Egy és Más
IrodalomMadách után ... közben - Végre nagyon pozitívan
" Néhány anyag... Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyezéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt s magát istennek képzeli. "
/ Madách : Az ember tragédiája; Lucifer,- Első szín/
"Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: MI változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén összevissza,
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkeztél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.
( Madách: Az ember tragédiája ; Lucifer,- Harmadik szín)
*************************************************
végre nagyon pozitívan
csillag-szegecsekkel fényesre díszített
fekete lyukas non-stop ponyva
alá bújva sóvárogja az időt a teret
a végtelen távlatokat uralni akarja
ami hangya lénynek elérhetetlen
ám ha egyszer keze ügyébe kerülne
isten pozitív vésője vagy kalapácsa
szétverné vele az egész hodályt
inaszakadtáig is – de mindhiába
mert a mindenségről már elborzadva
a fölösleget valaki rég lefaragta -
s az itt maradt instabil termesz-kupola
a szegecsekkel együtt ráomolna
keringő sziklák útját keresztező pálya volna
az ízeltagyú azonosítatlan repülő lelkek otthona
a jeges űrben röpködve kielégülve
kéjesen megismerné milyen a végtelen
hatalma ám továbbra is Istent káromolna
dühödten okolni mégsem tudná már soha
a borzalmakért s a legsötétebb titok
lelkére száradva örökre ott maradna
a sóvárgott szétdúlt feketlő ponyva alatt
mint termeszkirálynő lenne elérhetetlen
és a végtelen szenny végre nagyon pozitívan
a fekete lyukakon át kicsorogna
**********************************************
" ......
ÁDÁM
Ne gúnyolj, óh, Lucifer, csak ne gúnyolj:
Láttam tudásod tiszta alkotását,
Nagyon hideg volt ottan e kebelnek. -
De, óh, Uram! ki fog feltartani,
Hogy megmaradjak a helyes uton?
Elvontad tőlem a vezérkezet,
Hogy a tudás gyümölcsét ízlelém.
AZ ÚR
Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.
E két eszközzel álland oldalodnál,
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló, mosolygó géniusz. -
Te, Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz -
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhödésed végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz. –
ANGYALOK KARA
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célul,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;
És e szégyen öntudatja
A hitványat földre szegzi,
A dicsőet felragadja, -
Ámde útad felségében
Ne vakítson el a képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dicsőségére te végzed,
És ő éppen rád szorulna,
Mint végzése eszközére:
Sőt te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. –
ÉVA
Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!
ÁDÁM
Gyanítom én is, és fogom követni.
Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! –
AZ ÚR
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! "
Ady Endre: Sírni, sírni, sírni
Ady Endre:
Sírni, sírni, sírni
Várni, ha éjfélt üt az óra
Egy közeledő koporsóra.
Nem kérdeni, hogy kit temetnek,
Csöngettyűzni a gyász-menetnek.
Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.
Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.
Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.
Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.
Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.
Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.
Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.
Tagadni multat mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.
Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.
Testamentumot, szörnyűt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.
https://www.youtube.com/watch?v=Rno1ABoXSAk
Megérző megőrző
Ady Endre :
Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Megérző megőrző
/evokáció /
napok fénykoronáját
a homlokomra fonom
szemed tűz villanását
őrzi tenger bánatom
világok koszorúját
lépteid hintik elém
virágok riadt búját
megérzem ha jössz felém
szemed tűz villanását
az égből is elhozom
szived ős-dobbanását
is őrizni akarom
bánatos sötét árnyát
ha megérzi nappalom
szemed fénykoronáját
a szivem köré fonom
Ady Endre: Virág-fohász... - Nem játszom tovább
Ady Endre :
VIRÁG-FOHÁSZ VIRÁGOK URÁHOZ
Sok évezres áloe-nemzedéknek
Első és utolsó virága,
Csodálatos ember-virág, én,
Lám, még mindig élek.
Bűnben s halálban kinyilt cifra fürtöm
Minden senki rabolja, tépi,
Készülnek buta mű-virágok
S én áldásom küldöm.
Virágok Ura, titkos Erő, ámen,
Hervassz el engem, itt az óra
S erdődben többé ne nyíljon más,
Csak olcsó ciklámen.
Be szép, be bús, be átkos sorsot kaptam:
Vagyok egyetlen, szent virága
Halódva száz-száz csók-növénynek,
Kik éltek miattam.
S én mag nélkül halálra-szántan élek,
Engem mindenki megcibálhat.
Virágok Ura, be jó lenne
Elmúlni, de félek.
Ady Endre :
NEM JÁTSZOM TOVÁBB
Hunyok, de nem kell a hunyósdi,
Pedig érkeznek szép szavak.
Nem játszom tovább, bánom is én,
Hogy 'föl', 'csitt' , 'szabad' , 'nem szabad',
Bánom is én, bánom is én.
Nem akarom, amit akartam,
Nem akarom, aki akar
S a gyülölőket bánom is én,
Engem most szent közöny takar,
Bánom is én, bánom is én.
Megistenülök, magamért csak,
Vagy megdöglök csak magamért,
A többit pedig bánom is én,
A pénzt, a kedvet, a babért,
Bánom is én, bánom is én.
ŐSZI MIX
Éjjel azt álmodtam, hogy József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Arany János, Tóth Árpád és Kányádi Sándor együtt meglátogattak. Színes, kockás hátizsák volt a hátukon, a zsákok tele voltak versekkel, csak kicsit össze voltak keveredve. Kiszórták elém az asztalra és azt mondták: "Ezeket válogasd ki, de vigyázz, nagyon meg ne sérüljenek,- reggelre pedig mixelj belőle nekünk egy ősz-koktélt, mert hamarosan visszajövünk és ha nem lesz kész, soha többet nem írhatsz le egy sort sem… Rémületemben felébredtem, és hát… ez lett belőle. (remélem, ha ma visszajönnek, megengedik hogy írjak még…:)
ŐSZI-MIX
"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz."
Ősz húrja zsong, jajong…
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
tegnap Párisban ott osont,
halk lombok alatt, s találkozott velem.
Kis rőzse-dalok égtek az avarba'
füstjük szállt szemembe, hajamba,
és a szivemet valami meggyőzte:
Ó, nézd, megyünk az Őszbe,
vijjogva, sírva, kergetőzve,
két lankadt szárnyú héja-madár.
De hol repül már a tavalyi nyár,
pedig még nyílnak a völgyben
a kerti virágok, aranyban s zöldben
zöldel a nyárfa az ablak előtt,
de ont monoton bút konokon
és fájón, ha hó takará el a bérci tetőt.
Új rablói vagyunk a Nyárnak,
csattognak az új héja-szárnyak,
mert nehéz nyarunk volt, itt az ősz
és jönnek a téli gondok, ha elidőz
a szerelem erdejében a szelid őz…
Még ifjú szivünkben a lángsugarú nyár,
de íme sötét hajam őszbe vegyül már…
Elhull a virág, eliramlik az élet, hívogat
valami messze, tán csak egy hangulat,
hisz' őszbe csvarodott a természet feje,
dérré vált a harmat, hull a fák levele,
rövidebb- rövidebb lesz a napnak útja,
és hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
fölborzolt tollal, szerelmesen.
Látod, így van ez kedvesem,
…hát ne hagyd kihúnyni a tüzet,
a százszor szétrúgottat,
szítsd a parazsat
nélküled föl többé nem loboghat.
Itt ülök csillámló sziklafalon
- lelkembe mart a fény nagyon-,
csak ülök, és szótlanul hagyom.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng a kéz.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Csendben tégy úgy, ahogy én tenném,
Kedvesem, gyere, ülj ide mellém,
ülj itt addig szótlanúl,
míg dalom, mint tó fölött a
suttogó szél, elvonul.
Itt van az ősz, itt van újra,
s szép, mint mindig, énnekem.
tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem!
A koktélhoz felhasználva:
József Attila: Óda
Csak az olvassa versemet
Ady Endre: Párisban járt az Ősz
Héja nász az avaron
Petőfi Sándor: Szeptember végén
Itt van az ősz, itt van újra
Arany János: Toldi estéje
Kányádi Sánor: Felemás őszi ének
Tóth Árpád: Paul Verlaine: Őszi Chanson (fordítás)