Road

a mikéntek félszének egésze
ott kalapál a szívedben vedd észre
vívjon rangadót a mosolyunkon át
és öleld magadhoz mint alvópárnát

csak lazán szundizz bele jó érzés
pozitív töltetbe zúgó belégzés
mocorintsa meg azt hogy szép az élet
hisz a szánk aranyecsettel fest szépet

Tudom, az út nem elég hosszú még,
hogy nem véletlenül, de ott legyél.
Gondolatban a sorsunk, holtjáték.

A szív most jó helyen együtt zenél,
és néz az idő kakukk-vonalán.
Pillantásunkban a végzet remél.

Beleölt az álomba a hajnal,
a fércbe bestoppol a félelem.
Rövid az élet, s fájó bájital.

Az eszem már a seholban lépdel,
nálad a szivem, ha kontráz a vágy.
Harapjon az érezzem nem elég.

Vágyatlaszom domborzatán,
bepecsételt magaslatán,
viaszos mázban ott egy kép,
mely bakancslistámra belép.

Hegytető teraszán létem,
a végtelen bűvkörében,
öleli a fellegeket,
ízlelget életcseppeket.

Egymagam biztos nem merem,
hogy repüljön az életem,
de tandemesen lebegve,
viszi a szívem ölelve.

Az őszi erdő színpalettája,
létem cseppjeit szomjazva várja.
Ringató csendben, út felett lombok,
futok alatta és titkokat szórok.

Átzúg a levélen sóhajtásom,
vágy-manikűr ollók szófoszlányon.
Álmokat sző egy gondolatfalat,
íze csókolva torkomon marad.

Simogató széllel eső csendül,
szeretem-érzés bőrömön leül.
Lehűti forró testemet nyomban,
azt is mi belül miattad ott van.

A sosemvolt semmiben
az égbolt oly meztelen,
mint ház nélküli csiga
- nyálkás, mint az idő vasfoga.

Amalgám töméssel told
fénylő gerezdjén a hold,
a szív szerelem-pumpa,
mosolygós csipkelődő gomba.

Gyorsan nőnek a célok,
a boldogság satíroz
egy porhanyós világot,
melyben begipszeltek az álmok.

Eltört végleg az egész,
szkafandert ölt a józan ész,
csak a kézzel fogható
jó, talicskázzon csak az a szó.