Seeman Blog

Seeman•  2013. június 22. 13:28

Egy nyílt levél valakihez (nem poetosnak)

Nos, írtam egy kis levelet (2 és fél oldal), amit egy bizonyos leányzónak(nőnek) írtam. Nem szeretném hogy ha azok az emberek akik már közelebbről is ismernek, ne ítéljenek el. Ez is az oka annak hogy nem igazán poetezek mostanában, nem olvasok verseket, illetve a kíváncsiságom csökkent. Remélem, akinek írtam, az is elolvassa majd s nem csak mások. A levél:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy nyílt levél neked

Nem nevezlek meg, csak leírom azt ami nyom. Igen, a lelkiismeretem megadta magát, kétségbe estem, és hogy teljes legyen, rosszul is érzem magam. Rossz arra gondolnom hogy mit tettem én veled, sőt még az is hogy ennyi rosszat írtam rólad, gyarló egy ember vagyok mondhatom, miért is?

Mert szeretni szeretlek és nem a szívemmel, se a lelkemmel hanem az egóm szerint kezeltelek. Nagyon nehezen írom le a sorokat, egóm büszkeségét lenyelve és a valódi lényemet felhozva neked, te számomra ismeretlen nő. Az hogy nyomultam rád mint az állat és észre se vettem magam, sőt mi több téged hülyéztelek (meg még sorolhatnám) s közben nem vettem észre hogy én vagyok a vadbarom állat. Magyarán rosszul keletem a dolgokat, sőt ma már nem hogy tudom de ez a valóság is,  úgy hogy már teljes egészében meg is értem, hogy útjain miért is váltak ketté. Nyílván a magam butasága és fejletlensége által történhettek meg azok amik.

Rossz azt éreznem hogy nem számítok neked, túl is léptél rajtam és számodra egy utolsó ember vagyok. (Ez teljesen érthető is hogy miért.)

Nap mint nap elnyomtam ösztönösen ezeket az érzéseket, mondván "ki ez az ember", de bizony eljött ez a levél, az az elhatározás hogy megírjam, hogy bizony eléggé egocentrikus és nagy képő ember vagyok, akiben van annyi bátorsága hogy szembesüljön önmagával és hogy a neve alatt szerepeljen ez a levél.

Szeretlek, bár ezt tudod. A valóságban nem mondtam neked, sőt talán nem is fogom mondani. Naponta bűntudatban élni és egy senkinek érezni magam az azért nem semmi. De még mielőtt kétségbe vonnád soraim leírom azt ami le kell írnom: Nekem nem azért kellenél, mert külalakilag jól nézel ki, és hogy csak azért hogy "legyen valakim"(tehát kényszeresen csak azért hogy legyen valaki mellettem), nem, nem ezért. Ha azt merném írni hogy soha nem gondoltam volna arra hogy mi is történne egy éjszaka egy ágyban veled, az baromi nagy hazugság lenne. Nekem nem péniszviszketekségem van sőt nem is vagyok kanos, hanem érzéseim vannak, a bal mellkasomból és pontosan a szívemből.

Elég lekezelően, gyarlóként bántam veled az elmúlt időkben, és igen, bűntudatom van, rosszul érzem magamat (pláne hogy most már az egész világ tudja),  és biztosra merem fogadni, hogy lesz itt visszhang.
Ha megbocsátanál és te is viszont szeretnél boldog lennék? Valószínű igen.

Eddig egész életemben egy nő sem volt rám olyan hatással mint te. Ez a levél nem valósult volna meg nélküled, plussz még mindig valami ősember érzelmi intelligenciájú fazon lennék.

Én boldog szeretnék lenni. Veled. Nélküled pedig más a világ. Ennél többet írhatnék, de fáradt vagyok és holnap kelnem is kell. Éjfél előtt írtam a levelet, 2013 Június 18-án.

Becsületes nevem Szemán János, a leírtakat bármikor vállalom. Ha a valóságban számon kérnéd tőlem ezt a levelet, nehezen, kínosan, szégyellve, de elmondom.

Itt a levél vége.
- Béke veled -


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A bejegyzés eredeti levél alapján lett publikálva itt, védett tartalom, terjesztése és engedély nélküli hangos felolvasása, nyilvános mutogatása, vetítése a törvény büntetéseit hozza magával.

 

 

Seeman•  2013. június 20. 13:32

Poet találkozó KÉPEK(2013.06.15-16)

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.383491721757161.1073741830.100002890106468&type=3&uploaded=150

A képek készültek Úrhidán, Székesfehérváron, és a POET találkozón. A fotókat én és Németh János készítette.
( Egy rakat fotó amire nem vagyok büszke minőségük miatt. Akárki akármit mond, ez így lesz és van. )

Seeman•  2013. június 16. 23:24

2013.06.15 Úrhida, Poet találkozó: Beszámolóm

Elolvasta a Paula féle benyomásokat (érdekes egy szó mit ne mondjak), meg elolvastam Colletus bejegyzését. Úgy gondolom én következem.

Először a nők (Sunciland és szökevényei). Voltak akik tetszettek és akik nem. Pont, nincs tovább, nem ez volt a fő. (De azért fiúk, a rózsaszínruhás hastáncoslány az enyém, nincs vita.)
Aztán Denton: Ő nem szereti ha lefotózod sunyiban, felkészületlenül. Vagy nem tudom: nekem kinyilvánította a véleményét.
Akkor aztán sorolom:

- Jagi, mint mindig. Pörög, iszik, K.O. (Azért itt happy end volt és nem Eger féle vége lett a dolgoknak.)
- A beszélgetések jók voltak, már akikkel szót váltottam, érdekeseket is hallottam meg nem érdekeseket is. Örültem, hogy a Poet moderátorai csináltak egy nyílt fórumot, ahol én is megmutathattam volna troll képességeimet, de nem tettem, mivel tudom, hogy viccnek vicces lett volna, csak az esthez nem illik. Nem volt meg a megfelelő véralkohol szintem azt hiszem.
- Van egy raklapnyi fotóm, amit még át kell nézzek. + 2-3 videóm.
- Az alvás nagyon jó volt. Máskor triplán elolvasom, hogy van-e takaró, lepedő, párna biztosítva, mert nagyon jó volt a tartalék ruháimon aludni, amelyek a fejem alatt voltak.
- ( Baszélgetés nem volt, de Denton betud számolni ha beszámol, mert azért voltak olyan pillanatok amikor azt mondtam: na magatokra hagylak benneteket. Konyha, ölben nő. No comment. ;)) ( Viccelek, nem komoly... :)
- Pillára kíváncsi lettem volna. Így most megtudod. Jobbulást!
- Dentonon reggel, este, mindenhol szarrá tudom nevetni magamat. Vannak jó szövegei, és valószínűleg komisz lesz még elég sokáig az úr! :)))
- Nekem a duplán rétes almás rétes jött be a legjobban. Sajnáltam is, mikor azt láttam hogy elfogyott :(
- Versmondás ügyileg én bátor voltam kimenni és elmenni is bátor voltam, előadni viszont nem voltam bátor.
- A vers felolvasások jók voltak. (Bár azért voltak gyengék, de Istenem: nem tökély a világ. )
- Megismertem közelebbről 1 embert ( Zoltanus ), aki adott még a Whiskey-jéből (ami sajnos maradék volt), úgy hogy itt ittam meg életem első pohár Whiskey-jét.



Bezárom a bazárom, a további jó éjszakát, remélem tetszett! :)

 

Seeman•  2013. június 14. 18:24

Átdolgozás II.


Nagy Cirkusz Pesten(V1)

Haló - haló,
Duna parton nagy hajó,
készülődik a dáridó.

Nagy cirkuszt vernek,
a bohócok kekeckednek,
a kisegítők verekednek.

Egy emberen áll a bál,
a nézőknél csorog a nyál,
egy, a lényeggel foglalkozó
sem szaladgál.

2012.04.01

( Schmitt Pál hamis szakdolgozata, vagy nem is tudom, de ő hozzá kapcsolódik a vers, amit írtam, és amit átdolgoztam ma.)


Nagy Cirkusz Pesten (V2)


Haló - Haló,
Duna parton nagy hajó,
készülődik a cirkuszi dáridó.
Nagy cirkuszt vernek
Budapest hídjai között,
ott ahol mindig sok bohóc
egymással kötözködött
és még mindig kötözködik.
Egy emberen áll a bál,
a nézőknél csak úgy
csörög a nyál,
egy, a lényeggel
foglalkozó sem
szaladgál.

2013.06.14


Seeman•  2013. június 14. 18:17

Átdolgozás I.

 


Tavasz (V1)


Csicsergő madarak,
fénylő tavak,
virágzó mezők,
jönnek a nagy Ő-k.
A virágzás korszakában
a múltnak elfeledett
látszatában.
Az avaron evett
földnek időszakában:

Néhol még ott az ősz,
ott vannak a tavalyi levelek:

Mert már csak a halottakból él a föld.

2012.03.26


Tavaly tavasz (Tavasz V2)

Csicsergő madarak
és fénylő tavak,
virágzanak a mezők
és csak mennek-mennek
a nagy Ő-k.

Virágzó korszakban
él a múltnak
elfeledett látszata,
bújtatja hát az
avar takarója.

Az erdőkben még
ott van a tavalyi ősz,
a rohadó levelek
még ma is sugallják:

HOGY A HALOTTAKBÓL ÉL A FÖLD.

2013.06.14