Majdnem mindenmentes

Raszputyin•  2022. december 5. 18:21

Rossz mag

Rossz mag


Romba dőlő nagyhatalmak,
összeomló társadalmak.
Szétszakadó nagycsaládok,
felbukkanó sorscsapások.

Rosszindulat és hiúság,
céltalanság, bosszúállás.
Szétszórt csaták a világban,
hamis lelkek kapzsiságban.

Refr.:
Rég elvetettük, ó, a rossz magot,
nem is gondoztuk, mégis kihajtott.
Amit vetettünk, csak azt aratjuk,
de ezt az utat el kell most hagynunk!

Emberiség zsákutcában,
kárhozottak táborában.
Felébredni, megfordulni,
Júdás vérét kiiktatni!


Kisújszállás, 2021.12.30.-2022.01.01.

Raszputyin•  2022. december 3. 21:59

Ne hagyd!

Ne hagyd!


Alattomos sugárzás roncsolja agyadat,
lelépnél, de nem lehet, már befolyásolnak.
Indul az új rabszolgaság! - ez a főszabály,
ám ha kilógsz a sorból, akkor jön a ragály.

A génjeidbe égetik, mikor mit tehetsz,
a gondolataid megszűnnek és megrekedsz.
Erőszakkal kiiktatják egyéniségedet,
ha megpróbálsz lázadni, abba belegebedsz.

Refr.:
Ne hagyd! Soha ne hagyd!
Ne hagyd! Soha ne hagyd!
Te csak békét akarsz!

A vallásosak kínjukban imát mormolnak,
megváltást remélnek, de választ nem kapnak.
A láthatatlan háború áldozata vagy,
már lelked is szétfoszlik, mert irányítanak!


Kisújszállás, 2021.12.27-28.

Raszputyin•  2022. március 5. 15:02

Halld hát!

Halld hát!


A legnagyobb világégés pár évezrede kezdődött,

és tudni kell, hogy napjainkra még be sem fejeződött.

A háborúkat számlálni szerintem semmi értelme,

át kellene gondolni, mi lenne az élet értéke!


Történészek számoltak már ötvenmillió halottat,

de, hogy éheznek az emberek, ma már senkit nem izgat.

Távozz tőlünk sötétség!-a vallásosak ezt kántálják,

századok alatt papjaik a fegyvereket megáldták!


Pokol tüzében égsz, ha hazudsz!-hangoztatják lelkesen,

hogy ők maguk is odajutnak elfeledik teljesen.

Emberölés a nyílt utcán!-üvölti a média,

de arról ma már nem szól senki, ki valódi hiéna!


Refr.:

Halld hát!

A világégés évezredek óta tart!

Halld hát!

Fegyvere régi, de öngyilkos ez a harc!

Halld hát!

A neve nem változott, s maradt HAZUGSÁG!

Halld hát!

Ne hagyd, hogy elvesszen az örök IGAZSÁG!


Közönyösek se sokkal jobbak azoknál, kik hazudnak,

némán mennek el azok mellett kiket porba tiportak.

Meg se fordul a fejükben, hogy martalékká válhatnak,

de ha egyszer megvalósul, majd ők lesznek a bukottak!


Vigyázz, Ember, ne játssz Istent, a fejek porba hullhatnak! -

de a józan szót meg se halljuk eltúlzott gőgünk alatt.

Génjeinket módosítják, nem marad el a kísérlet,

önpusztítás bekódolva, egyszer még elér a VÉGZET!


Kisújszállás, 2013. 06. 09.-2021.12.24.

Raszputyin•  2022. február 17. 21:14

Fáj!

Kb. 16 évvel ezelőtt kórházi szociális munka gyakorlatom töltöttem az egyik fővárosi pszichiátrián. Oda szállítottak be egy kábítószerfogysztó fiatalembert. Másnap reggel tudtam meg, hogy előző napi távozásom után nem sokkal rosszul lett, agyérgörcsöt vagy agyvérzést kapott - erre már nem emlkékszem, de nem is fontos - először teljes testében lebénult, majd néhány nappal később meg is halt. Még nem volt 18 éves... 2013 körül újra fölbukott az emlék az árból, az ő emlékére írtam egy verset, de az ő szemszögéből.


Fáj!


Fáj!
Rohadtul fáj!
Még a fájdalom fájdalma is fáj!

Múljon már el ez az átok,
pusztulj, te igaznak álcázott holt reménység!
Ne marj belém többé kínzón, fájón,
hisz mindenért megfizettem - érzem már rég.
Dühös vagyok, mert - tudom - hibáztam,
nem kellett volna hinnem neked.
Tisztának álcázott édesbús méreg,
érted betörök, rabolok, s ölök, ha kell!
Hiába próbálok tisztulni tőled,
már hiába akarlak leküzdeni,
győztél, s most bámulsz csak tágra zárt szemmel,
figyeled agyamnak hullámait.
Múljon már el végre az átkod,
megbénult testemben csak a gondolat él.
Szúrágta lélek és elfoszló élet,
a szemedben ez már aranylövés!


Kisújszállás, 2013. június 26.


Nyugodj békében ismeretlen barátom!

Raszputyin•  2022. február 16. 19:23

Ripacsok

Munkanélküli lettem. Teljesen váratlanul, és magam sem értettem hogyan, de a tény, sajnos, tény maradt. Egy szép, kora tavaszi napon váratlanul kirúgtak. Pedig pályakezdő színészként igazán megálltam helyem a színpadon, ám amikor az egyik próba alatt a szemembe vágták, hogy az éppen aktuális alakításom nem sokban különbözik egy ripacsétól,

(Jaj, nagyon meggondolatlan volt az illető!)

természetesen vérig sértődtem.

Tehetségtelen?

ÉN?!

Pont én, aki az egyik vizsgaelőadás alkalmával még a köcsögöt is hitelesen el tudtam játszani?

(Igaz, azóta se volt jobb alakításom, s nem bántam meg, bár hetekig fájt utána a seggem.)

- Na, ne...! De hagyjuk...

- De ne hagyjuk! - kiáltotta a másik.

Addig-addig vitatkoztam a kollégával, mígnem elszakadt nálam a cérna. Naná, hogy a verekedés végén engem hívattak az igazgatói irodába.

-Frankó... - motyogtam, miután véglegesen kiléptem a színház kapuján, és számot vetettem addigi életemmel, illetve a pénztárcám adta lehetőségekkel. Mivel éppen egyik színházba sem vettek fel, két napig fagylalt kimérő voltam, de a tulajdonos a második nap végére megunta, hogy a fagyi fele a gyomromba vándorol, a McDonald's-ból viszont én menekültem el fél nap után. Sütögesse a fene, meg McDonald úr mosolyogva a húspogácsát meg a krumplit!

Az állatkert környékén kukáztam már második napja, amikor felkeltette a figyelmem egy hirdetés: „Bohócot keresünk azonnali kezdéssel!” Mivel a színész nem esik olyan messze a bohóc fájától, gondoltam, jelentkezem.

Legnagyobb meglepetésemre az állatkert igazgatója (mint kiderült, ők voltak a hirdetők) nem gondolkodott sokáig, azonnal felvett, így fél órával később már beöltözve csetlettem-botlottam, szórakoztatva a szép számú vendégsereget a pónisimogatónál. Olyan érzésem volt, hogy nemcsak a gyerekek, hanem még a lovak is kiröhögnek.

Mintegy két hétig gördülékenyen működött minden, amikor váratlanul hívatott az igazgató.

Jaj, ne! - rándult görcsbe a gyomrom. Korábbi tapasztalatomból tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent, de azért megindultam az iroda felé. Mialatt bandukoltam, folyamatosan azon törtem a fejem, hol csesztem el. Milyen hibát vétettem, ami miatt kirúghatnak, de nem jutott eszembe semmi sem.

- Nem kertelek, fiatalember! - hallottam az igazgató mennydörgésszerű hangját, de már csak nagyon messziről. - Majmot keresünk, és én személy szerint magára gondoltam. Vállalja? Hé, el ne ájuljon már nekem, nem olyan rossz ez ez ajánlat!

- Tessék?! - kérdeztem, mialatt kezdtem magamhoz térni.

Nem rúgnak ki! - az első pillanatban csak erre tudtam gondolni, és szívem szerint a plafonig ugrottam volna örömömben. Mivel az igazgató úr nem láthatott bele a fejembe, az arckifejezésem alapján teljesen másra következtethetett, mint ami valójában bennem végbement, ezért magyarázkodni kezdett. Kiderült, hogy Zsoké, az állatkert egyetlen hegyi gorillája és első számú látványossága váratlanul kimúlt, pénzük pedig nincs, hogy másikat vegyenek. Addig, amíg az állatkert a csőd szélén áll, nem is fognak tudni másikat hozatni, azonban Zsoké nélkül biztos a tönkremenetel.

Puff neki.

Ez aztán ördögi kör!

Ha nincs gorilla, nincs pénz, nincs munka, úgyhogy hamarosan mehetek vissza kukázni. Hacsak harmadrangú bohócból át nem vedlek az állatkert első számú kedvencévé!

Baszki ember, feltörtél, mint a büdös víz! - gondoltam.

- Üsse kő, vállalom, hogy majmot csináljanak belőlem, de csak dupla gázsiért!

Az első pillanatban nem tetszett ugyan az igazgatónak, de szó-szót követett, úgyhogy mégiscsak létrejött az üzlet. Cserébe hamarosan a gorilla lenyúzott bőrében találtam magam, az otthonos kis ketrecében.

Szó se róla, sokkal kényelmesebb munka volt, mint egész nap a gyerekeket nevettetni.

Csak ültem, zabáltam a banánt, időnként megdöngettem a mellkasom, vagy a rácsokra kapaszkodtam és ugráltam, ám a harmadik héten marhára unni kezdtem a semmittevést.

Valamit ki kell találnom, ha nem akarok becsavarodni.

A gondolatot hamarosan tettek követték.

Mivel a ketrecnek teteje nem volt, felmásztam gyorsan a rácsok végét összekötő vasra, és a légtornászokat megszégyenítő ügyességgel egyensúlyoztam, sétálgattam a viszonylag vékony rúdon. Amikor a látogatók észrevették a mutatványomat, szinte minden szempár azonnal felém fordult. Örültem a sikernek, ám hamarosan átkozni kezdtem magam meggondolatlanságomért. Másnap már kétszer annyi látogatója volt az állatkertnek, és mindenki a mutatványos gorillára volt kíváncsi!

Már körülbelül harmadik hónapja alakítottam a néha akrobatikus mutatványokat alakító gorillát, amikor az egyik alkalommal megcsúszott a lábam, és elvesztettem az egyensúlyomat. Hiába kaptam a rács felé, már átestem a holtponton, és lezuhantam a három méteres magasságból, egyenesen az oroszlánok kifutójára, ami pechemre éppen akkor nem volt üres.

Az oroszlán rám nézett vérbeboruló szemekkel.

Friss hús! - látszottak a gondolatai azokban a könyörtelen szemekben.

- Segítség! - kiáltottam, megfeledkezve a szerepemről.

Segítség, akartam kiáltani újra, ám nem maradt rá időm.

Az oroszlán egyenesen a mellkasomnak vágódott, és szinte éreztem az izmaimba vágódó, éles karmokat, azt a rettenetes, fokhagyma szagú leheletét...

...ám a mellizmaimba mélyedő karmok helyett csak egy tenyér vágódott a számra, és a fülembe csendült halkan egykori kollégám ismerős hangja.

- Kuss, te idióta, különben megint mindkettőnket kirúgnak!


Kenderes, 2013. 06. 06.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom