Egy és Más

Gondolatok
Rozella•  2018. február 26. 17:28

"Kétszázhúsz felett "...és alatt...

 

https://www.youtube.com/watch?v=tF6IRagBeXA

 

Neoton Família: Kétszázhúsz felett  / eredeti dalszöveg/

 

Cirkuszt a pénzért, a pálya ma is megtelt,

élő plakátok hirdetik a versenyt.

Valaki kiszáll,

valaki elszáll,

valaki a pálya szélén

hot-dogot és hideg sört kínál…


Kétszázhúsz felett észre sem veszed,

és elhagyod a valóságot,

kétszázhúsz felett átértékeled

magadban a világot.

Kétszázhúsz felett senki nincs veled,

közelbe kerül a távol,

kétszázhúsz felett több már nem lehet,

a kerékbezárt magányból.


Cirkuszt a pénzért, a néző nem veszíthet,

hajtűkanyarban minden kiderülhet…

Valaki kiszáll,

valaki elszáll,

és az este bármilyen kíváncsi,

már csak szétszórt álmokat talál…


Kétszázhúsz felett észre sem veszed,

és elhagyod a valóságot,

kétszázhúsz felett átértékeled

magadban a világot.

Kétszázhúsz felett senki nincs veled,

közelbe kerül a távol.

Kétszázhúsz felett több már nem lehet,

a kerékbezárt magányból.

Valaki kiszáll,

valaki elszáll.

és az este bármilyen kíváncsi,

már csak szétszórt álmokat talál.


Kétszázhúsz felett észre sem veszed,

És elhagyod a valóságot.

Kétszázhúsz felett átértékeled

Magadban a világot.

Kétszázhúsz felett senki nincs veled,

Közelbe kerül a távol.

Kétszázhúsz felett több már nem lehet,

A kerékbezárt magányból….


Kétszázhúsz felett észre sem veszed,

És elhagyod a valóságot.

Kétszázhúsz felett átértékeled

Magadban a világot.

Kétszázhúsz felett senki nincs veled,

Közelbe kerül a távol…

kétszázhúsz felett...


&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&


kétszázhúsz alatt    /  dalszöveg átirat  /

 

Nem mondta senki, hogy ez a pálya megtelt,

nemcsak plakátok hajszolják a versenyt,

van aki kiszáll,

valaki beszáll,

s van aki a pálya szélén,

taktikázva csak bekiabál…

 

Kétszáz húsz alatt semmid nem marad,

csak bámulod a valóságot,

kétszázhúsz alatt hagyd az álmokat,

elhúzott a világod!

Kétszázhúsz alatt azt mondják neked:

„figyelj, milyen szép az élet”,

(de) kétszáz húsz alatt átértékeled

magadban az egészet…

 

Nem mondta senki, hogy mindent kiteríthetsz,

pár tiszta lappal ma bármit elveszíthetsz,

valaki kiszáll,

van aki beszáll,

s van aki a játszma végén

farkasbőrben bárányt kiabál…

 

Kétszázhúsz alatt semmid sem marad

már ismered a valóságot,

kétszázhúsz alatt ne okold magad ,

ha nem érted a világot.

Kétszázhúsz alatt átfordul veled,

még messzebbre kerül a távol,

kétszázhúsz alatt más már nem lehet

összeomlik magától…

 

Valaki kiszáll,

valaki elszáll,

és az este többé nem kíváncsi

arra amit reggelre talál…

 

Kétszáz húsz alatt szavad sem marad

csak bámulod a valóságot,

kétszázhúsz alatt hagyd az álmokat,

elrepült a világod!

Kétszázhúsz alatt nincs egy zokszavad

és elhiszed, hogy szép az élet,

kétszázhúsz alatt meggyőzöd magad:

csak álmodtad az egészet…

 

 

Rozella•  2017. november 1. 11:24

Nap és Hold


Nap és Hold


Minden szívverésem, mosolyom, lélegzetem,

Ősöm, Gyermekem, Szülőm, Szerelmesem...

Minden vagy, amit nyertem az élettől,

s az is, mit kezdetektől elveszítettem.

Az idők látszatán lassan átfordul

milliárdnyi csillagtengely, s a változások

rendíthetetlen, megújuló káoszából

 

a képzelet minden nap kitekint,

tiszta képeket fest az égre megint,

csak te maradsz láthatatlan bennem,

csendben eltűnsz a mindenségemben,

mégis minden sejtem érez,

taszítva vonz, ahogy hajnalt a sötét,

reménnyel, hittel, szenvedéllyel...

 

Mint Nap és Hold vagyunk egymásnak két,

messzeségben összefénylő ég-jel.

A jövővel nélküled viselős a lelkem,

de még visszaemlékszik a múltra,

arra vár, hogy te szülj naponta újra,

te szeress, te viselj el, s ha majd innen

mennem kell, akkor is te engedj el...

 

Mert én nem tudlak már... Nem tehetem.



 

Rozella•  2017. szeptember 23. 20:54

Szél hozott.. /Szabó L./ + Ide már, oda még...


Szabó Lőrinc:

 

Szél hozott, szél visz el

 

Köd előttem, köd mögöttem,

isten tudja, honnan jöttem,

szél hozott, szél visz el,

minek kérdjem: mért visz el?

 

Sose néztem, merre jártam,

a felhőknek kiabáltam,

erdő jött: jaj, be szép!

– megcibáltam üstökét.

 

Jött az erdő: nekivágtam,

a bozótban őzet láttam,

kergettem, ott maradt,

cirógattam, elszaladt.

 

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

csak szeretőm megmaradjon,

szeretőm: a titok,

ő se tudja, ki vagyok.

 

Isten tudja, honnan jöttem,

köd előttem, köd mögöttem,

szél hozott, szél visz el,

bolond kérdi, mért visz el?

 

A versről:

„ Ez a Szabó Lőrinc-vers az emberi létezés titkára felel, miközben nagyszerű forma, élvezetes nyelv. Mind a költemény gondolatisága, mind a dallamos versforma egyfajta válasz arra a kérdésre, hogy miért él az ember, mi dolga e csodálatos földön, miért született, és mi lesz, hogyha meg kell halnia? Ezek alapvető kérdések, kikerülni őket nem lehet.

A Szabó Lőrinc által kínált válasz arra biztat minket, hogy nem szükséges túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy mindenki mástól megkülönböztetett személyiségként itt vagyunk e földön. Egymásra rímel a „köd előttem, köd mögöttem” és a „szél hozott, szél visz el” egyszerűsége, ami egyben felmentést kínál olyan kérdések alól, melyek származásunk, illetve őseinkkel szembeni esetleges tartozásunk felé terelhetné figyelmünket.

Az irodalomnak emberformáló ereje van, és a Szél hozott, szél visz el című vers kétségkívül szépséges gondolati forma, ugyanakkor a mi, saját válaszunkat egyik mű sem tudja maradéktalanul magába foglalni…

 Penckófer János ” 


/forrás: http://www.karpataljalap.net/?q=2014/07/03/szabo-lorinc-szel-hozott-szel-visz-el/

 

 ******************************************************************************************


gondolatok Szabó Lőrinc verséhez;  idézetben: Szabó Lőrinc sorai)


Ide már… oda még…

 

„Köd előttem köd mögöttem,

isten tudja honnan jöttem”,

talán majd éppen itt,

a sok ezer éves ember-rengetegben

valaki egyszer útbaigazít,

ha már nem ismerem ki magam… 

 Távolba tartó csillagfények

kísérnek fönt szótalan,

s lent, kis útjelző semmiségek

világítanak az őszi ködből felém,

lassan tapogatózok a szürkeségben,

megyek előre szinte félvakon,

két világ határára visz a léptem:

ide MÁR nem,...

  oda MÉG nem tartozom..

 

Eltűnök mielőtt megérteném,

hogy „szél hozott, szél visz el”

csak a kérdés maradhat itt enyém,

s hallgatom, mit mesél még a szél…

tudom, ”bolond kérdi, mért visz el ?”,

de a Nap, amikor felkel mégis felel

és nekem az álmáról énekel...

 


 https://www.youtube.com/watch?v=P5MJ9mzUWvo

 

 

 

 

Rozella•  2017. szeptember 18. 11:56

Hét kapu titkai


Hét kapu titkai


(a főoldalra beküldött eredeti forma  )

 

Az első kapu illateső, gyöngéden megtartó,

simogató kéz, páracseppben fénygömb játszik,

szemek mosoly-melegsége csillagtakaró.

Még apró tündérálmok mesevilága látszik,

 

de máris újabb kapuban állok kíváncsian,

enyém itt minden: a mező-zizgés, a folyó, a föld,

üveggolyókban bimm-bamm színű dallam,

s hócsipkés hegyek lélegző zöldje köszönt.

 

Magasan a kilincs, felérni mégis vonzanak,

magasba emelnek  a harmadik kapu táruló titkai,

fürkészem, ismerkedem, messzire hívnak,

életet vajúdó, rejtőző halált virágzó tájai.

 

Lépések, szirtek, becsült távok; völgykatlan lent,

jelmezek, álarcok; szembogár-zuhatagban képtelen

felhőrajzok, zaj-villámlások, dörgés odakint és itt bent,

a kinyíló negyedik kapu mögött: vágy és szerelem.

 

Suhanó, zöld partok, szélbe kapaszkodó kereszt,

termékeny földek, kovásszal dagasztott kenyér.

Fatörzs-ágazások, s a gyökér már nem ereszt,

az ötödik kapun őshazám bensőmbe visszatér.

 

Táguló tér álmodott útjain csillag-járatok, imák...

Lélek-tánc vágyott, bennem növő világok fölött.

Szemedben fényrózsák, ölelésbe bújó éjeken át

a hatodikban láng lobban szív és szív között.

 

Érzés-Univerzum, hol törvény dönt, nem a szó.

Elégett pillanatok nyomai zöldellő lét-ligetben.

A szabad akarat még lázad helyettem, - békés illúzió -,

majd tárul a hetedik kapu is, véletlen... elrendelten.

 

*** * ***

 

Riadna a lélek, de magukhoz ölelik dobbanó ütőerek,

Óvják a Szerelmet, ami soha el nem veszhetett,

Zúgnak hullámok, reményből szigetek születnek,

Az Élet szép, Istenem, hogy köszönjem Neked...


/2015/




(Ide már nem terveztem, de visszahoztam ezt a  korábbi, átírt versem a blogba, mert sajnos ma ismét hibásan jelent meg a főoldalon és épp a vége nem úgy lett, ahogy beküldtem. Nem kértem az utolsó előtti hosszú sort,  és nem kértem akrosztichon-kiemelést...  és nem három ponttal volt az utolsó szakasz a többitől elválasztva, mert a három pont egészen mást jelent, mint a csillagkarakterek.  A többi stimmel... Előfordult máskor is, hogy önhibámon kívül javítást kellett kérnem, de nem egyszer több napba telt, mire sor került rá, akkor meg már szinte mindegy. Ha ezúttal is ez lesz, a főoldalról törölni fogom.)




Rozella•  2017. augusztus 10. 14:14

Gladiátorok


Gladiátorok

 

Ma nem akarom ápolni

senki háborgó lelkét,

csak hagyom, hogy lerohanjon

sok életéért küzdő gladiátor-emlék,

konokul itt időznek, erősek, kitartók,

edzettek..,  miben is bízhatnék?

Sokan egy ellen - nem kétséges,

megint győznek, - hiába tudják,

hogy nem tisztességes.

 

Legyen hát, essünk túl rajta,

aztán eresszenek végre el,

ma az én szívem sem akarja,

hogy csitítsam, ha lázadni mer,

de nem akarok egyedül maradni,

s fáraszt a szó is, hamis aréna-hakni.

Engedd, csak hadd menjek veled,

ígérem, nagyon csendben leszek...

 

Nem kérdezek semmit,

nem okolok senkit,

lassan, mély levegőket veszek,

koncentrálok a szívverésemre,

nem érintem a kezed, elmém kiüresítem,

nem dúdolok, semmire sem gondolok,

nem is emlékszem, - s ez fura dolog,

olyan lenge, áthajló létállapot,

 

csak megyek veled, - így nélkülem,

üresen és lélektelen, de nem kell félned,

vigyázok, el ne rontsam a napod,

ígérem, észre sem veszed,

hogy már nem melletted lépkedek,

nem érzékeled majd a pillanatot,

mikor egy hüvelykujj lefelé mutat,

csak én tudom, hová megyek,

mert erős vagyok már, nem védtelen,

... mindenre elszánt gladiátor lettem.