Egy és Más

Irodalom
Rozella•  2015. december 17. 11:02

Madách után ... közben - Végre nagyon pozitívan

 

" Néhány anyag... Most vonzza, űzi és taszítja egymást,

Nehány féregben öntudatra kél,

Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,

És megmarad a semleges salak. -

Az ember ezt, ha egykor ellesi,

Vegykonyhájában szintén megteszi. -

Te nagy konyhádba helyezéd embered,

S elnézed néki, hogy kontárkodik,

Kotyvaszt s magát istennek képzeli. "

 

/ Madách : Az ember tragédiája;  Lucifer,- Első szín/

 

"Minden, mi él, az egyenlő soká él,

A százados fa s egynapos rovar.

Eszmél, örül, szeret és elbukik,

Midőn napszámát s vágyait betölté.

Nem az idő halad: MI változunk,

Egy század, egy nap szinte egyre megy.

Ne félj, betöltöd célodat te is,

Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van

Szorítva az ember egyénisége.

Látád a hangyát és a méherajt:

Ezer munkás jár dőrén összevissza,

Vakon cselekszik, téved, elbukik,

De az egész, mint állandó egyén,

Együttleges szellemben él, cselekszik,

Kitűzött tervét bizton létesíti,

Mig eljön a vég, s az egész eláll. -

Portested is széthulland így, igaz,

De száz alakban újolag felélsz,

És nem kell újra semmit kezdened:

Ha vétkeztél, fiadban bűnhödöl,

Köszvényedet őbenne folytatod,

Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,

Évmilliókra lesz tulajdonod.


 ( Madách: Az ember tragédiája ; Lucifer,- Harmadik szín)


 

*************************************************

végre nagyon pozitívan


csillag-szegecsekkel fényesre díszített

fekete lyukas non-stop ponyva

alá bújva sóvárogja az időt a teret

a végtelen távlatokat uralni akarja

ami hangya lénynek elérhetetlen

ám ha egyszer keze ügyébe kerülne

isten pozitív vésője vagy kalapácsa

szétverné vele az egész hodályt

inaszakadtáig is – de mindhiába

mert a mindenségről már elborzadva

a fölösleget valaki rég lefaragta -

s az itt maradt instabil termesz-kupola

a szegecsekkel együtt ráomolna

 

keringő sziklák útját keresztező pálya volna

az ízeltagyú azonosítatlan repülő lelkek otthona

a jeges űrben röpködve kielégülve

kéjesen megismerné milyen a végtelen

hatalma ám továbbra is Istent káromolna

dühödten okolni mégsem tudná már soha

a borzalmakért s a legsötétebb titok

lelkére száradva örökre ott maradna

a sóvárgott szétdúlt feketlő ponyva alatt

mint termeszkirálynő lenne elérhetetlen

 

és a végtelen szenny végre nagyon pozitívan

a fekete lyukakon át kicsorogna


**********************************************   

 " ......

ÁDÁM

Ne gúnyolj, óh, Lucifer, csak ne gúnyolj:

Láttam tudásod tiszta alkotását,

Nagyon hideg volt ottan e kebelnek. -

De, óh, Uram! ki fog feltartani,

Hogy megmaradjak a helyes uton?

Elvontad tőlem a vezérkezet,

Hogy a tudás gyümölcsét ízlelém.


AZ ÚR

Karod erős - szived emelkedett:

Végetlen a tér, mely munkára hív,

S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd

Szünetlenül, mely visszaint s emel,

Csak azt kövesd. S ha tettdús életed

Zajában elnémúl ez égi szó,

E gyönge nő tisztább lelkűlete,

Az érdekek mocskától távolabb,

Meghallja azt, és szíverén keresztűl

Költészetté fog és dallá szürődni.

E két eszközzel álland oldalodnál,

Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,

Vigasztaló, mosolygó géniusz. -

Te, Lucifer meg, egy gyürű te is

Mindenségemben - működjél tovább:

Hideg tudásod, dőre tagadásod

Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,

S eltántorítja bár - az mit se tesz -

Egy percre az embert, majd visszatér.

De bűnhödésed végtelen leend

Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,

Szép és nemesnek új csirája lesz. –

 

ANGYALOK KARA

Szabadon bűn és erény közt

Választhatni, mily nagy eszme,

S tudni mégis, hogy felettünk

Pajzsul áll Isten kegyelme.

Tégy bátran hát, és ne bánd, ha

A tömeg hálátlan is lesz,

Mert ne azt tekintse célul,

Önbecsét csak, ki nagyot tesz,

Szégyenelve tenni másképp;

És e szégyen öntudatja

A hitványat földre szegzi,

A dicsőet felragadja, -

Ámde útad felségében

Ne vakítson el a képzet,

Hogy, amit téssz, azt az Isten

Dicsőségére te végzed,

És ő éppen rád szorulna,

Mint végzése eszközére:

Sőt te nyertél tőle díszt, ha

Engedi, hogy tégy helyette. –

 

ÉVA 

Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!

 

ÁDÁM

Gyanítom én is, és fogom követni.

Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! –

 

AZ ÚR

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! "

 

 

 

Rozella•  2015. november 29. 22:17

Ady Endre: Sírni, sírni, sírni


 

Ady Endre:

 

Sírni, sírni, sírni


Várni, ha éjfélt üt az óra

Egy közeledő koporsóra.


Nem kérdeni, hogy kit temetnek,

Csöngettyűzni a gyász-menetnek.

 

Ezüst sátrak, fekete leplek

Alatt lóbálni egy keresztet.

 

Állni gyászban, súlyos ezüstben,

Fuldokolni a fáklyafüstben.

 

Zörgő árnyakkal harcra kelni,

Fojtott zsolozsmát énekelni.

 

Hallgatni orgonák búgását,

Síri harangok mély zúgását.

 

Lépni mély, tárt sírokon által

Komor pappal, néma szolgákkal.

 

Remegve, bújva, lesve, lopva

Nézni egy idegen halottra.

 

Fázni holdas, babonás éjen

Tömjén-árban, lihegve mélyen.

 

Tagadni multat mellet verve,

Megbabonázva, térdepelve.

 

Megbánni mindent. Törve, gyónva

Borulni rá egy koporsóra.

 

Testamentumot, szörnyűt, írni

És sírni, sírni, sírni, sírni.                                                                          


                                                                           https://www.youtube.com/watch?v=Rno1ABoXSAk                                


 

Rozella•  2015. október 24. 18:37

Megérző megőrző

 

Ady Endre :

Őrizem a szemed

 

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

 

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

 

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

 

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

 

 

Megérző megőrző

/evokáció /

 

napok fénykoronáját

a homlokomra fonom

szemed tűz villanását

őrzi tenger bánatom

 

világok koszorúját

lépteid hintik elém

virágok riadt búját

megérzem ha jössz felém

 

szemed tűz villanását

az égből is elhozom

szived ős-dobbanását

is őrizni akarom

 

bánatos sötét árnyát

ha megérzi nappalom  

szemed fénykoronáját

a szivem köré fonom

 

 

Rozella•  2015. október 14. 10:34

Ady Endre: Virág-fohász... - Nem játszom tovább

 

Ady Endre :

VIRÁG-FOHÁSZ  VIRÁGOK URÁHOZ 

 

Sok évezres áloe-nemzedéknek

Első és utolsó virága,

Csodálatos ember-virág, én,

Lám, még mindig élek.

 

Bűnben s halálban kinyilt cifra fürtöm

Minden senki rabolja, tépi,

Készülnek buta mű-virágok

S én áldásom küldöm.

 

Virágok Ura, titkos Erő, ámen,

Hervassz el engem, itt az óra

S erdődben többé ne nyíljon más,

Csak olcsó ciklámen.

 

Be szép, be bús, be átkos sorsot kaptam:

Vagyok egyetlen, szent virága

Halódva száz-száz csók-növénynek,

Kik éltek miattam.

 

S én mag nélkül halálra-szántan élek,

Engem mindenki megcibálhat.

Virágok Ura, be jó lenne

Elmúlni, de félek.

 

 

Ady Endre :

NEM JÁTSZOM TOVÁBB


 

Hunyok, de nem kell a hunyósdi, 

Pedig érkeznek szép szavak.

Nem játszom tovább, bánom is én, 

Hogy 'föl', 'csitt' , 'szabad' , 'nem szabad', 

Bánom is én, bánom is én.

 

Nem akarom, amit akartam,

Nem akarom, aki akar 

S a gyülölőket bánom is én, 

Engem most szent közöny takar, 

Bánom is én, bánom is én.

 

Megistenülök, magamért csak, 

Vagy megdöglök csak magamért,

A többit pedig bánom is én,

A pénzt, a kedvet, a babért, 

Bánom is én, bánom is én.

 

Rozella•  2015. október 8. 09:32

ŐSZI MIX


Éjjel azt álmodtam, hogy József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Arany János, Tóth Árpád és Kányádi Sándor együtt meglátogattak. Színes, kockás hátizsák volt a hátukon, a zsákok tele voltak versekkel, csak kicsit össze voltak keveredve. Kiszórták elém az asztalra és azt mondták: "Ezeket válogasd ki, de vigyázz, nagyon meg ne sérüljenek,- reggelre pedig mixelj belőle nekünk egy ősz-koktélt, mert  hamarosan visszajövünk és ha nem lesz kész, soha többet nem írhatsz le egy sort sem… Rémületemben felébredtem, és hát… ez lett belőle. (remélem, ha ma visszajönnek, megengedik hogy írjak még…:)

 

 

ŐSZI-MIX


"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz."

 

Ősz húrja zsong, jajong…

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

tegnap Párisban ott osont,

halk lombok alatt, s találkozott velem.

Kis rőzse-dalok égtek az avarba'

füstjük szállt szemembe, hajamba,

és a szivemet valami meggyőzte:

Ó, nézd, megyünk az Őszbe,

vijjogva, sírva, kergetőzve,

két lankadt szárnyú héja-madár.

De hol repül már a tavalyi nyár,

pedig még nyílnak a völgyben

a kerti virágok, aranyban s zöldben

zöldel a nyárfa az ablak előtt,

de ont monoton bút konokon

és fájón, ha hó takará el a bérci tetőt.

Új rablói vagyunk a Nyárnak,

csattognak az új héja-szárnyak,

mert nehéz nyarunk volt, itt az ősz

és jönnek a téli gondok, ha elidőz

a szerelem erdejében a szelid őz…

Még ifjú szivünkben a lángsugarú nyár,

de íme sötét hajam őszbe vegyül már…

Elhull a virág, eliramlik az élet, hívogat

valami messze, tán csak egy hangulat,

hisz' őszbe csvarodott a természet feje,

dérré vált a harmat, hull a fák levele,

rövidebb- rövidebb lesz a napnak útja,

és hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,

Valahol az Őszben megállunk,

fölborzolt tollal, szerelmesen.

Látod, így van ez kedvesem,

…hát ne hagyd kihúnyni a tüzet,

a százszor szétrúgottat,

szítsd a parazsat

nélküled föl többé nem loboghat.

Itt ülök csillámló sziklafalon

- lelkembe mart a fény nagyon-,

csak ülök, és szótlanul hagyom.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz -

idesereglik, ami tovatűnt,

a fej lehajlik és lecsüng a kéz.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Csendben tégy úgy, ahogy én tenném,

Kedvesem, gyere, ülj ide mellém,

ülj itt addig szótlanúl,

míg dalom, mint tó fölött a

suttogó szél, elvonul.

Itt van az ősz, itt van újra,

s szép, mint mindig, énnekem.

tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? De szeretem!

 

A koktélhoz felhasználva:

 

József Attila:      Óda

                        Csak az olvassa versemet

Ady Endre:        Párisban járt az Ősz

                         Héja nász az avaron

Petőfi Sándor:    Szeptember végén

                         Itt van az ősz, itt van újra   

Arany János:     Toldi estéje

Kányádi Sánor:  Felemás őszi ének

Tóth Árpád:       Paul Verlaine: Őszi  Chanson (fordítás)