

Részlet a műsor ajánlójából:

"Makovecz Imre a XX. és részben a XXI. század talán legjelentősebb magyar organikus építésze, aki iskolát hozott létre. A film Makovecz életének csomópontjait ragadja meg: a faluház építő közösségteremtő Makoveczet, a Sevillai világkiállítás nagy visszhangot kiváltó pavilonját. A templomépítő Makoveczet, aki az egész Kárpát-medencében emelt templomokat, és a gondolkodó magyarságában elkötelezett alkotót és közéleti embert; aki az Őt követő generációk szakmára, erkölcsre, emberségre, helytállásra és hitre nevelését tartotta egyik legfontosabb céljának.
A film azt is megmutatja, amit a művész életében nem valósíthatott meg. A filmben virtuálisan felépül a monumentális katedrális, a meg nem valósult Felső Krisztinavárosi templom."

Rózában persze ott bujkál a kisördög, és felteszi a kérdést: vajon miféle MÉRTÉK és LÉPTÉK az, ami tényleg esélyt ad Föld és Ég összekötésére? Nem valami nagyzoló, művészi allűr ez? Hmmm... Lehetne akár az is, ha szó szerint értelmeznénk, de itt nem erről van szó. Az összekötés Makovecz épületeiben érezhetően spirituális, amire a földi halandónak nagy szüksége van, akár hívő, akár nem. 

Milyen szépen tükrözi a nyelvünk is, hiszen a MÉRTÉK szóban már benne foglaltatik az ÉRTÉK, amit Makovecz épületeiben, tereiben ma is észrevehet bárki. 




Rozella•  2020. november 3. 11:47

Intelmek magamnak


Intelmek magamnak

 

„Csak én bírok versemnek hőse lenni

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.”

 

írta Babits bölcsen sok éve már,

ám, ha neki sem sikerült elkerülni,

nekem próbálkozni is kár…

 

„Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd.”

 

figyelmezett Petőfi minden verselőt,

persze ő még nem ismert engem,

ki fejet hajtok égő lánglelke előtt.

 

„Letészem a lantot. Nyugodjék.

Tőlem ne várjon senki dalt.

Nem az vagyok, ki voltam egykor,

Belőlem a jobb rész kihalt.


A tűz nem melegít, nem él:

Csak, mint reves fáé, világa.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!”

 

Kommentár Aranyhoz, ugyan már! Minek?

Csak magamnak mondhatnám, más senkinek.

 


"Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.

Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:

bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?

Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat

s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

 

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.

Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:

vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,

szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,

mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

 

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:

táplálnak, melengetnek valahány világévet

s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,

a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,

társukként megölelnek és megint messze szállnak."

 


Weöres titkokat árul el, s meg is mondja pontosan,

hogy mit tegyek, csak azt nem, hogy hogyan…?

 

Á, hagyom a régieket, valami új, valami izgi, jó

és bíztató kéne már, lehetne mondjuk Varró?

 

Varró Dániel: Se óda, se bordal

 

Jöjj, hajnali Múzsa, és írni segíts,

nem jön ceruzámra se óda, se bordal.

A papír egy üres, korareggeli beach,

jöjj hónod alatt boogie board-dal.

 

Kávék fanyar, őszi levét iszom én,

s úgy vágyom azokra a nyári vizekre...

Vörösödve feküdni a beach közepén,

míg jössz a homokba zizegve.”

 

A szivacskutya hangja. Amint leverem.

Folyatom tele langyos vízzel a kádat.

Kutyaként ugrál föl a hű szerelem

rád, nyalja a tenger a lábad,

 

úgy jössz boogie board-dal a hónod alatt...

Állát kacorozza derűsen az Isten,

nagy, bumszli, piros seb az égen a nap.

Hova tűnt el ez, én kicsi giccsem?

 

Hol a hajnali pír, mi dereng le miránk,

hol a part, amin ődöngtünk mi merengve?

Sunyít a homokban a néma szilánk.

Megvágja az arcom a penge.

 

Lám, valaha kegyelt a te égi atyád.

Volt egy ihletteli, hajnali óra.

De a boldogságot, e régi gatyát

kinőttem egészen azóta.

 

És ugyan mit vennék helyette fel én,

a napra miben ki lehet gyalogolni?

Turkálok a polcon - semmi remény,

csupa régi, kinőtt, gagyi holmi.

 

S te a Léthe vizéből buksz csak elő,

már ott boogie boardozol, isteni lányka.

Míg trappol a parton a trampli idő,

a radírfeledés elefántja.”

 

…nos, ezen picikét majd még elmerengek,

hisz' kinek kell ma már óda, pláne bordal?

Veszélyes vizekre meg minek evezzek

egy akármilyen olcsó boogie boarddal?


Ablaktalan házakba ajtóstól nem rontok,

tudom érzékenyek ottan bent a lelkek,

radír helyett ma csak megnyomok egy gombot,

és a delete pikk-pakk.. törli az intelmet.

 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom