Seeman Blog

Seeman•  2013. augusztus 28. 11:33

Rajzaim

Már régóta terveztem hogy felteszem rajzaimat. Nem az összeset, hanem 1-2-őt. Mielőtt megnéznétek, nem az volt a célom a rajzokkal hogy a rajzolás világát megváltoztassam, vagy hogy díjakat nyerjek vele, hanem hogy lerajzoljam azt, amit gondolok. A rajzok 2012. Júniusában készültek.

Első rajz, címe:"Punkzer"
(<Katt rá ha meg akarod nézni)

A második rajz, címe: "Punkzer Proto 0"


Az első rajzot még betudtam Scannelni, a másodikat már sajnos nem, mivel akármilyen minőségre állítottam a scannert, elég haloványan volt csak látható rajta a rajz, ezért le lett fényképezve.

Szívesen várok bármilyen jellegű véleményt, de az építő jellegű véleményt többre tartom, mint a totális negatív kritikát. (Viszont eltudom viselni. ;)

Seeman•  2013. augusztus 1. 12:04

Eleve elutasított vers (szerintem)

Ez a vers önmagában el van utasítva, ugyanis van benne egy szó amit nem vagyok hajlandó cserélni. Tehát tisztelt közösség csak itt lehet majd elolvasni ezt a versemet:

A BIZNISZ HALOTT 2.

 

Sok ember munka nélkül,
pedig vannak olyanok köztük
akik nem ültek az iskola padban tétlenül.
Érettségi, szakma, diploma,
hol túlképzett
hol alul képzett:
a biznisz halott.

Hiába dolgozott annyit a volt bányász
ki rokkant, ki tuberkulózisos,
régen ő volt ám a nagy ász
de most nyugdíja sincsen,
állapota súlyos,
politikai nézete anyázós:
a biznisz halott.

A tanárok is várják
hogy mikor lesz annyi a számlájukon
hó elején, szűk hónapokon,
hogy majd annyiért megéri nekik
leordítani a taknyos kölyköket
és tanítani az ó-nagy könyveket
még a gyűjtő iskolák legalján is:
a biznisz halott.

Vár, a munkanélküli ember a munkára.
Jelentkezik, mindenhova,
várja, hogy legyen munka belföldön,
boldogan dolgozna itt a magyar
a Magyarföldön.
Tehetetlen. Hát a világ hívja,
és az országát elhagyja:
a biznisz halott.

2013.07.26

-------------------------------

Az első rész itt olvasható: LINK
A vers íródott Vincze Szabolcs "Nincsenek nyertesek" c. verse elolvasása után. ( Itt olvasható: LINK)


 

Seeman•  2013. július 28. 21:48

Egri kiruccanás, és egyebek, beszámoló

Nos, sokáig nem voltam és nem is leszek valami aktív nagyon. Kezdem:

2013.07.24

Ekkor utaztam föl Egerbe. Korán kelés és menés, reggeli MÁV járat 07:04-re felültem Budapest Keletibe menő járatra. Légkondi megy, utálom, állíthatatlan, egy kis alvás, semmi mozgás, csak ülés. Konkrétan a 3 óra 41 perces út alatt a farom fölvette az ülés formáját. Baromi izgalmas volt. 11 óra környékére érkezés a keletibe, irány a metró baromi sok cuccal: egy túra hátizsák, utazó táska, és a fényképezőgép állványom. Meleg volt akkor is, most is. Át kell menjek a Stadion buszállomásra a Puskás Ferenc stadionhoz. No problem. Meg volt. A 11:45-ös Egerbe menő buszjárattal, kb 2 órás menet idővel megint egy farformázó utazás. Megérkeztem, Szabimaci ismerősöm pont akkor érkezett ezerrel binyiglivel. Kis város nézés, beszélgetés, majd kollégium, azaz szállás. Servita utca 23, ami egy kicsit bizonytalan volt, mert 25 volt kiírva rá. Bizonytalankodtam hogy biztos hogy ez az, de Szabi mondta hogy ez bizony az. Bemegyünk, mondom a nevem, papírozás, személy azonosítás hogy ki vagyok, személyigazolvány szám, aláírás, fizetés, és kulcs átvevés. Hoppá hoppá korrekt szállás, nagyon is. Nagyon jó a hangszigetelés, HA becsukod az ablakot! Ugyanis később meggyűlt vele a bajom, mert másnapra kiderült hogy ezért volt nagyon hangos a kinti környezet.

Kollégium, lepakolás, és beszélgetés Szabimacival, majd indulás Városnézésre avagy hogy is néz ki ez az Eger. Közben beszélgetés, eszme csere Szabival. Telt az idő rendesen, majd hát Dentonnal is találkozunk a Kacsa Kocsmában. Hippi-o-ye. Némi sör elfogyasztása és beszélgetés után tovább állunk: Irány a Sorompónak becézett Rock kocsma. Ott is sörözgetés, és beszélgetés, mint az előbb, jó is volt, szép is volt, de ütött az óra, Dentonnak haza kell menni az utolsó busszal. Mi maradtunk Szabival, elköszöntünk Dentontól. Irány kollégium, Szabi védő kíséretében, majd elbúcsúzunk, és másnap találkozunk. Alvás.

2013.07.25

Reggel kelés, és fürdés, mert így is e nap elejére értem vissza, és nem akartam fürödni. Alig aludtam, de jó volt, bár itt meleg volt éjszaka ugyanis nem a megszokott vályog épület amit annyira szeretek, hanem újabb építésű tégla házban aludtam. Szabi jött Kollégiumomhoz, majd indulás Buszpályára, hát sietnünk is kellett. Irány Felsőtárkány amit előszeretettel mondtam tévesen Felsőtárkonynak vagy csak szimplán tárkonynak. Na ezek után következett az izgalmasabb rész.

Érkezés Tárkányba, bótba be, bevásárolni. Megvettünk minden olyat amire szükséget tartottunk, majd irány tovább a hegy felé. Reggeli a tárkányi tónál, ami hosszú volt. Felébredni is kell valamikor! Onnan elindultunk Stimecz ház felé ( amit előszeretettel tévesen Stimicznek is becéztem sokszor, mint fránya á-zós baranyai.) Stimecz ház után föl akartunk menni az egyik csúcsra. Igen ám, de a túra vezetőm a semmibe vezetett. Eltévedtünk. Sok felé mentünk, de arra ahova el akartunk jutni? Hát oda nem jutottunk. Majd a sok mászkálgatás a szép ződ erdőben, és elméletgezés Szabival hogy mégis hol a búban vagyunk, kilyukadtunk Felsőtárkánytól másfél kilométerre. Hajj de jó, itt volt tájékoztató hogy mi merre. Na itt egy hosszú pihenés, Muflonok , Szarvasok és őzek megnézegetése után tovább álltunk, és megbeszéltük hogy akkor Bélapátfalva felé vesszük az irányt. Igen ám, de a jelzés eltűnt, majd egy ismeretlen úton menve és az eső is megeredve mentünk mentünk, kaszálókon keresztül meg erdőkön is, míg nem találtunk valami jelzést. Halélujja, mentünk mentünk, hát hova lyukadunk ki? Nem oda ahonnan indultunk? Hát persze! Felsőtárkány! Imádlak! Csak pont a falu egyik másik pontjára érkeztünk, majd elkezdte Szabi mondani hogy hogy ecsetelné le szívesen az Erdészetnek a jelzések hiányosságát. Én is bosszankodtam, nem kicsit. Ezért nem haragszok a Szabira, mert tényleg nem ő volt ebben a ludas.

Megérkezünk a tóhoz, ahol pihentünk, találtunk egy telefont egy kis táskában, felhívtam a telefon édesanyját, és jeleztem hogy megtaláltunk egy telefont amiben anya név alatt ezt a számot feltudtam hívni. Tíz percen belül megjelent az édesanya a két lányával, átadtuk nekik a táskát és a telefont, megköszönték, és tovább álltunk. Buszvárás, és Egerbe indulás.

Közben beszélgetés, eszme csere, fáradtan.

Eger, leszállás, kollégiumban pihi, beszélgetés Szabival rövid ideig, majd búcsúzás. Alvás.

2013.07.26

Keltem, mentem, Eger Buszpályaudvar, 09:45-ös budapesti járat, avagy egy újabb farformáló utazás kezdetei. Szokásos metró Puskás Ferenc stadiontól Pesten Keletiig, majd ott Burger Kingben az ebéd, mivel dél óra volt, majd irány darány a keleti. Újabb farformáló kúra 13 órától, egészen háromnegyed ötig, érkezés Pécs, csupa mosoly, Tv-torony, otthon.

Én jól éreztem magam, pláne hogy tudtam találkozni Dentonnal, és örültem hogy túrázhattam, de azért jobb lett volna ha a túra úgy zajlott volna ahogy azt elterveztük. A sörözgetés jól eset Egerben, meg a mászkálás és beszélgetések, ritkán ülök le emberekkel így mint ott. Kivétel a POET találkozó. Ritkán találkozok olyan emberekkel, mint ők, vagy mint a POET találkozókon. Ritkán is sörözgetek, meg az alkohol fogyasztásom is elég Norbi Updates. Azaz ritka más szóval kifejezve.

Ennyit az egri kiruccanásomról.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A következőben elmondom, hogy keményen melóztam a nyáron Eger előtt, most meg annyira nem melóztam a vissza érkezésem óta. A nagy melegben kicsit nehéz dolgozni, de a munkám nagy része ott zajlik. Leginkább ház táji munkákat végzek mint például: 10-20 erdei köbméternyi cser-tölgy vagy ehhez hasonló rönk fák darabolása és hasogatása, illetve hordása, és betevése, állítása. De volt hogy műhelyben dolgoztam, présgépnél, vagy vízvezetéket szereltem édesapámmal, és szintén vele járólapot raktam le vele: én kevertem a ragasztó anyagot, ő tette le, egyszer gondoltam megpróbálok én is lapozni, de nem sikerült, ugyanis nekem kiadta a feladatokat hogy lapot vágjak méretre meg hogy adogassam vagy tegyek le neki lapokat bizonyos helyekre. De leginkább nem engedte, ugyanis itt nincs olyan nála hogy ideje mint a tenger. Dolgozik ezerrel. Csináltam még az itt szokásos Széna bála lerakodást, illetve széna bála mozgatása a kijelölt helyre. Persze nem egyedül, hanem + 1-2 fő segítségével. Kemencét is segítettem pótkocsira fölrakni.

Írni írok verseket, annyira sajnálatos módon nem poetezek, nem is vagyok annyira vidám mint előtte. Nekem is meglettek a magam dolgaim, és a magam bajaim. Képeket készítettem, fel is teszem ide majd az elérhetőségi Linkjét.

Nagyjából ennyi lenne. A további szép estét!

 

Seeman•  2013. július 10. 19:21

Lélek üres(+18)


Nincs mit nagyon írnom.
Hagyom, hogy menjen a világ,
s nézem, ahogy virágzik a vasvirág.
Árnyék csupán a létezésem.
Mindegy, földrajzi fekvésem
s mindegy a mai,
vagy a tegnapi,
esetleg a holnapi lépésem,
nem számított az se tegnap,
se ma, se holnap.
Senki se sajnált
mikor benne voltam a bajban,
senki se szeretett
nem is szerettek
soha el nem fogadtak
jót rólam itt soha nem mondtak,
az ember Baranyában
mindig lent van erkölcsileg
a nagy fekete, sötét bányában.

Soha nem becsültek,
nem is dicsőítettek,
nem is szépítettek,
az emberek
elmentek mellettem,
és én is mellettük.
A telefon nem csörög,
a plafonról a víz
nem csöpög,
e-mailben csak spam,
és értesítés,
semmi értékes.

Nyáron a hátam
mindennap verejtékes,
nem mulatok
hanem dolgozok,
dirigálnak és megyek,
senkit se érdeklek.
Soha nem szerettem
ha megsajnáltak,
csöndben maradtam
és a világgal haladtam.
A rímeimet állandóan támadják,
már nem igazán érdekel,
hát had ócsárolják.

Addig is tovább megyek
és árnyékként tovább létezem.


---------------------------------------------------------
Spam, had: szánt szándékkal úgy lett írva.

Seeman•  2013. július 10. 17:33

A szerzői jog érvényesítését segítő bejegyzés

Lopkodják a versed? Nem tudsz mit tenni? Tessék, cikkel együtt : http://jogiq.com/hogy-lehet-ervenyesiteni-a-szerzoi-jogot/