Egy és Más

Rozella•  2019. január 27. 20:16

Ady Endre: Hiszek...

 

 

ADY ENDRE


Hiszek hitetlenül Istenben

 


Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,

Mert sohse volt úgy rászorulva

Sem élő, sem halott.

 

Szinte ömölnek tört szivemből

A keserű igék,

Melyek tavaly még holtak voltak,

Cifrázott semmiség.

 

Most minden-minden imává vált,

Most minden egy husáng,

Mely veri szívem, testem, lelkem

S mely kegyes szomjuság.

 

Szépség, tisztaság és igazság,

Lekacagott szavak,

Óh, bár haltam volna meg akkor,

Ha lekacagtalak.

 

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,

Óh, jaj, be kellettek.

Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,

Beteg vagyok, beteg.

 

Meg-megállok, mint alvajáró

S eszmélni akarok

S szent káprázatokban előttem

Száz titok kavarog.

 

Minden titok e nagy világon

S az Isten is, ha van

És én vagyok a titkok titka,

Szegény, hajszolt magam.

 

Isten, Krisztus, Erény és sorban

Minden, mit áhitok

S mért áhitok? - ez magamnál is,

Óh, jaj, nagyobb titok.

 


 

 *************************************************************************************

 

Ady Endre 

Meg akarlak tartani

 

Őrjít ez a csókos valóság,

Ez a nagy beteljesülés,

Ez a megadás, ez a jóság.

 

Öledbe hullva, sírva, vágyva

Könyörgök hozzád, asszonyom:

Űzz, kergess ki az éjszakába.

 

Mikor legtüzesebb az ajkam,

Akkor fagyjon meg a tied,

Taposs és rúgj kacagva rajtam.

 

Hóhérok az eleven vágyak,

Átok a legszebb jelen is:

Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

 

Testedet, a kéjekre gyúltat,

Hadd lássam mindig hóditón,

Illatos vánkosán a multnak.

 

Meg akarlak tartani téged,

Ezért választom őrödül

A megszépítő messzeséget.

 

Maradjon meg az én nagy álmom

Egy asszonyról, aki szeret

S akire én örökre vágyom.



 

 

 

 

 

 

Rozella•  2018. december 14. 09:36

"Sem emlék..." + A bolond tudat



RADNÓTI MIKLÓS:


Sem emlék, sem varázslat 

 

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, 

mint alma magházában a négerbarna mag, 

és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van, 

mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. 

De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, 

hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet, 

kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, 

annak szép, könnyüléptű szívében megterem 

az érett és tűnődő kevésszavú alázat, 

az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, 

az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör. 


Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, 

merengj el hát egy percre e gazdag életen; 

szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,

a világ újraépül, – s bár tiltják énekem, 

az új falak tövében felhangzik majd szavam; 

magamban élem át már mindazt, mi hátravan, 

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem 

sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem; 

ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. 

Hol azelőtt az angyal állt a karddal, – 

talán most senki sincs.

 


 ************************************************************************

 


A bolond tudat

 

Eddig úgy gondoltam, hogy túl

azon az utólagos felezőponton,

melyen át kifeszített életkordon

választ el térben időtől időt,

a lélek egyhelyben is toporoghat,

miközben a tudat lebeg a horizonton,

sírhat, játszhat, nevethet, álmodhat,

nézheti föntről a földet,- a temetőt,

… de most már nem ő, csak én nézem,

amint bolondul próbálja menteni

a látszólag menthetőt…

 

Az átjárhatóságban hinni nem mer,

pedig az onnan idezártak tovább fájnak,

mégis egy ponton túl az ember

már teret ad valami másnak is maga körül,

bár nem örül a visszaszámlálásnak…

Mennyi az annyi..? Egyszer kiderül

melyik volt az a besűrült pillanat,

amihez képest az élet fura mód

előre futva is hátrafelé szalad.

 

A leltárba naponta újabb tétel kerül,

hozzáíródik szépen a többihez,

illeszkedve a sorba, mert kiderül,

a bolond tudat szelektál, jelez,

még gondosabban szortírozza

a szépeket, a jókat, és megcsillagozza

a soha vissza már nem hozhatókat…

Habár értelmetlen, sóhaja fel-felrebben:

Istenem! „Baljós a menny felettem…”

 

A kordonon belül és azon túl bármi fájhat,

de a szív egy idő után már nem mérlegel,

csak hagyja, hogy átáramoljon rajta

minden megszűretlen, ismeretlen jel,

amit dekódolva dobog szét a világnak:

”nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat”

… Eddig, én bolond, nem hittem el, s talán te sem:

hogy azon a ponton túl, egyedül Isten láthat…

 



 / az idézetek Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat c. verséből valók/




Rozella•  2018. november 28. 20:57

Balla Zsófia versei



BALLA ZSÓFIA versei

 

 

Csupasz fák

 

Milyen szépek ők csupaszon. A fák,

ha már ellődözték a lombjukat.

Felrajzolódnak apró ízükig.

Szárnyrajzuk szenes térképet mutat.

 

Szemem, mint szeretőm testét, bejárja

őket, egy fészeknél úgy elmatat…

Öreg szépség, kialvó meztelenség

kovácsolt, vas inak közt nyit kutat.

 

A fa égnek mered, az ágyúcső.

Tavaszba hányja sortüzét virágja.

Egy ág csupasz nyila robog a menny felé,

hogy a vak sorsot fönn szemén találja.

 

 

MENETKÖZBEN

 

Apró rezgéseket kell felfogni

– mik az utcán bőrömön pezsegnek,

villamos szikraként fejbe ütögetnek –

ezer sugárzását embereknek.

 

Hajamon érezni egy sóhajt,

szememben félni egy villanást,

tenyeremben hideg megfagyást,

arcomon leperegni furcsa szókat.

 

Átszaladnak rajtam hideg borzongások,

fejem felett nedves puha ég,

hozzám szállnak rejtett csillanások,

mint a tűnő szappanbuborék.

 

 

SZERETLEK

 

...mint őrültek a rögeszmét,

mint düh a szavakat,

mint árnyék a sarkot.

És ez a vadság

felivódik úgy,

hogy téged eltöröl,

s aztán saját képére alkot.

 

Részeg ólom a vérem,

bársonyos kő az agyam,

s ujjongó bánatomban

azt kérem,

hogy lehessek

faragott kőpárkány,

akin felfut a szeme,

mozdulat,

akivel csak pihen a keze,

fény,

akiben létem kereste,

máglya,

akin elég a teste.

 

 

A TEREMTÉSBEN

 

Már minden eldőlt, nélkülem.

Mégis döntetlen minden itt lenn.

Istent magamnak rajzolom

s eldöntöm minden értelemben.

 

Személye nem hiányosabb,

ha kutatom a görbe égi rendet.

Mégis büntet, hogy nem szabad

helyrehoznom, amit bennem teremtett.

 




Rozella•  2018. július 21. 19:21

"Vándor(ok) éji dala(i)"


Vándor éji dala


Goethe a kickelhahni vadászkunyhó falára írta fel ezt a verset 1780 szeptember 6.-ról 7.-re virradó éjjel. Később, 1813-ban megújította a feliratot. 1831-ben, nem sokkal halála előtt újból ellátogatott oda, hogy még egyszer megtekintse. Kísérője így írta le a látogatást naplójában:


"A felső helyiségbe belépve [Goethe] azt mondta: »Régebben egy nyáron nyolc napot töltöttem itt szolgámmal, s akkor egy kis verset írtam ide a falra. Szeretném még egyszer látni ezt a verset, s ha a nap is alá van írva, amelyen keletkezett, legyen oly jó és írja fel azt nekem.« Ekkor a helyiség déli ablakához vezettem, ahol balra [...] volt ceruzával felírva [a vers szövege] [...]. Goethe elolvasta [...], s könnyek folytak végig arcán. Igen lassan előhúzott egy hófehér zsebkendőt sötétbarna vászonkabátjának zsebéből, felszárította könnyeit, s gyengéd, bánatos hangon így szólt: »Bizony, várj csak, hamarosan nyugszol te is!« Fél percet hallgatott, kitekintett az ablakon át a sötét fenyvesbe, majd e szavakkal fordult hozzám: »Most már mehetünk.«"

/forrás: bibliophil.blog.hu/

 

Ennek a kis csoda-versnek számtalan fordítása létezik, ezek között vannak ismert költők, írók tollából, és vannak kevésbé ismertek,  ill. amatőrök is. 

Ismert költők, írók fordításaiból hoztam egy kis ízelítőt, ékes példáit annak, hogy minden fordítás,- a szöveghűségre való törekvés ellenére is - valójában újjáalkotás. Az eredeti Goethe-versben nincsenek jelzők, a hangzás, a szavak belső ritmusa, jelentése adja a hangulatot, a vers-zenét…, ezért nem könnyű magyarul visszaadni.

Valamint mutatnék még néhány olyan átiratot  is, (tehát nem fordítást, hanem átiratot!!) amit én, ill. / általam / mások, sőt itt a poeten írók követtek el :))  Ha végig elolvassátok, majd értelmet nyer ez utóbbi mondatom is…:)

 

Az eredeti vers, németül:

 

Johann Wolfgang Goethe:

Wanderers Nachtlied 

 

Über allen Gipfeln

Ist Ruh,

In allen Wipfeln

Spürest du

Kaum einen Hauch;

Die Vögelein schweigen im Walde

Warte nur, balde

Ruhest du auch!

 

Vándor éji dala

(a szó szerinti fordítás ):

 

Minden (hegy)csúcson

nyugalom van,

minden (fa)csúcsán

érzel

alig egy leheletet,

A madárkák hallgatnak az erdőben.

Várj csak, nemsokára

nyugszol te is!

 


A  Költők nyelvén pedig így szól:

 

Vándor éji dala


(Tóth Árpád fordítása, talán ez a legismertebb…)


Immár minden bércet 
csend ül.
halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sóhajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
nyugszol, ne félj...

 

****************************************************

 

Vándor éji dala


(Szabó Lőrinc fordítása)


Csupa béke minden
orom.
Sóhajnyi szinte
a lombokon 
a szél s megáll.
A madár némán üli fészkét.
Várj, a te békéd
Sincs messze már.

 

****************************************************

 

Vándor éji dala

 

(Kosztolányi Dezső fordítása)


A szikla-tetőn
tompa csönd.
Elhal remegőn
odafönt
a szél lehellete is.
Madárka se rebben a fák bogára,
várj, nemsokára
pihensz te is.

 

*****************************************************

 

Vándoréji dala


(Weöres Sándor fordítása)


Valamennyi ormon
Tág csend.
Mindannyi lombon
Átkereng
A gyönge szél.
Madárnép gunnyad az ágra.
Várj, nemsokára
Nyughatsz, ne félj

 

*****************************************************

 

Vándor éji dala


(Tandori Dezső fordítása)


Már minden ormot 
Csend borít,
A fákon a lombot 
Alig
Járja a szél:
Madarak csendje az erdőn.
Érted is eljön,
Várj csak, az éj.

 

***************************************************

 

Vándor éji dala


(Dsida Jenő fordítása )


Csúcson, élen hallgat
az éj.
A lombfuvallat
is csekély
sóhajnyi nesz;
fészkén elült a madárka.
Várj - nemsokára
te is pihensz.

 

******************************************************

 

Vándor éji dala


(Kányádi Sándor fordítása)


Minden bércen néma 
csönd van; 
egy-egy levél ha 
még moccan. 
Ültek a kis 
madárkák is el mind a fákra. 
Már nincs sok hátra 
s pihensz te is.

 

******************************************************

 

Vándor éji dala


(Móricz Zsigmond fordítása)


Ott nyugszik a csúcsokon
a csend.
És itt a lombokon
alig leng
szellő, ha sejted is.
Az erdőn is hallgat a kis madár.
Várj csak, nemsokára már
megnyugszol te is.


&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&


… és akkor jöjjenek  a…  nem, nem az újabb fordítások, hanem az ÁTIRATOK. Én is írtam egyet, aztán... megpróbáltam kitalálni, vajon Ti hogyan írnátok át ? :)  Utólag is bocsánatot kérek mindenkitől, és akinek kedve van, írja meg maga is másképp! :) Előre is hálásan köszönöm! 

 

VÁNDOR ÉJI DALA 

 /mivel valamennyi versnek ez a címe, ezért ezt nem ismétlem… csak a 'szerzők' változnak...  /

 

Bakos Erika

 

Sziklaszirteken szusszan

az erdő álomlátó csendje.

Nem zizzen már lomb se,

nem dalolgat madár.

Sötétség szárnya rebben

a Mindenekben.

Benne megleled békéd,

bár szorítja lelked, ne félj,

meglátod, túl hamar elaltat

téged is az éj.

 

 

csillogo

 

Bércek csendjén

rezdül egy halk sóhaj,

minden zaj elül

az éjszaka ágbogán,

altatót dúdol már

a bóbiskoló napnak

sok erdei madár.

Szellő simítja homlokom,

kivirul alig-érintésén

- mint élet a lombokon-

a béke, s kis csónakom

elringva végre kiköti

a nyugalom szigetére.

 


Steel

 

Csendpárákat pipál a hegyorom,

lombsóhaj fészkel a fákon,

eláll a szélpillék remegő lélegzete,

halkuló madárszív a szótlanságom.

Alkonyparázs fénymúlása fölött 

szerelemneszek gyönyörűje libben,

mi csillagerdő rejtekölén fogan.

Ne félj, ha ’most múlik pontosan’,

mert szívverésnyi éjtávolokban

hajnalra elpihensz könnyedén

bennem örökre, - s benned én.  

 


Kevelin

 

V égtelen csend a hegytetőn,

Á lmos szemével pislog a táj.

N em suttog már levél, 

D údolgat magában a szél,

O tt ahol a madár se jár 

R ám talál most a rút magány.

 

É jjeli neszezés,

J aj mi zaj lehet ez? 

I smerős lépteivel kikezdi idegem!

 

D ermesztő a sejtelem.. 

A z erdőn vándor bolyong, tán idegen,

L éptei nyomán zizzen az avar,  

A ztán néma csend. Már nem is zavar.

 

 

Őrni

 

Bércekhez búvó a csend.

Dermesztő álom fuvallata rebben

a fákon, madárdal se zeng,

szellemek bolyongnak a tájon,

s mint egy fantom sóhaja

megérint az éjszaka… szép

tündérhaja hirtelen rám terül,

száll, csak száll szerte  és szét,

mint a felriadó gondolat,

de te ne félj, mert nyugalmad

hozza már az éj, – csak várj,

s ne félj..,  hozza már az éj…

 

 

Molnár Joli

 

kómás a hegycsúcs kanabisz-

levélkét szipóz titkon a táj

aléló lomb lihegi  pissz

az előbb még itt kerregő

griffmadár tolla se hisz

neked és már én sem

utolsó dózis beszív az éj

de elmúlik minden ne félj

még a csend sem zavar

elnyugszik túl hamar

benned is a szenvedély

 

 

merleg66 /Gábor/

 

hegy

ormán

az erdőn

minden madár

megpihenhet már

 

csend

mereng

sóhajnyi

szélben kereng

egy fáradt levél

 

várj

vándor

de ne félj

időd véges

ez nem kétséges

 

ki

tudja

mi vár rád

másik orom

vagy végnyugalom

 

 

skary

 

szirtekre lepárolt csönd

aha… esszencia itt fönt

kering egy kerge levél

még hangolna moll-hangon

nemtom épp hal-e vagy él

a lényeget alig hallom

minden madár hallgat

persze ráhagyom random

lepke-nyugalom száll meg

és neked valami szárnyas felhő

békét ígér... á de nemsok-á

majd ha felnő

 

 

WhiteWolf

 

Lennék a csúcson csend szava,

ha te lennél az éjszaka!

Én lennék a gyönge nő,

s te lehetnél zord hegytető,

ahol én egyszer a szél leszek,

de akkor beléd is téphetek,

vagy leszek majd néma madár,

fészkemen várlak: jössz-e már?

Legyél te végső békém, ha akarod,

 ne félj! Öleljen, vagy öljön a karod!

 

 

 Liwet

 

A csend bársonyt sző a hegyre

hallgatag fák közt alig leng a szél,

hulló levéllel szívem betakarja,

a madárszárnyú éj róla mesél.

Zenél a táj, csak egy vándor hallja,

ki hozzám nemsokára ideér,

a Hold szerelmes dalát hozza,

hajamba csillagokból fényliánt fon,  

hallom, csak magában dúdol,

mégis égig ér a hangja,

szívében béke, szeme mindent ígér,

átölel majd, ha úgy akarja.

 

 

 voodoo

 

Az est vállán csendesen pihen az éj,

s én a holdat nézem a fák hegyén.

Halk levél-sóhajok úgy rezegnek,

mint az alig dobbanó, fáradt szívek.

Pihegő madárhang e pillanatban

sajnos elnémul, és szokatlan

égi fények a hegyről hozzám leérnek…

Elmúlás szele kóborol a bérceken,

de a távolban egy vándor szíve

hallom, mintha csak enyém volna,

már nem fél, megnyugszik végre,

a szerelem csendjében dobogva.

 

 voodoo - II.

 

Az est vállán csendről álmodik az éj

engem bámul a Hold, őt meg én.

Levél se rezdül, alig-sóhaj száll,

csillagok meséit hajnalig hallgatnám. 

Egy pihegő madárhang e pillanatban

sajnos elnémul, és szokatlan

égi fények a hegyről hozzám leérnek…

Elmúlás szele kóborol a bérceken,

én is a távolban bolyongok régen,

a szerelem tengerén épp hozzád  hajózok

Hallod,  egy vándor-szív hogy dobog

a viharban? Mintha az enyém volna,

de ne félj, az angyalok elvezetnek oda,

 

s karjaidból nem vándorlok már el soha.

 

 dreaming58

 

Ében éji csend borul a bércre,

hervadt levélke sóhaja hallik.

Alig moccan a némaság fészke,

tétova távolok hangja morajlik.

Szívemben egy verdeső madár,

leszáll csillag-fészkére már,

bár karodban pihenhetnék én is!

De szivárványszárnyú álmom

ellibben egy holdfényfonálon

én mégis egyre várom,

hogy szerelmem, s békém

hajnalra megtalálom.

 

 

Pflugerfefi

 

Üvöltő némaság a táj.

Ember, nézd: csendcsőrű madár!

Egy sóhajt kerget csak a szél,

éjhez lapul minden, ami él,

és álmában végül kibeszél.

Levél se rezdül, fél, ha lehull,

elalél örökre, kvázi végleg.

A vándorlás lassan véget ér,

de ne ez rémítsen téged,

mert már te is érzékeled,

végül majd mindenki hazatér…

ki az erdőben el nem téved.

 

 

szurkevirag

 

Ha jő az éj, leszáll a csend, vigyázz!

A hegytetőn a szél elül ma már.

Madárka fél, pihegve néma fán,

dalát se zengi most, aludni tér a táj.

A lelke védtelen ki erre vándorolt,

mi hátra van, talán a béke érti még,

ha égi jel tanít, hogy élni jó, pihenni szép...

 

..és végül:

 

Rozella

 I.

 

Már minden hegyorom

csak a csend otthona,

a fák suhanó sóhaja

rezgő levélen száll tova.

Elnémul a madár éneke is…

Vándor, várj békén, holnap

talán már így nyugszol te is.

 

II.

 

Elcsendesülnek a bércek,

apró fészken madárka ül.

Rejtekén pihen, halkan zenél

hangtalan fák közt a szél.

Hulló levél sóhaja mentén

erdei árnyak körbe-körbe járnak,

de ne félj, csak várj békén,

téged is nemsoká’ megtalálnak.

 

 

Rozella•  2018. június 22. 10:02

Kányádi Sándor /1929 -2018/ versek...



" Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Megpihen legszélén az égi határnak
S int az öregeknek: „benneteket várlak!”
Megrezdűl a feje sok öregnek erre:
Egymásután mégis mennek a nyughelyre." 


/Arany János: Toldi estéje- részlet/ 



... 2018 június 20-án meghalt Kányádi Sándor  KÖLTŐ. 

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++



Kányádi Sándor versek:



A  'Vannak vidékek...'  sorozatból:


Előhang

 

vannak vidékek gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

szavak sarjadnak rétjein

gyopárként sziklás bércein

szavak kapaszkodnak szavak

véremmel rokon a patak

szívemben csörgedez csobog

télen hogy védjem befagyok

páncélom alatt cincogat

jeget-pengető hangokat

tavaszok nyarak őszeim

maradékaim s őseim

vannak vidékek viselem

akár a bőrt a testemen

meggyötörten is gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

 

1982

 

Viseltes szókkal

 

vannak vidékek ahol a szerelem

akár a harmat az árnyékos helyen

tavasztól őszig őrizgeti magát

szerény hasonlat de illik rám s terád

félszeg is mint az iménti asszonánc

de időt-jelző mint arcunkon a ránc

 

vannak vidékek ahová nehezen

vagy el sem ér a környezetvédelem

kimossák sóid kasza is fenyeget

csupán a harmat táplálja gyökered

tisztások széle északos vízmosás

ha annak vennéd hát legyen vallomás

 

vannak vidékek ahol csak úgy lehet

megmaradnunk ha kezemben a kezed

és a viseltes szónak is hamva van

ha félárnyékban s ha nem is boldogan

száríthat szél és süthet hevet a nap

míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

 

1982

 

Indián ének

 

vannak vidékek

ahol az ének

kiment szokásból

ha van is élet

azt hihetnétek

mindenki gyászol

 

pedig csak védett

helyen az ének

valahol mélyen

szunnyad a lélek

legjobban féltett

gyönge csücskében

 

vannak vidékek

ahol a népek

csöndben az ágak

jelekkel élnek

beszélni félnek

viharra várnak

 

1982



**********************************************************************************-

Harmat a csillagon

 

Megjártam bár a történelmet,

konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,

kinek apja hiába magyarázza,

hogy nem labda a hold,

konok, ki ha százszor meglakolt,

százegyedszer is a könyörtelen

igazat keresem.

Ez a kenyerem.

 

A boldogság tört szárnyú madara

vergődik a tenyeremen;

a boldogság tört szárnyú madarát,

mely évezredek óta

röppen fel s hull alá,

nekem kell fölrepítenem.

 

Vergődtem, vergődöm magam is,

- megviseltek a hosszú századok -;

szétosztom minden örömöm,

a bánatomon is osztozzatok.

 

Ó, szép szavak barokkos balzsama, -

ne hosszabbítsd a kínjaim!

A féligazság:

múló novokain.

Az egyenes beszéd,

nekem csak az a szép.

 

Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.

Ezért tart engem a társadalom.

Labda a hold! S ha netán el nem érném,

harmat leszek, harmat e csillagon,

hogy fényemtől is fényesebbnek

lássák a földet a

szomszédos égitestek.

 

S ha elszólít a Nap,

nyugodt lélekkel mondják:

tócsákkal nem szövetkezett,

liliomok fürödtek benne,

úgy tünt el, amint érkezett.



1963


******************************************************************************************


Valaki jár a fák hegyén

 

valaki jár a fák hegyén

ki gyújtja s oltja csillagod

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

 

én félek még reménykedem

ez a megtartó irgalom

a gondviselő félelem

kísért eddigi utamon

 

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot

 

vagy engem is egyetlenegy

sötétlő maggá összenyom

s nem villantja föl lelkemet

egy megszülető csillagon

 

valaki jár a fák hegyén

mondják úr minden porszemen

mondják hogy maga a remény

mondják maga a félelem

 

1994

 

**************************************************************************************


Álom

 

Furcsát álmodtam az éjjel:

két csikót fogtam kötéllel,

két gyönyörű pejcsikót.

 

Szárközépig érő fűben

nyargalásztam velük, mígnem

egyik csikó elfutott.

 

És a másik, akin ültem,

azon nyomban, mint egy isten

olyan lánnyá változott.

 

De otthagytam - most sem értem -,

és kergettem egész éjjel

azt, amelyik elfutott.


1962


*************************************************************************************

Szelíd fohász

 

szelíd fohász az én fohászom

félig könyörgés félig hála

hogy nem juttattál s ezután se

juttass engemet szégyenfára

 

de eljut-e az én fohászom

eljuthat-e vajon tehozzád

útjaidat úton útfélen

szertartások barikádozzák

 

nem marad-e sziklára hullt

magokként vajon terméketlen

mit egy hosszú életen át

a jövendőnek elvetettem

 

tudom sokat eltékozoltam

abból mit rám bíztál sokat

de azért ne tagadd meg tőlem

holtomban se áldásodat

 







Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom