Majdnem mindenmentes

Vers
Raszputyin•  2022. február 17. 21:14

Fáj!

Kb. 16 évvel ezelőtt kórházi szociális munka gyakorlatom töltöttem az egyik fővárosi pszichiátrián. Oda szállítottak be egy kábítószerfogysztó fiatalembert. Másnap reggel tudtam meg, hogy előző napi távozásom után nem sokkal rosszul lett, agyérgörcsöt vagy agyvérzést kapott - erre már nem emlkékszem, de nem is fontos - először teljes testében lebénult, majd néhány nappal később meg is halt. Még nem volt 18 éves... 2013 körül újra fölbukott az emlék az árból, az ő emlékére írtam egy verset, de az ő szemszögéből.


Fáj!


Fáj!
Rohadtul fáj!
Még a fájdalom fájdalma is fáj!

Múljon már el ez az átok,
pusztulj, te igaznak álcázott holt reménység!
Ne marj belém többé kínzón, fájón,
hisz mindenért megfizettem - érzem már rég.
Dühös vagyok, mert - tudom - hibáztam,
nem kellett volna hinnem neked.
Tisztának álcázott édesbús méreg,
érted betörök, rabolok, s ölök, ha kell!
Hiába próbálok tisztulni tőled,
már hiába akarlak leküzdeni,
győztél, s most bámulsz csak tágra zárt szemmel,
figyeled agyamnak hullámait.
Múljon már el végre az átkod,
megbénult testemben csak a gondolat él.
Szúrágta lélek és elfoszló élet,
a szemedben ez már aranylövés!


Kisújszállás, 2013. június 26.


Nyugodj békében ismeretlen barátom!