Egy és Más

Rozella•  2019. július 2. 11:40

Ha van képetek...:)



Ha van képetek...:)



Nem, nem kell semmi durvaságra gondolni! :))

Csak azt szeretném, ha van kedvetek és van egy képetek, akkor csatlakozzatok!  :) 

Ha akartok, írjatok hsz-ben egy kizárólag négysorost, amit egy adott kép ihletett, és ha lehet, linkeljétek be a képet is! :)

mutatom az elsőt:

https://ng.hu/foto/a-nap-kepe/2019/06/30/szomszedok-4/ 

 

Perspektíva

 

Pipacsszőnyegen elhever a nyár,

rajta legelésző szöcskecsorda

is helyet kér, s amíg a felhőkre vár,

jóllakik a tájjal, csak úgy éhgyomorra.

 

/ 07.02./

 

( A fotó a National Geographic / NG/ ” A nap képe”  sorozatából való, készítője: Révész Csaba)


/ Mindenkinek jó játékot, szép, pihentető nyári napokat kívánok! /



Az újabbakat ld. hsz-ben...







Rozella•  2019. május 28. 11:11

Dörmögés... / Sík Sándor verse/


SÍK SÁNDOR


Dörmögés a Múzsával

 [jegyzet]

 

Múzsa, mostan megcitállak,

Értsek szót veled.

Régesrégen furdal már a

Lelkiismeret.

Nem is verset várok tőled,

Más hoz most eléd:

Csak amolyan próza-józan

Gondolatcserét.

 

Szent a vers, nincs ebben kétség.

Szent ma is nekem:

Csakhogy szent-e az enyém is,

Ebben kétkedem.

Szent a vers, de csak ha teljes

És tökéletes,

Hogyha benne búg a kozmosz,

Hogyha életes.

 

Életen is, önmagán is

Hogyha túlmutat

S ás, mint porban vízi vessző

A szívben kutat.

Mindenestül elhatárolt,

Mégis végtelen.

Én, és mégis mint az Isten

Szembenéz velem.

 

Ilyen ének olykor-olykor

(Néha úgy hiszem, -

Isten bűnömül ne tudja!)

Bennem is terem,

Vagy hogy termett, ha eláradt

Földi nyelvemen

Foghatatlan ihletésed,

Égi kegyelem.

 

Hiszem néha, - éppen itten

Van a bökkenő:

Az önérzet simaságán

Esett zökkenő.

Minden anya szépnek látja

Idétlen fiát:

Hátha nem is versed a szép,

Csak fantáziád.

 

Ugyan nézd - sziszeg a benned

Bennszorult Tamás -

Ezt nehányszor már megírtad,

Azt megírta más.

Itten közhely, amott pátosz,

Színfalszaggató,

Kongó játék, rossz tanulság,

Prédikáció.

 

Szabad erre pazarolni

Szűken mért időd?

Gyermekségre szétfecselni

Szívet és velőt?

Nem szebb volna, ha a tollat

Elhajítanád

S megmarkolnál istenesen

Kaszát és kapát?

 

Lassan-lassan télre fordul

Feletted az ősz -

Becsületben, tisztességben

Lett a fejed ősz:

Fordulj immár csendességgel

A nagy Csend elé,

Ritka szód is legyen immár

Csak az Istené.

 

Így böstörködöm magamban.

"Stop! - a Múzsa szól -

Elég volt a beteg órák

Gurhuláiból!

Egy az Isten, egy a Törvény,

Egy az élet is:

Míg az Isten írnod adja,

Ahogy Isten írnod adja,

Írsz."

 



 

Rozella•  2019. január 27. 20:16

Ady Endre: Hiszek...

 

 

ADY ENDRE


Hiszek hitetlenül Istenben

 


Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,

Mert sohse volt úgy rászorulva

Sem élő, sem halott.

 

Szinte ömölnek tört szivemből

A keserű igék,

Melyek tavaly még holtak voltak,

Cifrázott semmiség.

 

Most minden-minden imává vált,

Most minden egy husáng,

Mely veri szívem, testem, lelkem

S mely kegyes szomjuság.

 

Szépség, tisztaság és igazság,

Lekacagott szavak,

Óh, bár haltam volna meg akkor,

Ha lekacagtalak.

 

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,

Óh, jaj, be kellettek.

Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,

Beteg vagyok, beteg.

 

Meg-megállok, mint alvajáró

S eszmélni akarok

S szent káprázatokban előttem

Száz titok kavarog.

 

Minden titok e nagy világon

S az Isten is, ha van

És én vagyok a titkok titka,

Szegény, hajszolt magam.

 

Isten, Krisztus, Erény és sorban

Minden, mit áhitok

S mért áhitok? - ez magamnál is,

Óh, jaj, nagyobb titok.

 


 

 *************************************************************************************

 

Ady Endre 

Meg akarlak tartani

 

Őrjít ez a csókos valóság,

Ez a nagy beteljesülés,

Ez a megadás, ez a jóság.

 

Öledbe hullva, sírva, vágyva

Könyörgök hozzád, asszonyom:

Űzz, kergess ki az éjszakába.

 

Mikor legtüzesebb az ajkam,

Akkor fagyjon meg a tied,

Taposs és rúgj kacagva rajtam.

 

Hóhérok az eleven vágyak,

Átok a legszebb jelen is:

Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

 

Testedet, a kéjekre gyúltat,

Hadd lássam mindig hóditón,

Illatos vánkosán a multnak.

 

Meg akarlak tartani téged,

Ezért választom őrödül

A megszépítő messzeséget.

 

Maradjon meg az én nagy álmom

Egy asszonyról, aki szeret

S akire én örökre vágyom.



 

 

 

 

 

 

Rozella•  2018. december 14. 09:36

"Sem emlék..." + A bolond tudat



RADNÓTI MIKLÓS:


Sem emlék, sem varázslat 

 

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, 

mint alma magházában a négerbarna mag, 

és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van, 

mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. 

De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, 

hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet, 

kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, 

annak szép, könnyüléptű szívében megterem 

az érett és tűnődő kevésszavú alázat, 

az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, 

az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör. 


Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, 

merengj el hát egy percre e gazdag életen; 

szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,

a világ újraépül, – s bár tiltják énekem, 

az új falak tövében felhangzik majd szavam; 

magamban élem át már mindazt, mi hátravan, 

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem 

sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem; 

ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. 

Hol azelőtt az angyal állt a karddal, – 

talán most senki sincs.

 


 ************************************************************************

 


A bolond tudat

 

Eddig úgy gondoltam, hogy túl

azon az utólagos felezőponton,

melyen át kifeszített életkordon

választ el térben időtől időt,

a lélek egyhelyben is toporoghat,

miközben a tudat lebeg a horizonton,

sírhat, játszhat, nevethet, álmodhat,

nézheti föntről a földet,- a temetőt,

… de most már nem ő, csak én nézem,

amint bolondul próbálja menteni

a látszólag menthetőt…

 

Az átjárhatóságban hinni nem mer,

pedig az onnan idezártak tovább fájnak,

mégis egy ponton túl az ember

már teret ad valami másnak is maga körül,

bár nem örül a visszaszámlálásnak…

Mennyi az annyi..? Egyszer kiderül

melyik volt az a besűrült pillanat,

amihez képest az élet fura mód

előre futva is hátrafelé szalad.

 

A leltárba naponta újabb tétel kerül,

hozzáíródik szépen a többihez,

illeszkedve a sorba, mert kiderül,

a bolond tudat szelektál, jelez,

még gondosabban szortírozza

a szépeket, a jókat, és megcsillagozza

a soha vissza már nem hozhatókat…

Habár értelmetlen, sóhaja fel-felrebben:

Istenem! „Baljós a menny felettem…”

 

A kordonon belül és azon túl bármi fájhat,

de a szív egy idő után már nem mérlegel,

csak hagyja, hogy átáramoljon rajta

minden megszűretlen, ismeretlen jel,

amit dekódolva dobog szét a világnak:

”nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat”

… Eddig, én bolond, nem hittem el, s talán te sem:

hogy azon a ponton túl, egyedül Isten láthat…

 



 / az idézetek Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat c. verséből valók/




Rozella•  2018. november 28. 20:57

Balla Zsófia versei



BALLA ZSÓFIA versei

 

 

Csupasz fák

 

Milyen szépek ők csupaszon. A fák,

ha már ellődözték a lombjukat.

Felrajzolódnak apró ízükig.

Szárnyrajzuk szenes térképet mutat.

 

Szemem, mint szeretőm testét, bejárja

őket, egy fészeknél úgy elmatat…

Öreg szépség, kialvó meztelenség

kovácsolt, vas inak közt nyit kutat.

 

A fa égnek mered, az ágyúcső.

Tavaszba hányja sortüzét virágja.

Egy ág csupasz nyila robog a menny felé,

hogy a vak sorsot fönn szemén találja.

 

 

MENETKÖZBEN

 

Apró rezgéseket kell felfogni

– mik az utcán bőrömön pezsegnek,

villamos szikraként fejbe ütögetnek –

ezer sugárzását embereknek.

 

Hajamon érezni egy sóhajt,

szememben félni egy villanást,

tenyeremben hideg megfagyást,

arcomon leperegni furcsa szókat.

 

Átszaladnak rajtam hideg borzongások,

fejem felett nedves puha ég,

hozzám szállnak rejtett csillanások,

mint a tűnő szappanbuborék.

 

 

SZERETLEK

 

...mint őrültek a rögeszmét,

mint düh a szavakat,

mint árnyék a sarkot.

És ez a vadság

felivódik úgy,

hogy téged eltöröl,

s aztán saját képére alkot.

 

Részeg ólom a vérem,

bársonyos kő az agyam,

s ujjongó bánatomban

azt kérem,

hogy lehessek

faragott kőpárkány,

akin felfut a szeme,

mozdulat,

akivel csak pihen a keze,

fény,

akiben létem kereste,

máglya,

akin elég a teste.

 

 

A TEREMTÉSBEN

 

Már minden eldőlt, nélkülem.

Mégis döntetlen minden itt lenn.

Istent magamnak rajzolom

s eldöntöm minden értelemben.

 

Személye nem hiányosabb,

ha kutatom a görbe égi rendet.

Mégis büntet, hogy nem szabad

helyrehoznom, amit bennem teremtett.

 




Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom