Lélekbarlang

"Nem bántjuk a macskát!”

Ebéd után, annak rendje-módja szerint megindult a csapat a szomszédba. A viszontlátás

öröme, és az új ismeretségek hangulata előcsalogatta a szeretetet, mókust a szomszédok

sem

láttak még élőben, de örültek nekik, és ők is elámultak azon, hogy ezek az állatkák beszélni

is tudnak. Telt-múlt az idő, és mivel tudjuk, minden jónak vége szakad egyszer sajnos, így

vacsora után Etelkáék indultak volna haza, ám egy váratlan dolog történt.

Pimpi végképp megsértődött azon, miért megy csodaszámba hogy ők tudnak beszélni, és

persze valljuk be, ő még macskát sosem látott, szép lassan felfedező útra indult. Ahol

letelepedtek, a tisztaszobában nem találta, így kisurrant és helyiségről-helyiségre

kutakodott, hol lehet az a jószág, aki ugyan nem kutya, de neki ismeretlen – egy macska.

Végre megtalálta, az előszoba egyik nyugodt sarkában összegömbölyödve aludt Cirmi a

kosárkájában. Pimpi először a kosarat járta körbe, majd kiváncsian mászott fel rá.

- Nem is olyan ijesztő – mormolta Pimpi és ráugrott a hátára, ám a kandúr békésen

szuszogott tovább, ám hogy nem mozdult, mókusunk egyre harciasabb lett, végigsétált a

hátán lefelé, majd visszafelé a feje tetejére, aztán lemászott, de közben farkával véletlenül

hozzáért a macska orrához, aki erre természetesen felébredt. S mivel

- Cirmi sem volt járatos a biológiában, nem tudta elképzelni mi az Isten csudája merte

őt megzavarni szunyókálásában. Felállt, kimeresztette szemét s karmait, és végre meglátta

az ellenséget. Pimpi még mindig harciasan állt vele szembe, pillanatokig így néztek

„farkasszemet egymással” Cirmi felmérte ő a nagyobb, és a mókus felé kapott, pont

eltalálva a fülét.

- Na erre lett ám haddelhadd, azt a fújtatást, prüszkölést…Pimpi megijedt, és

feldühödött, Cirmi pedig meg akarta büntetni a csendháborítót, úgyhogy megint nyújtotta

mancsát…ám ekkor Márti néni közeledett, és a szokott mozdulattal Pimpit felemelte

farkánál fogva.

- - Ejnye-ejnye, micsoda dolog ez, szedte-vette mókusa, sejtettem, hogy nem maradsz

nyugton, azt is láttam amikor kisurrantál…

- De Márti néni, ő a fülemet…kezdett Pimpi nyafogni.

- Úgy kell Neked, Te ébresztetted fel őt!

- Fáj…

- Persze, hogy fáj a macska karma hegyes-éles, ezért nem szabad bántani.

- Én nem is bántottam – berzenkedett a mókuska.

- Jó-jó én elhiszem, de én előbb láttam macskát mint Te – szólt mostmár szigorúan

Márti néni.

Lehajolt, megsimogatta a kandúrt, aki közben békésen összegömbölyödve szuszogott

tovább.

- De szép cica – mondta, majd karjában Pimpivel elindult visszafelé.

A mókus közben elkezdett fújtatni, s mire visszaértek a tisztaszobába, már lehetett hallani

milyen is ha egy mókus mérges. A társaság csodálkozva nézett rájuk.

- Igen, ilyen is tud lenni egy mókus. Amikor oktondi, és kikezd a kandúrral, semmi

probléma – mosolygott Márti néni.

- Etelkám – szerinted édesanyád megtenné a szívességet, hogy hétfőn reggel felad egy

élő csomagot Sopronba?

- Természetesen – kacsintott a barátnője

- Nem – nem – nem szeretnék csomag lenni – nyöszörgött Pimpi – inkább jó leszek

ígérem.

- Na azért, de Te kópé jössz velünk most – mert félek a kandúrnak még baja lesz éjjel.

- a többi mókuska maradhat, ugye – kérdezte a szomszéd néni – olyan aranyosak, hely

- is lenne nekik.

- Persze, mi is így gondoltuk, csak ezt a mindencsaknemjót viszem magammal, mert

- őt is féltem és a macskát is.

- Rendben van Mártikám köszönjük szépen – csak még mondd meg mit esznek a

mókusok – majd ők megmondják mit szeretnének, jól neveltek, velük nem lesz probléma

Asztalossy Pimpacs pedig velünk lesz jó helyen.

Így történt, hogy Etelka, András, Márti, Béla és Pimpi indult vissza. A mókuska ugyan

mortyogott kicsit, de most Etelka ajánlotta fel, szívesen elmeséli hogyan is kell csomagot,

főleg élőt feladni postán, ha fontos a dolog. De válaszra már nem volt idő, Pimpi is elaludt

mégpedig Márti néni karjában.

Itt nincsenek mókusok?!

Etelka ígéretéhez híven írt szüleinek, és nagyon örült a válasznak. A szülők és a kedves szomszédok mindenkinek tudnak helyet biztosítani, Pünkösdkor várják őket szeretettel.

Teltek-múltak a napok és a hetek, eljött az utazás hétvégéje. Péntek délután Márti néni megbeszélte édesanyjával, mire lenne szüksége, bevásároltak neki is és otthonra is.

Mártikám, írtam Lenkének levelet, megírtam, most már nem haragszom rá, remélem jó egészségnek örvend, és ha úgy gondolja, szívesen látom vendégül itthon, ugye segítetek nekem?

Persze édesanyám – ölelte át Márti meghatódva, és kedves szíve máris reménykedett, hátha Lenke néni otthagyná a falut, és akkor sem ő, sem édesanyja nem lennének egyedül.

Szombaton reggel elindultak, hosszú volt az út de nem türelmetlenkedett senki. Alízék izgatottan várták az érkezést, Márti néniék és Etelkáék nosztalgiáztak. A gyerekeket és a mókusokat elnyomta az álom. 

Egyszercsak elértek a kis faluba és Etelkáék autója megállt egy takaros ház előtt. Mintha tegnap lett volna, hogy elköltöztünk – mondta Etelka halkan.

Hirtelen kutyaugatás hallatszott, Pimpi és Pumpi félve bújt Kriszta zsebébe, de a többi mókus is félve bújt kisgazdájához.

Ejnye Bubó – ne ijesztgesd a vendégeket – de a puli csak nem nyugodott.

Menj a helyedre – hallatszott közelebbről egy kedves-szigorú hang.

Etelkám, hát itt vagytok – tárult ölelésre édesapja karja – András, Márti, Béla, de rég láttalak Titeket, és mekkorát nőttek a gyerekek is.

Isten hozta a vendégeket is – nézett szeretettel Alízékra – remélem jól fogják magukat érezni nálunk.

Újra otthon

Hétfőn még indulás előtt Rékáék kis útravalóval kedveskedtek a társaságnak. Eljött a búcsú pillanata, nehéz szívvel váltak el egymástól, de örültek is a közeli viszontlátásnak, hiszen néhány hét múlva véget ér a tanév.

Lenne egy nagy kérésünk – mondta Réka, szívesen nyaralnánk mi is a Balaton mellett, még sohasem jártunk arra.

Mi is mennénk örömmel – szólt közbe Csilla is – hiszen – fordult Márti néni felé – a kedves keresztlányod nem pici baba már, lehet vele utazni. 

Meglátjuk, mit tehetünk – ígérte Márti néni, mire meglesznek a bizonyítványok, addigra mi is találunk megoldást. 

Még utolsó ölelések, búcsúszavak és a három autó elindult Pest felé. Hazatérés után Márti néni benézett édesanyjához, de szerencsére semmi baj nem volt, a pici mókus is egyre jobban hozzászokott az új környezethez.

Mártikám, lehet, hogy csodálkozni fogsz, mert én haragudtam Rátok Pimpi miatt, de gondoltam, kellene ide még egy mókus, és talán az unokatestvéremet is meg lehetne keresni, megértettem Ti külön család vagytok, és hálás vagyok Nektek mindenért.

Lánya könnyezve ölelte át édesanyját, és megígérte neki, még a tanév vége előtt időt szakítanak rá, hogy elutazzanak a falujukba, emlékezni és megkeresni a rokont. Lakásukba érve Márti néni még mindig könnyezett, megrettenve nézett rá a család de ő elmosolyodott. 

Semmi baj – nyugtatta őket, most kaptam a legszebb húsvéti ajándékot, Kriszta kicsit értetlenül nézett anyjára, de Béla bácsi megértette és megölelte. Lesz egy kirándulásunk még a tanév vége előtt – szólt kedvesen Márti néni.

A másnap délelőtt pihenéssel, tanulással és készülődéssel telt. Délután pedig a gyerekek és a mókusok fagylaltoztak, volt idejük egy nagy beszélgetésre.

Ha lehet, én is szívesen utaznék Veletek – szólt Alíz elgondolkodva – én sosem éltem falun, szükségem lenne nagyon csendre és békére amit megoszthatok a barátaimmal. Márti néniéknek és Etelkáéknak nagyon jólestek a szavak, már csak az volt a kérdés, egy napot töltsenek ott vagy kettőt.

Jó lenne kettőt – mondta Béla bácsi – felkeresni a régi ismerősöket.

Nem gond, sőt legalább szervezhetek én is valamit – lelkesedett Etelka, írok a szüleimnek, hogy megyünk látogatóba, úgyis régen láttam őket.

Milyen jó lesz megtalálni újra az emlékeinket – merengett Márti néni, itt is jól érzem magam, de a lelkemben őrzöm a falusi kislányt aki Pestre vágyik.

Szavait beszédes csend fogadta.

Újra Sopronban

A viszontlátás öröme óriási volt. Természetesen az összes mókus is ott szorongott már Csilláéknál és a találkozás egyetlen hatalmas zsivajjá alakult, de nem bánták, hiszen ez a szeretet hangja volt, több szólamban. Aznap este megegyeztek, hogy a másnapot a mókusok külön töltik. Vasárnap este Csilla és Péter cinkos mosollyal álltak barátaik elé.

Hétfőn reggel indulunk ám, és csak péntek délután jövünk haza!

Mindenki meglepődve hallgatta őket, és gyermeki izgalommal várta a részleteket.

Hová megyünk?

Jönnek a mókusok is?

Kihez megyünk?

Csilláék tettetett szigorral csóválták fejüket – na csak szóljatok egy rossz szót legközelebb, még Krisztáékat megértjük, de a szülők? Na jó – nézett össze cinkosan a házaspár, hová megyünk…nem áruljuk el, igen, jönnek a mókusok is, mind a három család, és nem kihez megyünk, mert…

Csilla! – szólt Péter haragosan, persze játékból. 

Jól van na – csak én is izgulok – nevetett a párja.

Vasárnap este együtt kisétáltak Mókusfalvára, hogy szóljanak, másnap reggel indulás van. Persze, a kíváncsiság ott is határtalan volt, de ők sem tudtak meg semmi többet. Hétfőn aztán eljött az indulás ideje, akkor derült ki a titok. Sopronhoz közel felépült a régóta várt hatalmas szabadidő központ, éppen a mókus menhely mellett. Csilláék egy vendégházat foglaltak le, és helyet kértek a mókusoknak is, de ők is bármikor átlátogathattak kis barátaikhoz.  Programokkal teli hét, aztán vége-hossza sem volt az élmény-mesének. Még péntek délután Márti néni titokban lebonyolított egy telefont, igen, vasárnap délután várnak mindenkit szeretettel a cukrászdában. Szombaton készültek az ünnepre, sütés-főzéssel és tojásfestéssel telt a nap. Vasárnap délelőtt újra a mókusokkal töltötték együtt az időt, de hogy a délutánt mivel töltsék, nem volt ötlet.  Ekkor Béla bácsi nézett Márti nénire.

Nem kellene bejelentenünk valamit?

De eljött az ideje – mosolygott ő vissza.

Most Csilláék lepődtek meg, és lettek nagyon izgatottak.

Csak lassan-lassan, szépen induláshoz készülődünk…

Kirándulás megint?

Messzire megyünk?

Mit csinálunk?

Nyugalom-nyugalom, ejnye mint a gyerekek!

Nem kirándulás, nem megyünk messze, és az meglepetés, hogy mit csinálunk.

Induljunk már! – szólt Béla bácsi – sose érünk oda.

Te tudod, hová megyünk? – kérdezte Péter meglepetten.

Persze, csak gyertek mindig utánunk!

Elindultak, néhány utcányit autókáztak csak, és máris megérkeztek a Mókuskerék cukrászda elé. – Idejöttünk? – álmélkodtak a többiek. – Itt álltunk meg – mosolygott Márti néni – de induljunk már befelé. – De hát, ünnep van – mondta Csilla – ilyenkor nincsenek nyitva.

Dehogynem – kacagott most már Márti néni.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Réka szívélyesen invitálta befelé a társaságot. Pillanatra csend lett, a terem közepén hatalmas marcipán nyuszi ült a marcipán füvön, körülötte rengeteg marcipán mókus.

Ezt a meglepetést – mondta Csilla meghatódva – de hát hogyan?

Úgy, hogy Rékát és Istvánt régebbről ismerjük, de miért húzzuk az időt, jó étvágyat mindenkinek!

Nem kellett kétszer mondani, pillanatokon belül mindenki tortát majszolt. Kis idő múlva Márti néniék otthagyták a társaságot, hogy legyen idejük beszélgetni is, egy kicsit felidézni a múltat, elbeszélni a jelent, és megrajzolni a jövőt.

Igaz is -  mondta Réka – nemsokára itt a nyári szünet is, van már tervetek?

Balatonszéplakon szoktunk tölteni két hetet, és Csilláéknál a másik kettőt.

Jó lenne találkozni még – mondta István elgondolkodva, és ebben mindannyian egyetértettek.

Ideje visszamennünk, nagy csend van kint – mondta Márti néni, és valóban a süteményekből egy morzsányi sem maradt, a társaság jóllakottan ült az asztalnál.

Köszönünk mindent – mondta Csilla, nem is tudtam, hogy ismered a cukrászokat – nézett Mártira.

Nekem is lehetnek titkaim – mosolygott barátnője – de most akkor mutatkozzatok be egymásnak, és gondolom – nézett Rékára és Istvánra – a mi barátaink a Ti barátaitok is lesznek.

Persze, és jó lenne egy közös nyaralás…

Nyaralás? – toppantak be az ikrek, akik eddig a nagymamánál voltak.

Talán először be kellene mutatkozni, úgy illendő – szólt az édesapa szigorúan. 

Bocsánatot kérünk, én Kitty vagyok, én pedig Ivett.

Örülünk a találkozásnak – szólt Márti néni – maradnánk még szívesen, de a mókusok már fáradtak és nekünk is korán kell kelni, hiszen várjuk a locsolkodókat.

Kellemes délután volt – mondta Réka – Titeket bármikor szívesen látunk – fordult Csillához, akár a mókusnéppel együtt.

Mártikám, Ti mikor indultok?

Holnap délután?

Már?

Igen, a kedd kell még a pihenésre…és szerdán kezdődik a tanítás.

Elbúcsúztak és hazavitték a mókusnépet..

Nehogy elfelejtsük a kölniket – figyelmeztették egymást a barátnők.

Brrrrrr – rázkódott össze Pimpi, még összeragad a bundám.

Ha akarod, Téged megfürdetünk a nagykádban szívesen – nevettek a fiúk.

Olyan mókustalanok vagytok – szólt panaszosan a mókuska.

Ez tény Pimpikém – nevetett Márti néni.

Készülődés

Másnap reggel Márti néni meghívta Etelkát és Alízt egy kis beszélgetésre. Nekik is tetszett nagyon az ötlet, és míg tartott a tanítás, Márti néni felhívta Rékát, hogy is legyen a meglepetés. Hétvége jött, majd elkezdődött az új hét, izgalommal és várakozással tele.

Sose lesz már péntek délután – sóhajtoztak a gyerekek.

Ennyi vénséget – kesergett játékosan Márti néni – és úgy csinálnak, mintha bizony nekik kellene csomagolni, ne sürgessétek az időt, telik az magától is, és most jut eszembe, lesz még egy fogadóóra is a héten, remélem senki miatt nem kell bemennünk, ugye? – síri csend lett ezekre a szavakra.

Hallgatás az beleegyezés – mondta elgondolkodva Márti néni – de úgyis meglátjuk.

Csütörtökön még megbeszélte az édesanyjával a teendőket, bevásárolt neki a gyerekek segítségével, pénteken pedig Alízzal és Etelkával együtt végeztek nagy bevásárlást, beszereztek mindent, ami az induláshoz kell, és gondoskodtak arról is, hazatéréskor se hiányozzon semmi. Aztán péntek délután eljött végre a csomagolás, utolsó egyeztetések Csillával, Rékával, és szombaton reggel a három autó elindult Sopron felé.Pimpi kíváncsisága határtalan volt – tényleg nem viszünk semmit? .kérdezgette örökké.

Béla bácsi közölte, a következő mérföldkőnél kiteszi, de Márti néni jobbat tudott.

Á, hagyjad, otthagyjuk majd szépen Sopronban, ezúttal elmaradt a szokásos fújtatás, a mókuska miután megtalálta helyét az ülésen, azonnal elaludt.