Végleg elveszett

R3ventlov•  2017. december 7. 08:31

Korog a gyomor a kopott kabát alatt,
s ez még kevés, hozzá a hideg szél is arat.

Egy remegő kéz igazít a gúnyán,
szakadozott szövet, egy emberöltő búján.

A fagyos fejben mint gyertyaláng, éled egy gondolat:
Lehet-e még újra a mostannál boldogabb?

Az érzést követi a homlokon a ránc,
talán nem veszett el végleg a zene és a tánc.

A szív meleng, újra ritmusra dobog,
s nem érzi, hogy közeleg valami iszonyatos dolog.

A rideg kétség, követelőn belép,
s elfoglalja a lélek körül, jogosnak vélt helyét.

A mosoly a szájon sírdombbá torzul,
s az elhagyott remény egy könnycseppel kicsordul.

Sós lesz a szem, elfordul az arc,
tudja már, tudja, hogy nem lesz több harc.

Lép a láb, egymás után, kacskán, de sorban,
majd eltűnnek a nyomok, a rút szélben s a porban...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

R3ventlov2017. december 8. 07:54

@dreaming58: Köszönöm látogatásaid, s dicsérő szavaid!

dreaming582017. december 8. 07:10

Nagyon intenzív, és átérezhető soraidat szívvel olvastam.

R3ventlov2017. december 7. 11:42

@Kicsikinga: Köszönöm a biztató, kedves szavakat, tarsolyomban néhány strófa még biztosan akad :)

Kicsikinga2017. december 7. 11:05

Nagyon jól írsz, ezt már megállapítottam, így érdeklődve várom új verseidet!