Lélekbarlang

 Néha van jó vihar is

Délidőben Ági ment el a tanuló ifjúságért, Etelka és Márti az ebédet készítették,  éppen időre készültek el. 

Rakott hús az ebéd – imádom – ujjongott Kriszta, amikor hazatérve megérezte a kellemes illatot, Ildikó és Zoli is örült nagyon.

Finom is az- helyeseltek a mókusok

Hát, most már én is nagyon kiváncsi vagyok arra a fenséges ételre – nevetett Ági

Később,  már ebéd után, mosolyogva jegyezte meg – igazatok volt – Márti kérem majd a receptet. 

Semmi akadálya –  egyezett bele ő – majd rendelkezett – mókusok irány a vacok, gyerekek csendes pihenő – mi pedig igyunk egy kapucsinót míg várjuk a fiúkat.

Mint a karmester – nézett össze Etelka és Ági – bár nekünk sikerülne így…

Csak ne olyan szenvedések után – mint nekem – mondta halkan Márti néni – de

nem panaszkodhatok – többszörösen kárpótolt az élet.

Nemsokára a családfők is megérkeztek, a lépcsőn felfelé haladva Béla arcán széles mosoly kerekedett.

Mondd már csak barátocskám, tán viccet mesélsz magadnak? – kérdezte értetlenül Szabolcs

Szabimaci, ne szólj bele a felnőttek dolgába..inkább szimatolj bele a levegőbe..

Igen, én is érzem, korog is a gyomrom rendesen – de nem tudom mi lehet ez.

Várj csak, mindjárt megtudod, mindig is csodáltam Márti ügyességét, s hogyan csinálja, hogy mindig van belőle egy jókora adag, éppen akkorra mikor az ember szívesen enne ilyet. Egy boszorkány, de ezért is szeretem annyira…

Nem is tudtam, hogy másodállásban színész lettél, Kovács Béla, hogy itt monologizálsz, de igazad van.

Hazaérkeztek, a konyhában valóban már ott gőzölgött 3 fejedelmi adag rakott hús.

Na fiúk, erről beszéltem…nevetett Béla.

Jó, de most ne beszélgessetek, mert Szabolcsnak még pihennie is kellene a hazaút előtt – szólt kedves-erélyesen Márti néni.

Ha ízlett…egy adagot vihettek magatokkal is, ha gondoljátok – huncutkodott barátaival

Ízlett –e kiáltottak fel mindhárman – ilyen ételt még nem is ettünk.

Hátha…akkor ehetnétek sűrűbben is...mondta elgondolkodva Márti néni.

Éppen délelőtt mondta anyám, hogy a volt közös képviselő hívta telefonon, a napokban érdeklődni fog egy család, van-e üres lakás a házban mert szeretnék megvásárolni, de ő  azt tanácsolta, mert anya el ugyebár nem titkolhatja, hogy itt a mi emeletünkön van még egy, ám ha fontos a nyugalma, valamiképp akadályozza meg 

a költözésüket.

Béla és a Szabolcsok összenéztek…hát lenne egy megoldás…

Micsoda – kérdezte Ági – csak nem…

De-de, bő egy hónap múlva lesz üresedés Béláéknál, és ha megoldható, egyetlen hely miatt nem akarnak hirdetésbe bonyolódni…és én azt hiszem megoldható – nézett párja Ágira, aki lelkesen bólogatott. 

Akkor legalább nem lennél annyit távol tőlünk – szüleink sajnos nem élnek már – kezdtek potyogni a könnyei – bolti eladót pedig szerintem itt is keresnek…és itt van még az az üres lakás…remélem nem drága, talán meg tudjuk vásárolni.

Ezt hát akkor meg is beszéltük – mondta Márti néni – nemsokára vége a tanévnek, addig van időtök elintézni a dolgokat, és nyár elején költözhettek is, már ha Ti is úgy gondoljátok…

Kár hogy már régóta nincs copfod Márti – most jól meghúznám – nevetett Ági kedvesen – ebben reménykedtem titokban tegnap este óta. 

Az álmok valóra szoktak válni, csak nagyon kell hinni bennük – mondta Etelka elgondolkodva.

Hallgatnálak még bennetek szívesen – mosolygott Szabolcs – de most már tényleg indulnunk kell, akkor hát megegyeztünk Ti vigyáztok a házra, mi meg iparkodunk.

Végre egy búcsú – ami nem fáj annyira – szólt Kriszta – és nem kell izgulni milyen szomszédot kapunk, olyanok leszünk akkor egy nagy család. 

Család...milyen család…megyünk anyáékhoz? – ébredeztek a mókusok.

Asztalossy testvérek Sopronból, mit is szoktam mondani..kérdezte Márti néni szigorúan de a szeme nevetett.

Hogy aki kiváncsi hamar megöregszik…

Nemsokára úgyis megyünk Sopronba, bepanaszollak édesanyádnál, hogy egyre neveletlenebb vagy – de ezért szeretünk, kapta karjába a kis kópét.

Így jó indulni – mondta Ági – akkor a néhány hét múlva itt látjuk viszont egymást.

Már ha szeretnétek – incselkedtek a többiek…gyere család induljunk már…értékes perceket vesztünk miattuk, én már visszaszámolok.

Mire eltávoztak, Alízék is hazaérkeztek. 

Meg kellene beszélni a nyarat, ha már most ilyen szépen együtt vagyunk – javasolta Béla – hogy mindenki képben legyen – de van egy fontos kérdés  mert ugye mi két bizonyítványt nagyjából sejtünk, de vajon milyen lesz a többi…remélem, nyaralásképes?

Mi is úgy hisszük – mondták a szülők – és érdeklődve néztek csemetéikre.

Hát milyen is lehetne más – sóhajtoztak a nebulók

Ennyi szentet egy családban – jegyezte meg Márti néni –  akkor gondolom, nincs kifogás az ellen, hogy elsétáljatok Teca néni boltjába jégkrémért, csak előtte 

szedjétek össze a mókusnépet, mehetnek ők is.

Egy nap Pesten

Másnap kora reggel már hangos volt a Kovács lakás. Elmúlt az ünnep, elkezdődtek a dolgos hétköznapok, s még egy gyors döntést is meg kellett hozni, hiszen a vendégek kiváncsiak voltak a „pesti életre”. Béla azonnal hívta Szabolcsot, menjen be vele a munkahelyére, ő természetesen örömmel elfogadta a meghívást.

Én is mehetnék, apa? – kérdezte fia aggodva – vagy én mit fogok csinálni?

Jöhet velünk természetesen, nem lesz belőle semmi probléma – nyugtatta Béla, és ők el is indultak.

Sajnálom, hogy nem vagyok szabadságon, úgy mint Te – nézett irigykedve Alíz Mártira, de még találkozunk remélem- mondta kedvesen Áginak.

Cserélnék Veled – sóhajtott Márti – láttad Lenke néni mennyi holmit rakatott össze velünk, és még nem tudja, tegnap amikor elköszöntem tőlük, hadd emlékezzenek nyugodtan anyámmal, szóval nem tudja, hogy kedves tárgyai egy részétől meg kell

válnia, ami olyan kiselejtezzük, a többit lehordjuk a garázsba.

Sok sikert! – nevetett Alíz – már nem is irigykedek.

Etelka megtennéd, hogy elviszed a népet a suliba? Ha van kedve Áginak elkísérhet Titeket. 

De jó – és a mókusok? 

Pimpi és Pumpi iskolába megy, a többiekre vigyázni kell, de úgyis jönnek le velünk anyámhoz, a közös képviselői lakásba.

S Te addig mit is csinálsz Márti? – kérdezték a barátnők

Hát nem is tudom, várjatok csak, gondolkodnom kell…azt hiszem unatkozni fogok – nevetett. Rendbeteszem a lakást, és azt hiszem…ha Etelka és Ági visszatér, meghívom őket a Plázába egy kis nézelődésre, meglesnénk Alízt is munka közben, s jó lenne néhány új fürdőholmit is beszerezni, jaj..és van egy kedves kis kávézó is ott.

Mire barátnői visszatértek, Márti is befejezte a munkát. Lementek a közös képviselői lakásba. Megelégedve látták, teljes az összhang, sikerült a régi sérelmeket tisztázni.

Látom, beigazolódott a félszem…ennyi felesleges holmi nem maradhat itt – sóhajtott 

Márti.

Lári-fári, majd ezekkel az apró tündérekkel áthordjuk a kis szobába.

Nem jó ötlet, mert onnan szépen lassan visszaszállingóznak – honnan tudod? 

Anyám Téged ismerlek, és Lenke néni rokonod, vagy tévedek?

Igazad  van sóhajtottak mindketten – és mikor kezdődne a selejtezés?

Hagyunk időt a nosztalgiára meg aztán csak azt dobjuk ki amit Lenke néni is akar…

tegezz le engem is nyugodtan lányom, ha mondhatom így – egyszerűbb lesz, és nem hinném, hogy visszaélnél a bizalmammal.

Márti néni nagyon meghatódott és átölelte őt – köszönöm szépen, akkor emlékezzetek, rámoljatok, a mókusok segítenek szívesen.

Játszottam a picivel össze is barátkoztunk – árulta el Lenke néni.

Örülök nagyon ennek, de indulnunk kell, bemegyünk a szupermarketbe is, ide is meghozzuk amit kell.

Gyorsan megbeszélték, hogy mire van szükség. Amikor ketten maradtak, Lenke néni szemrehányóan nézett Vilma nénire…mindig is tudtam, hogy valami baj van a gondolkodásoddal…nekem adott volna a Jóisten ilyen csodálatos lánygyermeket.

Igazad van, beláttam – de talán még nem késő semmi – sóhajtott Vilma néni.

Talán…nem…de ez az utolsó esélyed, ezt ne felejtsd el, és ha valamelyiküket megbántod, hát jaj Neked, Béla nagyon jó ember, Kriszta nagyon aranyos kislány,

kincs van melletted, de hát Te mindig magasan hordtad az orrod...

Unokatestvére nem válaszolt, csak potyogni kezdtek a könnyei, belátta nagy igazság van Lenke néni szavaiban.

Lányáék jó hangulatban tértek vissza, sikerült a vásárlás, Alíz örült a váratlan meglepetésnek. Kellemes volt a kávézás is, előkerültek a régi emlékek utat nyitva egy új mély kapcsolatnak.

Szívesen élnék itt Veletek – sóhajtott Ági – nagyon megtetszett ez a más élet. Nem is csodálom, hogy szerettek itt lenni, vegyétek tudomásul, bár nem szokásom, de most irigykedek.

Bízzuk a Sorsra – mondta bölcsen Márti néni – de most kezdjünk a munkának, mert még az éhező siserahadnak is készíteni kell valamit…

ahogy ismerlek barátnőm, megint csak elő kell szedni valamit a fagyasztóból – mosolygott Etelka – és azt hiszem, egy hatalmas adag rakott hús a valami.

Előtted nem lehetnének titkaim, az már biztos – nyitott könyv vagyok, belelátsz a fejembe.

Ennyire nem vagyok ügyes – de emlékezz vissza, minket is ezzel vettél le a lábunkról, hatalmas meglepetés volt – nézett vidáman Ágira.

El is hiszem – mondta Ági – de jó is lenne…na mindegy – mosolygott szomorúan.

Bízzuk a Sorsra – kiáltott önkéntelenül mindenki.

A mókusok nem értették a nagy örömet, de mivel ők amúgy is vidámak, bemutatták

a híres-kedves mókustáncot. 

Így könnyebben haladt a munka, és Lenke néni sem tiltakozott az ellen hogy holmija egy része lekerüljön a garázsba.

Valami újat mindig hoz az élet

A költözés gond nélkül sikerült, s bár a hivatalos dolgot is sikerült elintézni, apa és fia úgy döntött, elfogadják Kovácsék szíves meghívását, hazatérnek a teherautóval, és a család visszautazik másnap délelőtt. 

El fogunk férni? – aggodalmaskodott Szabolcs.

Szabimaci, már ha nem haragszol ezért, úgyis meg kell valahogy különböztessünk a fiadtól, Te annak idején sem voltál az osztály esze – nevetett Béla – számoljunk csak, 3 baráti család lakik 3 lakásban, mindnek van egy fél szobája valahogy csak elfértek Ti is, de ha gond lenne a közös képviselői lakásban anyósom bizonyára szívesen felajánlja a fél szobát.

Meggyőztél – nevetett az apa – és igen, persze hogy becézhettek nyugodtan – mondta nagylelkűen de úgy, hogy a társaság hahotázni kezdett. 

Induljatok már –nógatta őket Márti néni – kedvesek vagytok nekem, de már nagyon régen beszélgettem Ágival, és most hogy Titeket láttalak, nagyon hiányzik.

Így van – bólogatott Etelka is.

Jól van, jól van – indulunk már – gyere fiam…hadd érjünk ma még vissza is.

Az ajtóból még visszaszólt – a lányok felől nem volt kétségem, de hogy Pesten fiúboszorkányok is vannak – néhány órát töltöttem itt, de már most nehéz elmennem.

 Hát ezért igyekezzél…Szabimaci – mi is volt a kedvenced –  mire visszaértek megsütöm a kedvenc sütidet – mondta kedvesen Márti néni.

Ajtócsapódás, és a Szabolcsok már el is tüntek.

Hogy van az, hogy Ti nők mindig tudjátok mit kell mondani – sopánkodtak a fiúk.

Nekünk is lehetnek titkaink – szólt affektálva Etelka.

Kora este volt már mire a család megérkezett, hangulatos vacsora után nyugovóra tértek. 

- Hogyan is legyen – kérdezte Szabimaci.

Mi legyen hogyan – ingerkedett vele a felesége. Te itt maradsz Mártiéknál, ha nem felejtetted volna el Béla volt általánosban a legjobb barátod.

A fiad Etelkáéknál alszik – Zolival jól megértik egymást.

Én pedig Alízzal váltanék még néhány szót- persze ha nincs ellenére.

Részemről a legnagyobb örömmel – mosolygott Alíz. 

Ezután elköszöntek egymástól. 

Sok ilyen szép pünkösdöt kívánok magunknak – merengett Márti néni, nem is sejtve hogy kívánsága teljesülni is fog.

Költöztetni, de hogyan?

A vasárnap este jó hangulatban, kellemes társalgással telt, ám hirtelen Béla bácsinak

eszébe jutott valami. – Mártikám, Lenke nénit még csak el tudjuk vinni, de a holmijával mi

lesz, ezt

nem beszéltük meg. – Tényleg, milyen igazad van – komolyodott el – de élvezd ki a

győzelmet, mert ritkán van ilyen lehetőséged – nevette el magát, mire párja szertartásosan

megjátszotta a sértődöttet, általános derültséget kiváltva ezzel.

- Örülök, hogy jól szórakozik mindenki – mondta szigorúan de szemében mosollyal

Béla, de megoldást kell találni, méghozzá azonnal, hiszen még egyszer fordulni az időbe

is, és sok pénzbe is kerül, megteszem szívesen, de nem lenne baj, ha lenne segítség.

Ebben a pillanatban csattant az ajtó…és egy jókedvű fiatalember ugrott Béla elé – Téged

segítselek? Márti néniék, Alízék csodálkoztak, a háziak meghökkentek egy pillanatra, de

csak egy pillanatra

- Szabolcs, a Jamie és a csodalámpa már történelem – nevetett Etelka édesapja.

- Te lennél Szabimaci fia?…néztek össze Mártiék és Etelkáék…ezer éve nem láttuk

apádat, tényleg matróz lett?

- Még nincs ezeréves…de igen, pár hete érkezett haza, csak elkapott valami vírust és

anyával ápolni kellett. Itt viszont szállnak a hírek mint a madarak, hallottam emlegetni

- hogy valami veszedelmes fenevadak vannak itt veletek Etelka.

- Hát…tiszta apja…sóhajtottak tréfás- fájdalmasan…fenevadak…hátha mind a heten

egymásra

- állnak sincsenek akkorák mint Te.

- Krisztina, Ildi, Zoli – hozzátok be őket a kertből – hadd ijedezzen Szabolcs barátunk

is.

Kisvártatva a gyerekek meg is érkeztek a mókusokkal.

- Nagyon aranyosak vagytok – lelkendezett a fiú – és tudtok beszélni is?

- Persze – kiáltotta Pimpi – na végre valaki aki nem lepődik meg ezen…pedig már

kezdtem dep…dep…azt nem tudom…szóval elmókusmamátlankodni…affektált a

szőrmók.

- Szabad őket kézbe fogni?

- Persze – nevetett Márti néni – figyelj csak, Téged is megszerettek, de azt hiszem jobb

lesz ha leülsz.

S valóban, egy szempillantás múlva két mókus Szabolcs vállán ült, 3 a karjában, 2 a lábán.

- Barátocskáim – így hogy mozdulok meg, elmondjátok?

- Az már a Te bajod – nyelvelt Pimpi a vállán – Te akartál minket kézbe fogni…

- Pimpike – szólt Márti néni – tu-dod….

- tudom – sóhajtott a kópé – csomag.

- Örülök, hogy agy összebarátkoztatok – nevetett Béla bácsi – de lenne egy fontos

kérdésem, tudnál-e költöztetésben segíteni.

- Költöztetésben? – kinek

Ismered Lenke nénit ugye – kérdezte Márti – ő édesanyám unokatestvére, egyedül maradt

és most költöztetnénk fel Pestre, és kellene valaki aki segít a holmikat elhozni,

hogy ne kelljen kettőt fordulnunk.

- Megyek haza – szólok apámnak – ő úgyis tervezi, hogy körülnéz Pesten, hivatalos

dolga is van, és még sosem járt ott.

- Meggyógyult már annyira, hogy eljöhessen velünk? – aggodalmaskodott Etelka.

- Persze, már alig lehetett otthon tartani, de a doktor ráparancsolt ha most nem tartja be

- az utasításait nem indulhat útnak hajón többet.

Kis idő múlva Szabolcs apjával együtt tért vissza.

- Jól látok, nem hiszem el…de jó, hogy itt vagytok, olyan régen nem találkoztunk.

- de örülök Nektek, emlegetett a gyerek valami költöztetést, persze, akár máris

indulhatunk, viszem magammal őt is.

- Akkor mi elmegyünk a házhoz – mondta Béla Mártinak – és hívta Andrást és Csabát

is, Ti pedig addig itt pakoljatok össze, jó is lenne már indulni.

Örültünk Nektek – mondták Etelka szülei – de olyan rövid volt ez az idő – jó lenne ha a

nyári szünetben le tudnátok jönni megint.

Megbeszéljük – ígérte Márti néni – és Etelka megírja. Tényleg jó lenne, megszoktam

Pestet, de a falusi levegőt és ezt a szeretetteljes környezetet nem pótolja semmi.

Mindannyian egyetértettek ezzel, közben megérkeztek a csomagok is, már csak a búcsú

nehéz percei voltak hátra, elfogytak a szavak, elhaltak az elmorzsolt könnycseppek, letelt

az idő.

- Írok édesanyám – integetett Etelka az autóból, ugyanúgy a többiek is, s bár nehéz volt

a szívük, mint később kiderült már mindannyian a nyaralási lehetőségeken törték a fejüket.

A nagy találkozás

Másnap reggeli után Alízék, a gyerekek és a mókusok mentek vissza „szomszédolni”

megbeszélni, hogyan tovább. Etelka és András persze otthon maradt, Alízék dönthettek

maradnak ők is, vagy csatlakoznak Mártiékhoz. Végül is csak a Kovács család indult

rokonlátogatóba. Amikor megérkeztek, Márti már sejtette nagy baj lehet, hiszen az addig

mindig szépen rendben tartott udvar és porta mutatta, hosszú ideje nem gondozta senki.

Lenke néni nagyon sápadt-betegen-szomorúan üldögélt kedvenc foteljében. Mikor

Mártiékat meglátta nagy-nagy öröm csillant meg szemében, de zokogni kezdett, mikor

valamennyire megnyugodott, elmesélte, napok óta nincsen segítsége hiszen barátnője

elköltözött, a szomszéd pedig nem ér rá, hogy segítsen. Márti és Béla egymásra nézett,

meg is született a terv.

- Nénje – szólt Márti néni – felhívom anyámat, ő időközben beköltözött hozzánk a

lakótelepre, ő lett a közös képviselő, hogy csak holnap megyünk haza, de Te is jössz

velünk, kitakarítjuk, lezárjuk a házadat. Magunkkal hoztuk a levelét, amiben arra kér, ha

úgy gondolod gyere velünk, legyél a vendégünk egy időre, de ha így alakult és nem bánod,

költöztetünk máris.

Lenke néni szólni sem tudott csak bólogatott, és könnyes szeme hálát sugárzott feléjük.

Márti néni felhívta édesanyját.

- Szia anya, Márti vagyok, holnap megyünk haza, ne aggódj semmi bajunk, de Lenke

néni egyedül maradt, nincs segítsége, összecsomagoljuk a holmiját, a házat kitakarítjuk és

lezárjuk. Nagyon beteg és nagyon szomorú, odaköltözik hozzád, és el lesztek ott ketten a

lakásban.

- Drága Mártikám…kezdte volna édesanyja…de nem tudta befejezni a mondatot, nem

sírt, csak percekig néma maradt, majd eddig ismeretlen szeretetteli hangon annyit

mondott…nagyon köszönöm Nektek, gyertek haza, várom Lenkét!

- Na ez rendben lenne – mosolygott Márti – Béla légy szíves menj vissza, és kérd meg a

nevemben Alízt és Etelkát jöjjenek segíteni, és hozd magaddal feltétlenül Pimpit is.

Béla így is tett, kis idő múlva megérkeztek mind a négyen. A mókuska ugyan nem értette,

ő miért jöhet, és a többiek miért nem, de ez egyszer nem mókuskodott.

Márti bemutatta Pimpit Nénjének, ő is meglepődött, hiszen élő mókust, főleg ilyen

közelről soha sem látott és majd’ elájult mikor Pimpi jól nevelten bemutatkozott!

- Egy mókus ne csodálkozzon semmin – dohogott a pici – hát miért csoda, hogy tudok

beszélni…nem értem…nem értem…kezdett fújni, toporzékolni...

- Pimpikém, tudod – posta és csomag – nevetett Etelka, mire a mókus hang nélkül

felmászott Lenke néni ölébe, majd a karjába, és onnan nézte villogó szemmel a

készülődést.

A néni meglepődött, de Márti megnyugtatta.

- Szimpatikus vagy neki, kicsit morgós, kicsit hisztis, olyan igazán mókusos…de tud

nagyon aranyos is lenni, tavaly előtt egy sétánk közben találta őt összetörve Kriszta az

erdőben, éppen Sopronban voltunk a barátainknál. Nem ment könnyen a dolog, de

mostanra már családtag nálunk.

- Sőt…mostmár heten vagyunk Márti néni…elfelejtetted? évődött Pimpi

- Hogy tudnám elfelejteni…játszotta gazdája az elkeseredettet – de nagyon jól van ez

így.

Aztán már csak a kezek beszéltek, és vasárnap estére minden rendben volt, a ház takarosan

nézett már ki, és Lenke néni holmija is csak a költözésre várt.

- Te nem Vilma néni vagy…jegyezte meg halkan Pimpi – ő sokáig nem szeretett

engem…

- Lenke néni válaszolni akart…de Márti megelőzte

- Etelkám…mikor is nyit kedden a posta?

- Mi van lelkeim a postával már annyira…nem értem!

- Hát ezt a kedves pöttömöt csomagban feladjuk és hazaküldjük Sopronba drága

szüleinek, ha neveletlen.

- Dehogy külditek, meg ne halljam még egyszer, egy ilyen kedves mókust…ugye, hogy

- nem is vagy Te olyan…berzenkedett a néni

- Dehogy vagyok, dehogy vagyok…játszotta a kópé a sértődöttet.

- Jól van na Mókus kisasszony…de ne felejtsd el lakva ismeri meg az ember a másikat,

Nénje is másképp látja a dolgokat, ha végighallgatott már pár mókusveszekedést.

- de ekkor már mindenki nevetett, és alig várták a másnapi indulást.