írógépember

R3ventlov•  2024. január 22. 17:49

Táncrend

Meglapulva tarka bimbók közén,
Akár félszeg fiú, hangtalan lesem:
Át, s tova fátylak zöld lángözönén,
Táncolj a szélben régi-új kedvesem!

Aranyló fürtjei messze ringanak,
Szemérmesen süt le fentről az erény,
Könnyed párákat magához ölelve,
Bőségét nyújtja langyos tenyerén.


Jöjj közelébb mulandó pillanat,
Hisz levelek közé hull az éden,
Vesszünk el újra, vesszünk el együtt,
Őszi harmat csillanó tükrében!

S míg édes kerengőm csókjára vár,
Kitárja fagyos karját a halál...

R3ventlov•  2024. január 19. 10:04

Vízhangok

Hallod-e gyönge füvek ölén a szende harmatot,
mint csörgedez álmából létre térő megannyi ér,
a tarka születés burokrepesztő áradását,
ahogy virgonc buborékot békés folyamig kísér?

Hullámok kacér dalát végtelen homokpartokon,
apály sóhaját forró sziklatüdők elnyűtt fokán,
miként kél fodros keringőre lábnyomaink körül,
bársonynak tetsző habjával a lélegző óceán.

Ködbe burkolt suttogását millió rőt levélnek,
csupasz lombok közén, bujdosó árnyak nyirkos neszét.
Nehéz pillákkal néz az ég, eltűnődve szépségén,
földi tükrök nedves arcán, hogy hullhat így szerteszét.

S hallod-e a jégszakállú, zord-magányos öreget,
roppant hómezőkön lépkedő, mégis csendes telet,
ki útja végén, midőn bíbor sugár öleli át,
csilló könnyét csepegtetve, elsírja az életet...

R3ventlov•  2023. december 15. 16:14

esti fenyítés

deresre feszít az este
ereid mint rőt kötelek
múlt napok ezreit hordják
minden elvénhedett telet

pók vagy a sötét sarokban
saját hálóba szőtt gubó
tört vágyakkal küzdő lovag
de lelkéért megalkuvó

ugyan ki szánna odafenn
kinek számít ez az élet
üregében lüktet a szív
minden dobbanás ítélet

éjféli férgek marjatok
gyötörjetek míg sajnálom
míg megadja magát a test
és elragadja az álom...

R3ventlov•  2023. december 11. 17:55

semmiség

régen egész máshogy éltem értem értettem
hogy majd leszek tükör s túlján ott vár a csoda
hogy idebenn nő mi másban onthat virágot
ily világot képzeltem hittem én ostoba

elsüllyedtem s elsüllyedtek kincseim oda
ahány fej annyi pokol és megannyi verem
kapcsolódni bárhová már meg sem próbálom
a világ velem is üres ahogy nélkülem

ruhám színén nyomtatva boldog tagadás de
semmi szín alatt fekete fehér a szegés
jobb és bal mindegy hogy láb vagy akár félteke
újra együtt járja táncát benn a rettegés

szemek kezek szerek mögé szorult kényszerek
de örülhet köröttem doktor barát meg ő
a pirulákat nyelem csendben rendben vagyok
aki vagyok kávéval talán még létező

tartom akár levegőm magam könnyem álmom
s hogy meddig így nem tudom hol lesz nyugvó ágyam
ott függök még azon a halványkék pöttyön mint
semmi a semmiben porszem a napsugárban...

R3ventlov•  2023. november 29. 10:51

fényeste

hogy kibontja szirmait a várakozás
melegedünk végre eme talmi lángban
ám parázsként sercen el minden ígéret
nem leli helyét ez árnyékos világban

tél illatát elveszett lelkek szagolják
átjár a magány falából csendet fakaszt
s csak reméli mind ki gyermek volt egykoron
habár más lángot nézünk mégis ugyanazt...