Roszka.7475 blogja

Látom,  Érzem,  Élek

Szeretném megmászni a hegyet,

Látni fentről a kúszó fellegeket.

Gondolataim szabadon  szárnyalhatnak.

Szeretném megérteni a magas fákat,

Ahol csak a ringató szelek járnak.

Szeretném megfogni az izgága szelet,

Amely borzongva huncutul integet.

Fekve a fűben, mind az “ enyém”,

A bolondos szél a fák tetején.

Érzem a simogató meleget,

Látom a kúszó habos fellegeket.

Érzem bőrömön a síró esőt,

 A bánatos égből kitörőt.

Lélegzem, frissen élek,

A színek ereimben lüktetnek.

Érzem a virágok illatát,

 A lelkemet végig simogatják.

Enyém az élet amit kaptam,

Élek, nem csak gondolataimban.

         Kezed a Kezemben

Fiatal kezem ölelte,

Szerető szívedet,

 Őszülő szálak játszanak

Kezembe visszavágynak

Évek ránca látszik,

Puha kezedbe vágyik.

Kezem vissza ölel,

A halál  oly  közel

Baba kezed végig vezet,

Életemen szeretgetett,

Fiatalon,mohón ölel.

Idősödve közeleg az óra,

Kezem kezedbe hajtva.

Az idő kezemben s kezedben,

Át az ölelő rengetegben,

Már öregen ,siváran betegen,

Kezed ölelem kezemben.

Dobog ölelő szívemben.

A Tinta könnyé változott

Egy új csillagon ébredtem,

Magányos lelkeken.

Felfedeztem magam,

Írtam halkan szavakban.

Mélyen ültem lelkemben,

Szavakkal kifejeztem.

Fájó könnyem leírtam,

Csendesen némán csendesen.

Kiáltó betűk sírtak,

Szívemben  vonultak csak vonultak.

Erőm néha elfogyott itthagyott,

A tinta könnyé változott,

A tinta könnyé változott.

HŐS SZÜLETIK

Írta: Máthé Rozália Roszka

📷Már elmúlt a nyár őszben   járunk. A hetvenes évek közepén, egy igencsak vékony testalkatú csinos fiatal, asszony erős fájdalmaktól szenved vajúdni kezd. Nagyon kínlódik arca eltorzul a fájdalomtól. Az első gyermek megérkezik, aprócska termetű pár kiló, életerős kissé nyúzott. Keservesen felsír, kapkod levegője után, eddig minden rendben is van. Ezek után jött még csak a neheze még egy szívhang látható a monitoron, de itt már nem megy minden zökkenőmentesen. A kis gyermek rosszul fekszik, ekkor hirtelen az asszony elveszti eszméletét, a kisgyermek harántfekvésben van az életéért küzdenek, és jó sok idő múlva jó pár órára rá, végül nagy nehezen világra segítik. Nagyon apró fejecskéje kissé csúcsosodó, mint testvérkéjé. Életveszélyben van a kis leánygyermek élet és halál között lebeg. Az orvosok ápolók és nővérek küzdenek érte, de első alkalommal mindhiába a kislány meghal. De nem adják fel próbálják újra éleszteni. Végül is hosszú órák telnek el mire a kicsi szíve újra dobogni kezd, Azzal jelzi új életét, hogy hatalmas levegőt vesz és elkezd keservesen sírni. A két kislányt elviszik mindegyiket berakják egy-egy inkubátorba persze előtte megmosdatják őket a kisebbik kislány nagyon pici, de él egy igazi hős, visszajött a halálból kis küzdő. Egy elszomorító jelenet tárul elénk az édesapa kintről idegesen járkált fel s alá. Mikor megpillantja két kislányát csorognak arcáról a könnyek. Kis lánykáim! mondta a férj örömittasan. A feleségem jól van? Kérdezte: idegesen. Persze! felelte a nővér, de még nagyon gyenge, kérem hagyja pihenni. Holnap már bemehet hozzá. De igazán jól van? kérdezte aggódva a férj. Kérem nyugodjon meg! nem lesz baj. Másnap reggel az édesapa bement a kórházba. Jó reggelt kívánok! A feleségem Makrai Anna hol fekszik melyik kórteremben? kérdezte izgatottan. A fiatalember középmagas jó vágású, zöldszemű feketehajú, hátrafésült szerényen öltözött, de elegánsan. Fekete nadrág, fehér ing, kék kockás nyakkendő, és egy szürke kötött enyhén vastag kardigán. Frissen borotválkozva mezei virágokkal a kezében benne szépen pirosló pipacs, közte kékellő búzavirágokkal egy virágüzletben vásárolta. Jó reggelt jobbra a 4. ajtó a kétszáztizenhetes szoba mondta határozottan a nővér. Gyors léptekkel arra vette az irányt bekopogott halkan, szabad hallatszódott bentről a válasz. A kórterem nagyon világos kis ablakkal, 4 ágy volt mind a 4 ágy foglalt vaságyak fehérre festve az ágynemű fertőtlenített igencsak. Rajta a kórházi emblémával ellátott pecséttel. Szia drágám! mondta kedvesen a fiatal férj, megpuszilta szeretetteljesen. Jobban vagy?  Ma egy kicsit kérdezte, aggódó hangon a férj. Hát kicsit jobban. Felelte Anna. Gyenge hangon. A kisgyerekeket mikor láthatom? Kérdezte a fiatalasszony, erőtlenül. Megkérdezek egy nővért várj csak drágám. Kiment a kórteremből és a nővérpulthoz sietett, Kérem nővérke megtudná mondani mikor láthatja a kisgyermekeket a feleségem? Kérem uram én erről önnek nem adhatok felvilágosítást, legyen olyan kedves velem fáradni, a főorvos úrhoz ma pont bent van. Rendben mentek a folyóson pepita fekete- fehér kockás metlakin, a fal fehérre festve a teteje, az alja halványzöldre, egy –egy eltévedt zöld futónövény díszitette a falat még. Balra vették az irányt egy szűk folyosón végig és egy eldugott szobaajtón ez állt. Prof. Várkonyi Balázs főorvos. Bekopogott a nővér szabad, hallatszódott a válasz bentről, egy határozott markáns hang. Kérem főorvos úr a tegnap este behozott Makrai Anna férje, azzal a nővérke kiment a szobából. Tessék, kérem foglaljon helyet! A fiatal apa leült a székre a főorvossal szemben. A felesége most stabil állapotban van, de a kisgyermekek egyike súlyos állapotban agyibénulást szenvedett születésekor. Az apa elsápadt, de erőt vett magán megkérdezte. Mit jelent ez? Az apán lehetett látni, hogy könnybe lábad lassan a szeme. Hát uram! azt sajnos mozgásában korlátozott lett. Nagyon rosszul feküdt ki kellett ráncigálni, mondta kíméletes hangon az orvos. Meg kétszer élesztettük újra tette hozzá. Uram rettenetesen   sajnálom. Csak azt ne, mondja, hogy tudja mit érzek? Felelte idegesen hangjában Bálint. Felállt és ki ment a szobából ott nekidőlt a hideg falnak és férfi ide vagy oda keservesen sírt. Később összeszedte magát és végig ballagott a folyosókon megállt, a kétszáztizenhetes ajtó előtt megtörölte arcát, hogy párja ne lássa rajta a könnyeket. Bement a terembe, na mit mondtak? Kérdezte izgatottan a fiatal anyuka. Még pihenj a kislányok jól vannak. De Bálint miért vagy ilyen szomorú látom “én” mondta aggódalommal teli hangon Anna. Mi a baj? látom  mondta kétségbeesett, könnyes szemekkel. Bálint némaságába rejtett arccal egyszerre csak megszólalt az egyik kislány súlyos állapotba került úgy ráncigálták ki mi alatt te elveszítetted az eszméletedet, Virág mert ezt a nevet mondtam mikor ki szaladtak hozzám, ezt a nevet adtam neki. A másik kislány Bíborkának neveztem el. Nagyon tetszik felelte Anna. De most mi lesz hogyan tovább? Kérdezte Anna könnyes szemekkel szomorúan. Majd megoldjuk valahogy ne aggódj kedvesem. Mondta nyugtató hangon Bálint. Drága kislányom! zokogott az anya, Bálint add oda a köntösöm meg a papucsom! Megyek a kislányaimhoz, mutasd meg  hol vannak kérlek látnom kell őket mondta kétségbe esett hangon a fiatal anyuka. De még csak tegnap szültél drágám! Pihenned kell. Mondta Bálint könnyes szemekkel. Nem, nem! Gyere, segíts megyünk mondta határozott hangon Anna. Bálint felsegítette a köntösét feleségének, karon fogta kimentek az ajtón, végig a folyóson a   fertőtlenítő „szaga” terjengett a levegőben. Fehér és halványzöld falak, imitt-amott egy eltévedt virággal vas fekete karika tartóban. Egyszerre csak jobbra egy nagy tábla jelezte: Szülészet- Gyerekosztály! Itt vagyunk, gyere kinyitotta az ajtót egy nővérpultnál megálltak. Kérem nővérke legyen szíves megmondani merre fekszenek a Makrai ikerkislányok? A szülők vagyunk. Kérem oda be nem mehetnek, egy üvegajtón keresztül láthatják őket. Mondta a nővér kedvesen. A két fiatal szülő odaballagott lassan, kímélve Annát nehogy elfáradjon vagy baja legyen. Odaértek ott vannak szólt a nővérke látják erre a fiatal anya könnyeivel küszködve ennyit mondott. Kicsi angyalkáim, kis bogyókáim. A szemük elé ez tárult Bíborka aprócska lábai lebegett táncikálva, kis termetű „kis bogár”. A másik kis csoda Virág, hogy életben tartsák mindenhol cső lógott, de élt látni lehetett ahogy lélegzik. A mi kis babáink. Mondta zokogva Anna. Igen kedvesem mondta könnyeiben úszott szemekkel szorosan ölelve feleségét Bálint. Gyere kedvesem visszakísérlek a szobádba, kis idő múlva már a kétszáztizenhetes kórterem ajtaja előtt álltak, kérlek nyugodj meg! Megoldjuk ketten. Megsimogatta szeretettel a szemében Anna arcát, menjünk be pihenj le! Lefeküdt szívében szomorúan. Bálint betakargatta kedves puszit adott arcára, búcsút intve kiment az ajtón. Szomorúan ballagott az utcán kissé ködös ki-ki kukucskáló napfénnyel. Azt se vette észre mialatt elgondolkodott, hogy zörgött a sok lehullott falevél a talpa alatt. Időközben hazaért. Az üres csendes szoba mélyén leült az ágyra és csak sírt. Órákra rá észrevétlenül   besötétedett. Megfürdött és gondokkal telve elaludt. Mindennap bement ez így ment heteken át, egyik nap is így tett és a kórterem felé tartott amikor egy nővér megállította, kérem Makrai úr! Egy jó hírrel szolgálhatok hazamehetnek a mai napon közölte kedvesen a nővér. Végre gondolta az apuka és bement az ajtón. Szia drága Annám! mehetünk haza mondta   igazán vidáman Bálint. Akkor pakoljunk össze és visszük a kis “bogyókákat.” Anna izgatottan készülődött. Már alig várta, hogy kisbabáival otthon lehessenek. Kis idő elteltével már a kórházon kívül voltak. Boldogan kissé félve az előttük álló nehéz időszaknak. Végre otthon! sóhajtott egy nagyot Anna. A lakás kicsi, de nagyon tiszta. Régies bérház egy egybekötött hosszú folyósóval, itt mindenki ismert mindenkit. A lakás    igazán tiszta kicsi fürdőszoba egy babakáddal a fürdőkád felett egy fregori lógott. Ha beljebb mentél egy apró kis asztal két székkel, a falon egy csappal. Beljebb menve egy szoba kis ablakkal fehér függönnyel a sarokban a babaágy, előttünk egy szekrénysor benne egy pár könyv csipke terítővel, kint egy szűk előszobával. Eljött a fürdetés ideje mind a két szülő kivette a részét a két apróságnál friss baba illat szállt a levegőben kellemesen. Megetették őket bevitték a szobába és lefektették őket betakargatták szeretet puszikákkal halmozták el őket és halkan pápát integetve kimentek a szobából. A két fiatal szülő boldogan, de fáradtan leültek kint a székekre ettek egy keveset közben beszélgettek, hogy hogyan tovább. Anna szemeiben, félelem   költözött, de Virág sérült mit fogunk csinálni? Ne idegeskedj! Eddig is megoldottunk mindent ez után is menni fog. Lesznek nehézségeink, de ketten vagyunk, megfogta kezeit végig simogatta neki miközben beszélt hozzá, megtörölte könnyes arcát. Mondta Bálint nyugtató hangon. Az évek teltek a kislányok cseperedtek szépen Bíborka rendesen fejlődött, ezzel szemben Virág kicsit lemaradt. A két szülő már rutinosabb volt a problémák megoldásában. Anna és Bálint   bizakodva nézett a kissé nehéz de boldog életük elé. Ezekkel a szép sorokkal zárnám novellám.

Vége

Szeretve elevenen

Eleven hegyeken,

emeletes szívemen.

Szeretve szeretni,

szeretetben létezni