Reni blogja

    Az élet

    Az élet folytonos várakozás. Mindig várunk valamire, azért küzdünk, hogy megtaláljuk azt, amire vágyunk. 

    Várni kell, ha valami késik. Ami késik az sohasem múlik. Nem tudjuk azt, mi miért történik. A válasz néha gyors léptekkel érkezik, olykor pedig próbára teszi a türelmünket, a bizalmunkat.

     Tűrni kell, ha valami rossz. Néha jobb hallgatni, elszenvedni egymást szeretetben. Szívünk igazi mélységeit csak a hallgatás tudja kimondani. A hallgatás hit, amikor nyugodtan vársz, mert tudod, hogy az Úr fog cselekedni.

    Remélni kell, ha bíztat a sors. Ahol remény van, ott van megpróbáltatás is. A remény az, amely minden emberben tartja a lelket a megpróbáltatások közepette. Soha ne hagyd, hogy a remény lángja kialudjon benned. Minden próba mögött ott rejlik az újabb lehetőség, csak hinned s remélned kell!

     Szeretni, ha nagyon szeretnek. Paulo Coelho a következőket mondja: ''A legfontosabb lecke: megtanulni szeretni. Egyre jobban szeretni. Mert eltűnnek a nyelvek, a próféciák, az országok, és az utca, ahol lakom, a villanyoszlopok, ez a ház, a nappali bútorai... és eltűnik az én testem is. De egy dolog örökké megmarad az univerzum lelkében: a szeretetem. A hibáim ellenére, a rossz döntéseim ellenére, amelyek szenvedést okoztak másoknak, és minden olyan pillanat ellenére is, amikor azt hittem, hogy nem létezik.''

     Emléket őrizni, ha szép. Azokat a szép emlékek a szívedben, amelyekben mások végtelen szeretének szikráját hordozod.

     Viszont feledni, ha felednek, még akkor is, ha nagyon nehéz. Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű napok, csendes esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:

-Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit szóban nem lehet elmondani.

                Szeretettel köszöntök minden egyes olvasót aki a blogomat olvassa. Először is szeretnék bemutatkozni, hogy jobban megismerjetek.Nevem Ferenczi Renáta-Bernadette Erdély szívében élek egy kis városkában,  nyolcadik osztalyos tanulóként élem mindennapjaimat. Mindig is közel állt hozzám az irodalom, életcélom, hogy egyszer majd híres író legyek... Vágyam, hogy céljaim beteljesedjenek és az élet rögös útján meg tudjam állni a helyemet még akkor is ha nehéz lesz de ezt az elhatározást csak azoknak a személyeknek köszönhetem, akik mindig a jóra, a szépre, a nemesre serkentettek, bíztattak.