Az oldal tulajdonosa még nem írta meg az első bejegyzését. Nézz vissza később!
Nem harcolok, mert értelmét nem értem,
Ellöktél magadtól, és méginkább azt érzem, hogy egyre jobban eltávolodtál tőlem.
Nem kell a szereteted, elég volt belőled. Kiírom magamból, mert így érzem erősnek magam.
Ha elfelejtelek, tudd, hogy nem tudnék már rád gondolni. Nem érzem azt, hogy megfelelő figyelmet tudsz nekem adni.
Heti 20-30 perc mire elég szerinted?
Még egy egészségügyi szolgáltatás is több percre megillet,
és legalább foglalkoznak velem.
Nem úgy mint Te, aki úgy tesz, mintha szeretne,
Közben késsel hátba szúrsz nevetve,
Hátha sírva fakadok nagyon megilletve.
- Mikor a legnagyobb szükségem lenne Rád, akkor tűnsz el, gratulálok. Köszönöm az eddig nyújtott bíztatásod, de ha nem akarsz a legnehezebb helyzetben nekem segíteni lelkileg, nem kell. Megoldom magam. Bár egy hullámvasút az életem, részben Neked köszönhetem. És az hogy könnyek közt írom ezeket a sorokat? Csak azt mutatja hogy még szeretlek mint bérmaapám, de fel kell ismernem hogy eltávolodtál. Tudom, sok a munka, a család, meg a magán problémák, tudom nagyon jól. Csak eddig azt mutattad hogy minden szép és jó, és foglalkoztál velem,
Most meg hírtelen eltűntél és ez esik rosszul nekem... -
Hát....ha azt hitted, így lesz, tévedtél,
Nem azért, mert nem érzek, és nem tudnék sírni,
Hanem azért, mert az élet nekem már megmutatta, hogy minden csalódást ki lehet bírni, akármennyire is fáj.
Tessék, itt vagyok 20 évesen, és ilyen verseket írok, mert az élet megmutatta, hogy a kínok csak jönnek. Itt vannak, és egyszer eltűnnek.
Nem haragszom, csak elfáradtam,
túl sokszor vártam, és mindig magam maradtam.
Kiszállok végre a „várni rád” körből,
Kovácsolok pajzsot a maró dühömből.
A heti pár perced maradjon meg neked,
Már nem kér az utamból a te hűvös kezed.
Bérmaapaként is csak árnyékot adtál,
A legmélyebb ponton magamra hagytál.
De nézd, a világom nem dőlt össze mégse,
Van, aki belépett a sötét ürességbe.
Ő nem csak ígérget, Ő valóban itt van,
Nem hagy el némán a legnehezebb bajban.
Te voltál a súly, mi a mélybe rántott,
Ő lett a kéz, mi új világot gyártott.
Mert a hit, amit tőled kaptam a víz felett,
Csak egy üres kehely volt, mi hamar szétrepedt.
Kiszáradt a kút, nem szomjazom rád,
Isten veled, menj, járd a magad útját.
Szerkesztő: Reginafagyal
Figyelők: 0