PuZsu blogja
SzemélyesMár csak emlék sajnos - 660
Osztálytárs volt az a gyerek,
aki tízévesen tetszett.
Mondtam is a barátnőmnek,
hogy ő lesz az én kedvesem.
Erzsi ezen jót nevetett,
Ami persze természetes.
Pláne annak tudatában,
Hogy fütyült ő minden lányra.
Csak a fiúkkal szórakozott,
Velem ritkán találkozott.
Nyolcadikban is cikizett,
De mifelénk biziklizett.
Beszélgettünk kicsit végre,
Felültem biciklijére.
Moziba mentünk szombaton,
Verset írt nekem sok napon.
A suliból elballagtunk,
Másfelé vezetett utunk.
A levelek jöttek, mentek,
Kiderült, hogy nem felejthet.
Tíz évig képes volt várni,
Férjemként karjába zárni.
Tízévesen ezt akartam,
A sorsomtól meg is kaptam.
Lett családunk, fiú és lány,
Boldogságból nem volt hiány.
Széppé tett harmincegy évet,
Aztán eltávozott végleg.
2025.06.28. PuZsu! /Pungor Zsuzsa, azaz ÉN/
Ezt láttam
Régi parasztházban jártam,
kiállítást megcsodáltam.
Múzeumként működtetik,
látogatók felkeresik.
Petróleum lámpa fénye,
régmúlt idők szép emléke.
Nagyszüleim elővették,
Sötétséget eltüntették.
"Csak adjad meg reménységem:"
Kedves lámpa szépen kérlek.
Melegítő lángod tetszik,
múlt időkbe visszarepít.
Énekszóval, mesét mondva,
életünk volt csupa móka.
Boldogságos régi világ,
szívem téged visszakíván.
*
Az idézet Újfalvy Krisztina (1761-1818) Hogy az éltető álomnak... verséből: "Csak adjad meg reménységem:"
2025.06.21. PuZsu, /Pungor Zsuzsa azaz ÉN/
Szemed tükre
"Szemed tükre, mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog”
Belenézek sokszor némán,
s látni vélem a napot.
Elvarázsol a mosolyod,
tekinteted mágnese.
Láthatatlan így a korod,
fiatalos farmered.
Betoppantál, szíved hozott,
neked utat mutatva.
Ajándék nekünk a sorstól,
egymásra így akadva.
Életünk bearanyozzák
megvalósult terveink,
Hetvenkedve összefonták
sorsunkat a verseink.
*
Az idézet Mentovics Éva Az én anyukám című verséből: "Szemed tükre mint a gyémánt, úgy tündököl, úgy ragyog"
2025.06.20. PuZsu! /Pungor Zsuzsa, azaz ÉN/
Lányka hóvirággal
A tél után jön a tavasz,
Minden évben rügyet fakaszt.
A gyerekek is szeretik,
Hóvirággal öröm nekik.
Lányom haját koronázza,
Csokor kézben nagyanyjának..
Melegebbet hoz az új nap,
Téltemetős a hangulat.
Példát mutat a természet,
Megújjulni most is képes.
Kicsi lányból lesz a szép nő,
Férfi szívet megigéző.
Sok tavasz jön, amíg felnő,
Hóvirágos kishercegnőm.
Ám az idő gyorsan szalad,
Kislánysága emlék marad.
2025.06.20. PuZsu! /Pungor Zsuzsa, azaz ÉN/
Önbizalom (Tercina)
"Ma megpróbálok új utat keresni,"
nem fogok a régin sétálni vakon,
évezredes gonosz csapdákba esni.
Tükörben magamat másnak láthatom.
Oroszlán néz vissza félénk cicára,
szemem sugarától bizalmat kapok.
Bízok a jövőmben, nem várok másra.
Régóta hívogat csábító remény,
én vagyok egyedül sorsom kovácsa.
Hinnem kell szívemnek, nem leszek kemény.
Szeretet vezethet boldog családhoz,
jósággal evezve élet tengerén.
Szeretet ereje ésszel kormányoz,
útra kell hát kelnem kinyitott szemmel,
oroszlán példája erőt sugároz.
Akaraton múlik holnap mit teszek,
elindulok bátran önbizalommal,
vagy csodára várva tovább heverek.
*
Az idézet Tábori Piroska (1892-1947) Ma című verséből: "Ma megpróbálok új utat keresni,"
2025.06.17. PuZsu! /Pungor Zsuzsa, azaz ÉN/