írógépember

Kikérdhetjük-e a pillangót röptéről,
vagy öreg sziklák roppanását a ködben,
tudhatjuk-e bízvást, mindig és igazán,
halálos csapda hol rejlik az örömben?

S a csöndben a válasz magunk vagyunk csupán,
lelkünk apró kismadár ki bennünk telel,
fázósan bújva parázsló emlékekhez,
gyertyánk hunytáig a reményről énekel...

odafenn elborult felleg
tán jobb most alant némileg
de látod idelenn sem más
csömör időszak ez sommás

fából hajtott vasakarat
város felett ajtó alatt
jeges tócsákat szül vakon
s végigfolyik az ablakon

a fény a bú a szürke tél
mind a jó mit eléd hittél
réges-rég magad mögött már
kiárult minket a vásár

s nem lép csak múlik tétova
megbánt könnyek sűrű tava
megforgat és bekebelez
vénhedt ördög ünnepe ez

fizetetlen lélekadó
nincs itt címzett csak feladó
ránk tör bár száz torz alakban
van tartás mégis e nyakban

kihúzza magát tudja jól
gyönge szár is a hó alól
talán napján mi reá vár
felhők mögül egy szemsugár

ravasz tavasz ez pongyola
a bőséges semmi dala
hogy őrül belé az elme
minden vétkek hű szerelme

lám micsoda bolond végre
fut a gondolat az égre
huszonegyre húzva lapot
emígy tékozol holnapot

sosem állva sosem ülve
szeles dombon elterülve
fűóceán virágtenger
sír az ég és sír az ember...

egymáshoz bújva álmodnak az ingek
kimosva belőlük jól a régi nyár
örökre-zárt szekrény csöndesen roppan
s várja a halált várja míg rátalál...

talán egészen apró leszek
s e kósza versben bújok el
gyáva lét bár a sorok közén
de mostanra épp megfelel

ám kegyelmét ez saját pokol
egyre egyre beljebb űzi
skarlát fájdalmat hasít rólam
szétszórja majd kibetűzi

ha keresnétek már hiába
egy leszek csupán a szóval
ne szegd csak borítsd rám a csendet
szólíts néma altatóval

hisz gyermek vagyok újra látod
mint cipelem magamban őt
hajnalperctől napfakulásig
az újra elmúló jövőt

olvass és vele hallgasd majd el
bárki előtt ha kikérdik
mint vezekel ólmos lelkem itt
hol a bűnt oly könnyen mérik...

átlósan tűz be az árnyék
üres érzés üres pohár
szemsugár a padlólapon
szomorú derékszöget zár

megfeszített vitruvius
fokról fokra körbe körbe
nem vagy beírható mégsem
ez idomtalan tükörbe

hol az igazi érintő
minden csak görbén egyenes
ma még meddő a létezés
holnap gondjaiddal terhes

kedvedhez idomul a sík
vagy sötét látomás vidít
millió konkáv gondolat
metszi önnön határait

két mélypont közé bevésett
végtelen szakaszok sora
trapézról nevelő idő
rajtunk gyakorló ostora...