Az ismeretlen Vivaldi

Az ismeretlen Vivaldi


Bevallom számomra újdonság volt, mikor megtudtam, hogy AntonioVivaldi versekben is megírta a „Négy évszak” - ot, mégpedig szonettekben. Ezeket hoztam most, talán nem fölöslegesen…

Antonio Vivaldi (1678-1741)  "NÉGY ÉVSZAK" szonettjei:

(aktualitás szerint kezdve most az ősszel…  és az ősz zenéjével )

 https://www.youtube.com/watch?v=fCEB4v3o-50

 

Az ősz

 

Vigad a pór, táncolva, énekelve,

a bő termést örvendezőn fogadja,

ma még Bacchus borától víg a kedve -

holnap álomba hamvad majd vigalma.

 

Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!

Legyint a langyos légtenger fuvalma,

a gazdag évszak mintha integetne:

édes álomból szép gyönyörbe csalna.

 

A vadászok hajnalban útra kelnek,

kürttel, puskásan, alvó falvakon túl

vadat hajszolva jó nyomot követnek.

 

A megriadt vadállat puskaportul

prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,

bukdácsol még, aztán a fűre fordul.

 

A tél

 

Fekete felhőkből jönnek keményen

a szörny-szelek s szigorúan morognak,

a percek lépte koppanó az éjben,

a végtelen fagy fogakat vacogtat.

 

Vonulását az egykedvű napoknak

tűz mellől nézzük, kint esőverésben

járkál az élet, dermesztő fagyok vad

világában bolyong reszketve, tétlen.

 

Sokan csúszkálnak, olykor földre esnek,

majd - felszökvén - suhannak síma jégen,

míg betörik páncélja a vizeknek.

 

Nagy vaskapuk mögül kitör merészen

Bóra, Sirokkó, ura vad szeleknek,

ilyen a tél - s mennyi öröm a télben

 

 A tavasz

 

Megérkezett az új tavasz, vidáman

köszönti őt az ujjongó madárdal,

s a csermelyek a szellő sóhajában

frissülve futnak, édes suttogással.

 

Villám és mennykő súlyos gráciával

jelenti be sötét-libériásan,

s hogy elcsitul az égzengés - madárdal

hallik megint, benne zengő varázs van.

 

Virágos réten sugdosón lehelget

a fű, a lomb és mély álomba bódul

a kecskepásztor, hű kutyája mellett.

 

S furulyaszó csendül az álmokon túl:

a tündöklő tavaszban táncra kelnek

a pásztorok s a nimfák csapatostul.

 

A nyár

 

A nap hevétől elgyengülve bágyad

a nyáj, az ember, lángol a fenyő is,

elomlik hangja a kakukk-madárnak,

a gerledal merő szín és merő íz.

 

Szellő piheg, de már tarolva támad

reá észak szele, mindent söpör, visz,

a pasztorál a védtelen magánynak

partján zokog, vihart rettegve ő is.

 

Mozdul a pásztor félve, izgatottan,

dörög az ég, rajta villám cikáz át,

legyek köröznek megbolydult rajokban.

 

Fenséges félelem, amit a nyár ád:

vadul villámlik, az ég szinte robban,

lefejezi a délceg búza szárát.

 

(a verseket Baranyi Ferenc Kossut-díjas költő fordította

***********************************************************************************

...  és érdekességként még valami:

Véletlenül egyik éjjel hallottam egy rádióműsort, valaki épp verseket mondott, amiknek a címei furcsa mód csak évszámok voltak és ezek az évszámok, - mint kiderült - „Vivaldi naplójából” valók… Sajnos nem tudom ki volt, aki akkor tolmácsolta az ’évszám- verseket’, de csodálatosan mondta el. Nem hagyott nyugodni, ezért kicsit utánanéztem és elég érdekes amit megtudtam, mert Vivaldi valóban írt naplót, (ami elveszett, majd később megkerült.. és talán nem is teljes). Viszont azok a versek, amiket én akkor a rádióban hallottam, mégsem Vivaldi eredeti művei voltak, hanem valaki másé, akit megihletett a zeneszerző naplója, és Vivaldi bejegyzéseiből kiindulva, - hol azonosulva  magával Vivaldival, hol pedig a saját hangulatait, érzéseit, élményeit, fantáziáit társítva az eredeti napló bejegyzéseihez, hol meg teljesen keverve ezt a kettőt -, írta meg ezeket a „napló-verseket”, amiből egy egész ciklus, sőt kötet született.  Ha azt mondom ezekről, hogy elképesztően érdekes, akkor szinte semmit sem mondtam…  Hogy ki a szerző? A neve: Villányi László, - többek között József Attila-díjas költő -, aki olyan művészeti határokat feszeget ilyen módon, amire csak kevesen képesek (szerintem) . Akit érdekel, az alábbi linkeken olvashat kicsit bővebben róla és a „Vivaldi naplója „ c. kötet születésének mikéntjéről... (ami szintén igaz és képzelt egyszerre..)

 http://www.villanyilaszlo.hu/index.asp?x=22&t=t

http://www.c3.hu/scripta/jelenkor/1998/04/05villa.htm

 

 Idézetek és két ’egész’ „vers”  Villányi László: Vivaldi naplójából:

 

„Voltaképp egyetlen hang miatt írtam egy kantátát. Hogy helye legyen annak a hangnak.”

 

„ (Ma nem történt semmi. Ma rosszul éltem, ha nem történt semmi.)”

 

„ (Minden ember rácsodálkozik a másikra: miként tud így élni)”

 

 „ (Halasztom a halaszthatatlant, s áltatom magam: élek.)”

 

 

1725

 

(Mosolygós hangok)

Nem ismer, mégis rólam álmodott. S én megérkeztem,

akár álmában.

Azért van abban valami megnyugtató, hogy nem

lehet mindennek nevet adni.

Mindig lenyűgöznek az egymásba nyíló szobák, az

átszűrődő fények.

(Nincs szebb ritmus, mint a szeretők szabálytalan

lélegzése.)

 

 

1726

 

(Nem tudhatott róla, de más valaki mozdulatát foly ­

tatta.)

Egy cédula volt kottáim között. Rajta ismeretlen város,

ismeretlen lány neve.

„...annyira hiányoztunk volna a világból, mint akik

öntudatlanul is értenek valamit, s minden évük

úgy múlik aztán, hogy egy sem hiábavaló."

Nyugalma a száműzötté. A pohár fölött mormolja:

igyunk a mi reménytelen ügyünkre.

(Távoli városokban véli megtalálni, s más szemekben

tűnik semmivé.)

 

 

... kiegészítésül  idézet egy kritikából:

 „Villányi László "Vivaldi naplójából" c. versciklusában olyan szereplőt állít költészete középpontjába, aki – hivatásánál fogva – közvetítőként van jelen Isten és a földi világ között.
Valódi médiumként van itt bemutatva Vivaldi, akinek egész művészete a földi és az égi szférák rajta keresztül történő eggyé olvadása közben, spontán módon, alkotójuk öntudatlan állapotában születik meg:  „(Amikor olyan zene íratja magát, amilyet sohasem akartam)”.

Naplójegyzetei is mintha maguktól íródnának, mintha hipnózisban lenne és valaki vezetné a tollát. A Vivaldi-élethelyzet jellemzője az az Isten - zene - szerelmi vágyak által kirajzolt háromszög, melynek egyik eleme sincs meg a másik kettő nélkül, bonyolult mozgásuk azonban csak Vivaldi fizikai valóján  - mint médiumon - keresztül válhat egylényegűvé: „(Míg lány figyel, addig éljek. Tovább nincs. Akkor Istennek sem vagyok kedves.)” , „(Ha befelé figyelek zenéd szól, s hallom Istent.)” ….  Leginkább az álomhoz hasonlítható ez az állapot: az övé, ő éli át, alakulását azonban nem befolyásolhatja. A viszonyok ebben az álombeli háromszöghelyzetben folytonosan változnak, végül azt sem lehet tudni, kinek az álmáról van szó, ki beszél, ki azonos kivel – az identitás biztos támpontjai eltűnnek az álom homályában:…  / Gordos Anna /