ŐSZI MIX

Rozella•  2015. október 8. 09:32


Éjjel azt álmodtam, hogy József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Arany János, Tóth Árpád és Kányádi Sándor együtt meglátogattak. Színes, kockás hátizsák volt a hátukon, a zsákok tele voltak versekkel, csak kicsit össze voltak keveredve. Kiszórták elém az asztalra és azt mondták: "Ezeket válogasd ki, de vigyázz, nagyon meg ne sérüljenek,- reggelre pedig mixelj belőle nekünk egy ősz-koktélt, mert  hamarosan visszajövünk és ha nem lesz kész, soha többet nem írhatsz le egy sort sem… Rémületemben felébredtem, és hát… ez lett belőle. (remélem, ha ma visszajönnek, megengedik hogy írjak még…:)

 

 

ŐSZI-MIX


"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz."

 

Ősz húrja zsong, jajong…

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

tegnap Párisban ott osont,

halk lombok alatt, s találkozott velem.

Kis rőzse-dalok égtek az avarba'

füstjük szállt szemembe, hajamba,

és a szivemet valami meggyőzte:

Ó, nézd, megyünk az Őszbe,

vijjogva, sírva, kergetőzve,

két lankadt szárnyú héja-madár.

De hol repül már a tavalyi nyár,

pedig még nyílnak a völgyben

a kerti virágok, aranyban s zöldben

zöldel a nyárfa az ablak előtt,

de ont monoton bút konokon

és fájón, ha hó takará el a bérci tetőt.

Új rablói vagyunk a Nyárnak,

csattognak az új héja-szárnyak,

mert nehéz nyarunk volt, itt az ősz

és jönnek a téli gondok, ha elidőz

a szerelem erdejében a szelid őz…

Még ifjú szivünkben a lángsugarú nyár,

de íme sötét hajam őszbe vegyül már…

Elhull a virág, eliramlik az élet, hívogat

valami messze, tán csak egy hangulat,

hisz' őszbe csvarodott a természet feje,

dérré vált a harmat, hull a fák levele,

rövidebb- rövidebb lesz a napnak útja,

és hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,

Valahol az Őszben megállunk,

fölborzolt tollal, szerelmesen.

Látod, így van ez kedvesem,

…hát ne hagyd kihúnyni a tüzet,

a százszor szétrúgottat,

szítsd a parazsat

nélküled föl többé nem loboghat.

Itt ülök csillámló sziklafalon

- lelkembe mart a fény nagyon-,

csak ülök, és szótlanul hagyom.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz -

idesereglik, ami tovatűnt,

a fej lehajlik és lecsüng a kéz.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Csendben tégy úgy, ahogy én tenném,

Kedvesem, gyere, ülj ide mellém,

ülj itt addig szótlanúl,

míg dalom, mint tó fölött a

suttogó szél, elvonul.

Itt van az ősz, itt van újra,

s szép, mint mindig, énnekem.

tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? De szeretem!

 

A koktélhoz felhasználva:

 

József Attila:      Óda

                        Csak az olvassa versemet

Ady Endre:        Párisban járt az Ősz

                         Héja nász az avaron

Petőfi Sándor:    Szeptember végén

                         Itt van az ősz, itt van újra   

Arany János:     Toldi estéje

Kányádi Sánor:  Felemás őszi ének

Tóth Árpád:       Paul Verlaine: Őszi  Chanson (fordítás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2015. október 9. 14:28

@csillogo: @Molnar-Jolan: Köszönöm, a félelem hogy nem írhatok, hát nem volt semmi..:) inkább szót fogadtam :)

Molnar-Jolan2015. október 9. 09:37

Hi-hi, ej, ezek a kockás hátizsákos költők milyen szigorú bácsik... :)
De sikerült jól rád ijeszteni, összekaptad magad. :P

csillogo2015. október 9. 07:43

Nem semmi - ezt így "összerakni" - kivételes jó érzékkel válogattad! :-)
Nagy gratula!

skary2015. október 8. 17:53

@Rozella: reméltemisss :)

Rozella2015. október 8. 17:53

@skary: Uram, "ez a sor itt végig!" :) ...élmény volt magával beszélgetni..:)

skary2015. október 8. 17:50

@Rozella: igen az eleje a fura..de utána már élvezed..így van ez a bolondgombákkal is .)

Rozella2015. október 8. 17:49

@skary: :) átéltem már pár rázós repülést, megtanultam nem félni, most már élvezem:)

skary2015. október 8. 17:44

@Rozella: amikó elősző repűtem szinte féltem...olyan furák voltak alattam a felszálláskor a 10emeletes izék :)...egyébként meg a fel és leszállás a necces :)

Rozella2015. október 8. 17:42

@skary: tod én meg éccerű pálóc lyány vok még két lábbal a fődön.. :) csak a versekben szoktam repülni..:)

skary2015. október 8. 17:37

@Rozella: tod má a zurak nekem pejoratív jelző :)

Rozella2015. október 8. 17:36

@skary: azuraknem hozzád valók Rozi, a zuram is ezt montta vót ...:)

skary2015. október 8. 17:34

@Rozella: eetapsótáka zurak :)

Rozella2015. október 8. 17:33

@skary: jah... azótaelvittejacica mög a vonat...:)

skary2015. október 8. 17:32

@Rozella: áá az is csak városi legenda vóth...nem valóság .) központi hatalom..nagy adókkal :) csak még vóth aranyezüst :)

Rozella2015. október 8. 17:31

@skary: mer möghalt mátyáskirály... :)

skary2015. október 8. 17:29

@Rozella: ilyen igazságtalan a viláág .)

Rozella2015. október 8. 17:28

@skary: Dehogynem! :) Látod hogy hozzám is együtt jöttek be! Mégpedig "őszi éjen, mikor izzikagalagonyaizzika ..." csak a Weörest kiközösítették, a neve miatt..:)

Rozella2015. október 8. 17:23

@Sea_Miller: Bizony, én is szeretem őket... :) köszi!

Rozella2015. október 8. 17:22

@Krisztinka: Köszi, Te Csupa Szív !! :))

skary2015. október 8. 16:59

jóbemixetétöknemegyformafigurákat..ezek soha nem ültek volna le egymással :)

Törölt tag2015. október 8. 13:46

Törölt hozzászólás.

Krisztinka2015. október 8. 12:52

Tetete😁csudacsaj💜