Elindulok valamerre...

Elindulok valamerre…

 

Elindulok valamerre, pedállal hajtva

néhány gondolatom s legtöbbjét

útközben valahol elhagyom,

csak néhány jön velem, tovább követ,

az úton fölöttem szabadon szállnak,

képzeletem megröptetik a nyár ágak,

és néha elér egy-egy rőt-arany levél

amint az ősz lába elé hullva földet ér.

 

Úgy elmesélném most anyámnak,

milyen szépek a színei még a nyárnak,

de megint borong odafönt, sietnem kell,

meg ne ázzak.. Számolom, mennyi

idő alatt érhetek el hozzá, próbálom

az idő kerekét gyorsan visszatekerni,

s megkeresni elveszett, szép nyarakon

elhagyott, pár árva gondolatom,

 

mikor még bársony szeméből nevetetett

rám az ősz, hány mosoly-virág virult

s hány csepp könny-eső gördült az arcán…

Látod, milyen más ez már! Nélküled forognak

nap- küllők, gördülnek év-kerekek,

de én nem akarom tudni, hányadik

születésnapod lehetne ez… Esik újra.

Egy kislány sírva szalad eléd, hazavárva.  

 

Anya, tovább most nem számolhatom,

ma semmi nem kerek. Abbahagyom.

Elindulok valamerre és tudom,

hazaérek egyszer, újra rád mosolyogva,

és akkor… majd folytatom.

 / Anya nélkül... négy év után a születésnapján /