Mi az élet? Vágyakozás, szeretet, remény, feledés

Renike99•  2015. augusztus 26. 12:42

    Az élet


    Az élet folytonos várakozás. Mindig várunk valamire, azért küzdünk, hogy megtaláljuk azt, amire vágyunk. 

    Várni kell, ha valami késik. Ami késik az sohasem múlik. Nem tudjuk azt, mi miért történik. A válasz néha gyors léptekkel érkezik, olykor pedig próbára teszi a türelmünket, a bizalmunkat.

     Tűrni kell, ha valami rossz. Néha jobb hallgatni, elszenvedni egymást szeretetben. Szívünk igazi mélységeit csak a hallgatás tudja kimondani. A hallgatás hit, amikor nyugodtan vársz, mert tudod, hogy az Úr fog cselekedni.

    Remélni kell, ha bíztat a sors. Ahol remény van, ott van megpróbáltatás is. A remény az, amely minden emberben tartja a lelket a megpróbáltatások közepette. Soha ne hagyd, hogy a remény lángja kialudjon benned. Minden próba mögött ott rejlik az újabb lehetőség, csak hinned s remélned kell!

     Szeretni, ha nagyon szeretnek. Paulo Coelho a következőket mondja: ''A legfontosabb lecke: megtanulni szeretni. Egyre jobban szeretni. Mert eltűnnek a nyelvek, a próféciák, az országok, és az utca, ahol lakom, a villanyoszlopok, ez a ház, a nappali bútorai... és eltűnik az én testem is. De egy dolog örökké megmarad az univerzum lelkében: a szeretetem. A hibáim ellenére, a rossz döntéseim ellenére, amelyek szenvedést okoztak másoknak, és minden olyan pillanat ellenére is, amikor azt hittem, hogy nem létezik.''

     Emléket őrizni, ha szép. Azokat a szép emlékek a szívedben, amelyekben mások végtelen szeretének szikráját hordozod.

     Viszont feledni, ha felednek, még akkor is, ha nagyon nehéz. Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű napok, csendes esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:

-Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit szóban nem lehet elmondani.






Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Renike992015. augusztus 27. 20:31

@Bugatti350: ez az élet rendje :( nagyon nehéz, amikor nincs kivel beszélgess, nem érdeklődnek irántad s a magány emészt.

Bugatti3502015. augusztus 27. 20:24

Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva

...nagyon igaz!

Renike992015. augusztus 26. 20:33

@Rozella: köszönöm kedves szavaidat :) odáírnám, de meghaladja a karakterkorlátot sajnos.

Rozella2015. augusztus 26. 20:18

Nagyon értékes gondolatokat írtál, ..és igazakat. A szavak sosem pótolhatják a tetteket, és nem használhatók mindenre, valóban. A címmel is egyetértek, hozzátéve: és cselekvés.. az írás is az!!

Renike992015. augusztus 26. 19:57

@petruchio: átmeneti állapot, amely tele van úgy szenvedéssel, mint szép pillanatokkal.;)

petruchio2015. augusztus 26. 19:36

az élet egy átmeneti állapot

Renike992015. augusztus 26. 14:44

@skary: most olyan lelkiállapotom van, hogy másképp nem tudom értelmezni az életem. A szemléletem változni fog, most így van nem azt jelenti, hogy így is marad

skary2015. augusztus 26. 14:31

ténylegnem