Múltban fogant gondolatok szőjék át jelenünk mozdulatát, hogy kimondhassuk, amint lélegzünk a rég elfeledett szót! Szűrjük át, egyszer volt világok szebbik részét elménkbe, hogy örömmel írhassa jelenünk, jövők titkos gondolatát! Mert átutazó a szó is, mint mi vagyunk, dobbanó szívek, de lelkünk háborgásaitól mocsokká válhat e szent gyönyörűség. Hogy haladjunk lelkünket emelve, ha gyűlölködve beszélünk, s míg önnön talpunk alatt pusztul eltiport emberségünk? A tiszta szó, a szép beszéd tiéd lehet, de törékeny s védtelen. Ne bántsd, ha teheted, hisz elég ártalom éri úgy is szegényt! Elég egy elvakult pillanat, mikor a száj mérgében beszél, s a hozzánk méltó, fülünknek kedves dallamok míves íve elvetél.