Egy és Más
SzerelemSzerelem koldusa
Szerelem koldusa
Amit sohasem kértél,
tőlem csak azt kaptad
szerelem koldusa.
Homlokodra holdat
leheltem, fényszeplőket
maszatoltam az arcodra,
csak morzsákat adhattam,
te mégis boldog voltál
néhány pillanatban,
amikor apránként magam
reszkető tenyeredbe
morzsolgattam.
Őrizlek
Őrizlek
őrizlek
fénybe zárt borostyánban
szívdobbanásom
hozzád lengő inga
elhagy és visszatér
áldott lét-ünnepem vagy
szomjam oltó kenyér
éjemből virágos fölriadás
mi áthalad a létemen
tudatom ős-mítosza
őz-suhanású réteken
lelkemen száradó
pogány hitem
szent vallomása
te vagy a szerelem
nélküled nem éltem soha
őrizlek hűvös tenyéren
izzó parázson járva is érzem
pajzsod örök védelmét
isten bennem őrzött táltosa
Négy szél
https://www.youtube.com/watch?v=99GyFmnH59s
Négy szél - I.
ígéreteim lassan beváltom
a tűzzel tartozom magamnak
hozzád repül pernye-álmom
hűlése alkonyi szavaknak
négy szél forgásába rejtelek
felhőrongyokba bugyolállak
s eldobált hógolyók helyett
fázó szívembe hajigállak
elkaplak mint a bumerángot
varrok rád lila lepkeszárnyat
szemedre szórom akácvirágom
ingedre gombolom a vágyat
bezárkózom a zárványaidba
esztelenségemen időzve
védtelenségem is vedd magadra
bűneimmel megtetőzve
túl a lázálom szép fájdalmain
konkáv holdfény a homlokom
testen kívüli pontok látomásaim
összekötnek veled s én hagyom
***************************
Négy szél - II.
szemedre szórom akácvirágom
túl a lázálom szép fájdalmain
konkáv holdfény a homlokom
testen kívüli pontok látomásaim
a tűzzel tartozom magamnak
négy szél forgásába rejtelek
bezárkózom a zárványaidba
s eldobált hógolyók helyett
elkaplak mint a bumerángot
fázó szívembe hajigállak
hozzád repül pernye-álmom
felhőrongyokba bugyolállak
esztelenségemen időzve
varrok rád lila lepkeszárnyat
bűneimmel megtetőzve
ingedre gombolom a vágyat
védtelenségem is vedd magadra
ígéreteim lassan beváltom
hűlése alkonyi szavaknak
összeköt veled és én hagyom
A csend csarnokai - I.
A csend csarnokai - I.
1. A szerelem csarnoka
Pillérekről indulunk a folyón át
középen összeérnek szép íveink,
felhő-trapéz csendjén függő kupolát
emelnek fölénk szívveréseink.
Rézkorong Hold gurul át a hídon,
sárga fényt gördít az éjszakába,
ha átér a túlpartról visszagurítod
parthoz láncolt, könnyű csónakjába.
Alattunk a sodrás tóduló vér,
szűk medrében a tér olyan tág..,
ha parttól partig feszül a szerelem
hajlékony ívére a világ.
semmiségek
semmiségek
megrezdül halkan az öröm
lassan ébredő az éden
elszáll a hunyorgó kétség
alvadó hitetlenség réme
csak az éj könnyű érintése
mosolya marad bennem
zengés csillag-végtelenség
… csupa semmiség
a fény karjába hív a hajnal
az álomkómás éjszakából
a létezés kapuja kitárul
minden perc értelmet kap
illatod belengi az étert
kezed élő húrokon zenél
ölelésed heves őszi szél
borzongó nyugalma lomb ölén
szemedben élem létezésem
szememben éled létezésed
eggyé válva a hiányos egészben
a csend még átölel de érzem
búcsúdalt zeng a csillagtáj
eltűnőben morzsol egy könnyet
páráll a fényben valami fáj
mégsincs lázongó kétely s homály
a nap érintése bennünk elég
az ébredő hajnal-ég a végtelen
a szerelem és a többi semmiség