Lélekbarlang

Muszáj kifájnom magamból...legalább itt...senkinek és mindenkinek. Tapasztalatom szerint a beskatulyázott ember ugyanazt kapja gyermek és felnőttkorában is.
Gyerekkorom egy lelki SingSing volt, azóta sokat javult, most már csak kipárnázott kalodám van. Felnőve, végigcsináltam borzalmas 11 évet visítva
és üvöltve és átkozódva...sokszor majdnem belehalva...aztán igazságosan meglakoltatva mindezért...és még mindig nem állt nekik össze a kép.
Aztán jött kettő számomra még borzalmasabb...négy, az sem volt májusi körmenet...naponta feszítették keresztre lelkemet, de közben 24 órában tartottam élet-ügyeletet. S ez az utolsó három lehetne a gyógyulás és a rehab magamnak, ha nem szakadt volna egyszerre mindennek maradéka
a nyakamba.
Te vagy az anyja...néz rám szigorúan és értetlenül párom...és én közben eldöntöm nem bőgök már, csak kitekintek az időben és őt sajnálom,.,nem kicsit...meg a nénit...meg apámat-anyámat...meg a lányomat....mindegy erről legközelebb.
Szóval...Te vagy az anyja...:((
akkor is én voltam...amikor felállította Ildit vacsora közben, mert megsértődött...amikor kivágta a kukába a süteményt...mert megjegyeztem, ha nekünk
járt miért osztogatta el, ha meg megtette, ezt a darabot kár volt hazahozni...másnap a gyerek kereste...apádat kérdezd...
akkor is én voltam...amikor az ovis lányom majdnem naponta hívta fel apját árulkodva, és ő kért a telefonhoz és jól leszidott, aztán este még egyszer, s még bíztatta is, ha valami baj van, csak telefonáljon...kb. két hétig bírtam...mondhatta neki bármelyik sógorom, hogy ne szóljon be és bele, valahogy ez neki nem ment...
akkor is én voltam...mikor meg akartam tanítani tartson rendet maga körül...
amikor a napközi után - gondoltam - gyakorlunk egy picikét, és már az első alkalommal kikaptam hogy ne nyúzzam a gyereket....

amikor védtem őket a családomtól...próbáltam hárítani a támadásokat...mert anyád csak veszekszik és kiabál....

s persze...most is...én vagyok a hibás...és kapom immár két oldalról a megmásíthatatlan ítéleteket....nem hittem volna, hogy örülni fogok még,
nem szülhettem még egyet...hát így is ikreim vannak...egymástól tanulnak...ha a nénivel vitázok, később Ildi morog...és este persze párom is...ha Ildivel van vitám, után a néni az igazság bajnoka...

De, s legalább a gép néma...12 évet végigkínlódok a suliban, anyám jár velem dokihoz, a gerincferdülésem s a lúdtalpam miatt...de mivel a doki azt mondja, majd kinövi hát majd kinövöm...nagyanyám veszi a betétes cipőt míg bírja..."Zsuzsikám vedd ezután Te tovább neki..." valahogy elfelejtődött...sportorvos kaján...nem tud futni csak lusta...betonba a vélemény...
s persze közben a nem vagyok jó semmire...apám örökké üvölt, anyám mindig kivédi velem szemben...nálunk nincsenek anyja-lánya bizalmas beszélgetések...egyszer 18 éves korom tájékán összeszedem magam, anyám fejére olvasom hibáit...és életem egyik legnagyobb hibáját azzal követtem el, hogy bocsánatot kértem...nagyon nem kellett volna...
Huzavonák után hazaköltözünk...hatalmas csalódás mi történt míg kicsi voltam nagyi és a nagybátyjám felesége  szeretett...11 évig bírtam a családomat, s védtem ezt a kisebbiket...és persze ők voltak kik sokat szendvedtek...:(((
aztán léptem...fél ház el...apu azóta dühös lelke rajta... vad idegenben vad idegenekkel más etnikummal szemben...akkor kezdtem el hinni Istenben...dolgozni rájuk, én a cselédjük...szerződés Erzsivel szóban, ha tudom hogy most ilyen lesz, biztosan nem hozom el...majdnem ugyanaz mint régen, nem veszi észre, nekünk ez a saját...és ő van valahol...

Közben...Te vagy az anyja...és enyém a lelkiismeretfurdalás...sógornőm röhög Sanyi miattad nem fogadta el a a szolgálati lakást...szegény ostoba ember, duplán vigyázok...rá, ha ennyire szeret...szeret ez igaz, de szolgálati lakás csak a mesében, illetve én akkor még nem ismertem őt, míg élek utálni fogom azt a nőt...bemutatáskor mertem szólni a férjéhez, persze hisz' a párom bátyja...ő féltékeny...legyen csak a sógort sajnálom nagyon...de hiszek benne minden visszajár egy napon.

35 évesen fél évig töprengek...nagyon fáj a lábam...leszázalékoltatom magam, otthon maradok...legalább jól jár velem a gyerek...felismerem okos nagyon...kell a gimi...aztán várjuk ki a végét...költözés kínlódás végre itt lenne a nyugi de nem lehet mert itt vár a kinyilatkoztatás...TE VAGY A HIBÁÁÁÁS!!!

Valóban?

Lassan-lassan elült a hangzavar. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt, helyén ült mindenki, illetve...egy nagyon fontos valaki hiányzott...a lány akinek a sorsa pecsételődött meg sok évvel ezelőtt, amikor megszületett.
Ügyvédje volt csak jelen, hiszen őt már a pszichiátrián gondozták, a lányból szép lassan feltörtek az emlékek, s mikor orvosa előtt tiszta lett már a kép, úgy gondolta, jó lenne, ha az igazságszolgáltatás elé is kerülne az ügy.
Szépen lassan vallottak a védelem tanúi, a vádlottak nem akartak nyilatkozni, a hosszúra nyúlt tárgyalás végén már nem is tudtak, csak álltak lehorgasztott fejjel, könnytelen szemmel.
A bíró végül megrendülten felállt, fájdalmas könnyeit törölgetve halkan megszólalt...én csak egy bíró vagyok ezen a Földön, nincs az a törvénykönyv amiben megtalálom a passzust...tudják mit mondok...a maguk ügyében, majd idejében ítél a Jóisten, menjenek haza, éljék tovább életüket.
Telt-múlt az idő, a lány lassan gyógyulgatott, hosszú idő múlva elhagyhatta a kórházat, sokat tanult, egyedül élt magányosan...aztán egyszer csak mint villámcsapás,
egy telefonhívás zökkentette ki mindennapjaiból.
Csodák-csodája édesanyja kereste...kérte lányától, engedje meg, hogy találkozhassanak. Egy kávézóra esett a választásuk, ültek egymással szemben, és szó szerint nem találták a szavakat, tekintetük néha összekapcsolódott, és felvillant benne a szeretet halvány fénye.
- Hoztam Neked egy levelet -szólalt meg halkan az édesanya. Apád Neked írta még halála előtt...olvasd el, aztán kérlek hallgass meg engem is.
A lány mire végére ért a soroknak, szívet tépően zokogott, némán átölelte, s megcsókolta édesanyját. Megitták a közben kihűlt kávét, majd az édesanya mesélni kezdett, mindkettőjüket rázták a visszafojtott könnyek. Még sokáig beszélgettek, szívük megynílt egymás felé, szép lassan összerakták a mozaikokat. Búcsúzáskor megegyeztek, néhány nap múlva ugyanott találkoznak.
Legközelebb már jobb hangulatban érkeztek mindketten a kávézóba, de a lány látta, édesanyja tépelődik nagyon...meg akarta könnyíteni a dolgát.
- Anya, költözzek haza? szólt csendesen, mosolyogva.
Az édesanya szeméből patakzottak a könnyek, és csak csendben megszorította lánya kezét.
Azóta sok-sok év telt el, szeretetben békességben élnek, s bár az időt nem tudják visszahozni, de kapcsolatukat sikerül rendbe tenni, s megtalálták lelki békéjüket.

Örökbecsű mondás egy általam nagyra becsült ex-főnöktől. Akkor még senki nem tudta, hogy lesz medvebundám és én leszek Mamamaci40.
Érdekes ez a tekintet-dolog...
lány azt mondja...ne rám légy tekintettel...hanem apámra, fel ne ébredjen...mikor tegnap indulás előtt munka után ő pihenni akart én meg mint egy többkarú Siva készülődtem...
párom mondja...nekem elmondhatod...de a lányra légy tekintettel...neki ne tarts lelki fröccsöt...

nem ez az általános...de az ilyenek nagy sebek...és rám ki van tekintettel?

Hát magam...ott a tükör...és a Jóisten aki fentről figyel!!!!

Van aki köré falat emelnek,
kevés a levegő,
és nem jut be az éltető
napfény, hacsak nem
a lelkében találja meg szegény.

Van aki, maga köré emel
hangzatos szavakból várat,
és amikor ki már nem láthat,
elcsodálkozik és megsértődik,
pedig nincs is min,
hiszen ő már kívülről sem látszik.

Kevés ember aki magát vállalva,
bátran él a "szabad ég" alatt,
bölcs, okos és jól teszi,
hiszen amennyivel "nemesebb"
annyival szabadabb.

Egyenes vonalú egyenletes mozgást végzek EGYEDÜL!
Először egyedül hagytak, utána meg magamra maradok!