Quake blogja

Mire megyünk sokszor a százszorszép szavakkal,
ha körbe vagyunk véve komor, kőfalakkal???
Melyeken nagy ritkán csak egy varázs-mosoly jut át,
fellobbantva bennünk a szerelem halk szavát...

Táncra perdít minket, új utakra űz,
hirtelen vágyakból új álmokat fűz...
Bilincsben tartja lelkünk a feltámadt remény,
Ő lesz ugye az, kinek kellek én???

Köszönteném Véled
a felkelő napot,
mely előző este
magunkra hagyott...

Nem félnék sosem,
ha eljön az éj,
szemeid tükrében
perzselő szenvedély-

Magához vonz,
az egekig emel,
szívemben sóhaj:
Ó, soha ne hagyj el...

Álom volt? Valóság?? Sehogy sem értem.
Szerettem egy lányt és a szívét kértem.
Szelíden szólt és lénye elvarázsolt,
Boldogság partján szívem vadul táncolt.
Úgy éreztem újra elborít a fény,
egybe forrt velem egy ősi szenvedély.
Arra késztet engem hogy szeressem Őt,
állítsak meg Érte száguldó Időt.
Zabolázzam meg a vad hullámokat,
fitymálljam Érte a sorscsapásokat.
Mutassam meg néki: nem szabad félni!
Nyitott szívvel kell szárnyalni és élni!

Rád gondolok minden éjjel,
szívedhez hű szenvedéllyel.
Ha láthatom kedves arcod,
megér nekem minden harcot.
Mosolyogva vértezzél fel
a szerelem erejével.
Add Angyallány kérve kérlek:
ne csak álmaimban éljek!!!
Szerelemtől égő ajkkal,
csókoddal jöjjön a hajnal...

   Régóta élek már idelent,
talán már nem tudom mit jelent.
Égni a vágytól, őrülten szeretni,
szerető szívért ha kell tűzbe menni,
menteni vésztől és sorscsapástól,
perceinket félteni az elmúlástól.
Köveket rakni a parti homokra.
hogy kóbor víz a nyomát el ne mossa.
Feléje rohanni a rónán át,
S közben félni: ugye nem délibáb?
Lábai elé hullni le a porba,
térdeit lágyan, de szorosan átfonva,
ne léphessen egy tapodtat sem tovább,
had osszam meg Vele szívem mámorát,
tudja meg végre az egész világ:
közelsége nélkül nem élhetek tovább...