Lélekbarlang

Mennyi szeretethomokot kell pergetnem a könnytengerembe, hogy ne "vendégmarasztaló" sár legyen belőle, hanem szépséges sima út amin kényelmesen sétálni lehet?
Hány fényévre van az önbizalomhiányom mélysége a "nagykislány vagy Te már egyedül is meg tudod oldani"-hegytető...
(s akiknek ez igen fontos lenne, miért nem értik meg?)

Éppen hallótávolságból is,
csak úgy csattogtak a
szidalmazó szavak.
Próbáltam "becsukni" a fülem,
de elég hangos volt a monológ.

A kicsi lány csak hallgatott,
s gondolom nem értette,
anyja nagy bánatát.
Én pedig azt,
miért zudítja gyermekére,
nehéz élete fájdalmát.

"Egész nap dolgozok,
amennyit tudok játszok is veled"
eszembe ötlött,
miért is akarunk, s nevelünk gyermeket.
De ez mindig a szülők döntése,
a kicsi hibás nem lehet.

Párom bölcs mondata elkísér és átsegít a napjaimon. Ha már nagyon leülök a földre, mindig előveszem a gondolatát, miszerint minden jóban van rossz is, és minden rosszban akad egy csepp jó.
Most volt időm gondolkodni, sőt lázban égve mérlegre tenni életemet. Arra jutottam, ideje kicsit kirázni a medvebundát, nem forgatni:) csak kirázni.
Túl aggódos, idegeskedős vagyok-lettem megint, s ez sem nekem se a barlangi népnek nem jó. Úgyhogy belekezdek a sokadik próbálkozásomba, de azt hiszem, az induláshoz szükséges türelmet megszereztem.
Ami még hiányzik segítség, a családomtól, s tőletek barátaimtól megkapom. Már megint nagyon ön-medve voltam, dehát ez is része a "kiírásnak", és hátha valamire még jó lesz:)

Lánc-lánc szeretetlánc,
olyan amilyet Te csinálsz,
s ezt persze
büszkén viseled,
hisz benne van az életed.

Fontos lett a véleményem,
sokan már kikérik tőlem,
jó szomszédom
bemutatja gyermekét,
apró dolgok, de fontosak,
adják lelkem ékszerét,

Kinek ez, és kinek az,
van aki nem gondol vele,
gyüjtögetem szépen rendre,
az aranynál szebb a fénye.
Lélektélben csendet ad,
léleknyárban jobban süt  a "Nap".

Ugyan ÉN aztán
nem tudom,
hogy éppen TE
minek,
de örüljél....
.....míg teheted!

Törvényt nem én ülök majd,
s a mentegetőzésedet sem
hallom.
Régen nem kaptam egy
morzsányi részt sem,
Te most kéred a Tiédet,
és én nem vagyok irigy.

Büszke részedet vigyed,
ám engem várnak
a hegyek,
tetején Nap süt,
lelkem melegíti,
s ami rossz volt,
azt huss mind eltörli,
de Te csak örüljél.

Unokád hiába várt
szeretetet
pedig megtette
mit megtehetett,
vár Rád még
a lélek-pokol,
s akkor nem örülsz majd,
csak csodálkozol.