Roni123 blogja

Ady Endre
Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

Ady Endre
Az élet

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...

"Mielőtt elítélsz,
 vedd fel a cipőmet
 és járd végig az utamat.
 Járd végig a múltamat,
 érezd a könnyeimet,
éld át a fájdalmaimat,
az örömömet. ...
Tedd meg a lépéseket,
 amelyeket én megtettem
 és botladozz meg minden kövön,
amelyen én megbotlottam. ...
 S mindegyik botlás után állj fel
 és menj tovább,
úgy ahogy én tettem.
 Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem.
 Akkor mondhatod, hogy ismersz."

Jó néha a sötétben a Holdat nézni,
 hosszan egy távoli csillagot idézni
 jó néha fázni, a semmin elmélázni
 tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
 jó néha magamat csak úgy elnevetni,
 sírni, ha fáj, remegni, ha félek
...olyan jó néha érezni, hogy élek...!

nincs már szívem,
rosszat tenni
és rosszat gondolni.
nem kell a sajnálat
megoldom magam
mint ahogy eddig
is megolldtam.