Sok üres doboz

Sok üres doboz…

 

Tünedeznek előlem szavak,

csak magas és mély hangok maradnak,

hitvány, hazug csalók azok is,

kettős látású hangzók, rejtjelek,

kihagyott, mély lélegzetek.

Verklin előtekert ősz-húrokon

szemrebbenetlen hallgatom,

fájón hamis, hangolatlan,

kellenél ahhoz, hogy ne halljam.

 

Még kibontatlan tegnapok

dobozaival bajlódok nélküled,

kemény vagyok, segítséget

nem kérek, mentséget sem keresek,

dacos, összezárt szájjal hagyom,

hogy az idő markába szoruljon

a perc, sötétbe zárja a holnapot,

kellenél ahhoz, hogy szabaduljon.

 

Nélküled bármit mondhatok,

és kibonthatok  minden lezárt

kétes dobozt, kidobhatom a sok

nevetséges, őrzött kacatot, és elhiszem

megkönnyebbülten: végre eltüntettem,

többé nem fájnak, nem bánthatnak,

de makacsul itt maradnak szavak,

 

bekúsznak ablakpárkányok alatt,

nappal meglapulnak, de éjjel 

előbújnak, sötétben is hazudnak, 

- ha egyet őszintén mégis kimondok,

követi máris egy hamis, mert bolondok,

kongó mondatokká összeállva,

újra és újra megtagadnak bennem.

halkulva hallom, alig-alig értem…

 

Szégyenükben talán elnémultak,

ám kimondatlan is hazudnak,

kellenél ahhoz, hogy ne így legyen,

vagy csak a hallgatag, konok csend kell,

...  a sok üres doboz, csomagolni holnap,

a magas és mély hangoknak,

hogy eltűnhessenek végre,

ha már semmi nem lehet igaz,

és a szavak mindig csak hazudnak…