Renon

Renon•  2022. január 29. 13:29

Önmagunk elvesztése

Egy két évvel ezelőtt elítéltem azt aki dohányzott, irtóztam az alkohol ízétől, és a fekete színek is kimondottan távol álltak tőlem. Nem festettem a hajam vagy az arcom, mert nem érdekelt mások véleménye.
Megesett az is, hogy küszködve fáradtságom ellen fent maradtam éjszakánként, csupán azért hogy táskásak, és kialvatlanok lehessenek a szemeim. Untam a felhőtlen, boldog életet.
Most pedig itt ülök semmitmondó, kietlen tekintettel, ajkaim közt a bűzölgő rudat, ujjaim között pedig boros poharam keskeny csípőjét tartva. Testem kivétel nélkül éden anyagok fedik, arcomon a különféle festékek pedig elrejtik természetes, valódi mivoltom. Mert számít mások véleménye. Sőt, egyenesen irtózok tőlük, ha tehetném minden második másodpercben a tükörbe pillantanék, valami kivetnivaló után kutatva, hogy ma is egy kicsivel jobban gyűlölhessem önmagam. A kialvatlan, sötét karikákkal övezett szemeim, a dohány szagú ajkaim, és a berögzült, kíméletlen gondolataim, szokásaim. Az arcom formáját, annak felületét amelyen lefolynak sós könnyeim, az összepréselt ajkaim halovány színét, rekedtes, hamis hangom, s felületes mosolyom.
Azt az önmagam aki az elveszett helyére került.

Renon•  2021. november 23. 19:34

Félelem

A félelem lassan csak kitölti a bensőd, aztán jönnek a kifogásaid, és az érveid, azonban hiába minden ésszerű gondolatodnak, ugyanis a pánik, s a kétségbeesés mindent megöl. 

Nem hallasz mást csak a heves pulzusod, a beképzelt, akkor túlságosan hangosnak tűnő nesszenéseket, az üvöltő gondolataid, miszerint ha kimész az ajtódon nem fogad más; kizárólag a halál.

Renon•  2021. november 23. 11:08

A pohár

Tudjátok van az az érzés, amikor olyan mintha egy poharak lennétek. Az a pohár amelybe az utolsó utáni cseppek érkeznek. 

Aztán lassan szétreped, végül halkan, valahol mégis hangosan eltörik. 

Elég halkan hogy senki se vegye észre, ám elég hangosan ahhoz, hogy valaki felemelje fejét a kényelmes kanapén való időzgetés közben, és körbe nézzen egy pillanatra.