Pimpi mókus története 96. fejezet

Egy nap Pesten

Másnap kora reggel már hangos volt a Kovács lakás. Elmúlt az ünnep, elkezdődtek a dolgos hétköznapok, s még egy gyors döntést is meg kellett hozni, hiszen a vendégek kiváncsiak voltak a „pesti életre”. Béla azonnal hívta Szabolcsot, menjen be vele a munkahelyére, ő természetesen örömmel elfogadta a meghívást.

Én is mehetnék, apa? – kérdezte fia aggodva – vagy én mit fogok csinálni?

Jöhet velünk természetesen, nem lesz belőle semmi probléma – nyugtatta Béla, és ők el is indultak.

Sajnálom, hogy nem vagyok szabadságon, úgy mint Te – nézett irigykedve Alíz Mártira, de még találkozunk remélem- mondta kedvesen Áginak.

Cserélnék Veled – sóhajtott Márti – láttad Lenke néni mennyi holmit rakatott össze velünk, és még nem tudja, tegnap amikor elköszöntem tőlük, hadd emlékezzenek nyugodtan anyámmal, szóval nem tudja, hogy kedves tárgyai egy részétől meg kell

válnia, ami olyan kiselejtezzük, a többit lehordjuk a garázsba.

Sok sikert! – nevetett Alíz – már nem is irigykedek.

Etelka megtennéd, hogy elviszed a népet a suliba? Ha van kedve Áginak elkísérhet Titeket. 

De jó – és a mókusok? 

Pimpi és Pumpi iskolába megy, a többiekre vigyázni kell, de úgyis jönnek le velünk anyámhoz, a közös képviselői lakásba.

S Te addig mit is csinálsz Márti? – kérdezték a barátnők

Hát nem is tudom, várjatok csak, gondolkodnom kell…azt hiszem unatkozni fogok – nevetett. Rendbeteszem a lakást, és azt hiszem…ha Etelka és Ági visszatér, meghívom őket a Plázába egy kis nézelődésre, meglesnénk Alízt is munka közben, s jó lenne néhány új fürdőholmit is beszerezni, jaj..és van egy kedves kis kávézó is ott.

Mire barátnői visszatértek, Márti is befejezte a munkát. Lementek a közös képviselői lakásba. Megelégedve látták, teljes az összhang, sikerült a régi sérelmeket tisztázni.

Látom, beigazolódott a félszem…ennyi felesleges holmi nem maradhat itt – sóhajtott 

Márti.

Lári-fári, majd ezekkel az apró tündérekkel áthordjuk a kis szobába.

Nem jó ötlet, mert onnan szépen lassan visszaszállingóznak – honnan tudod? 

Anyám Téged ismerlek, és Lenke néni rokonod, vagy tévedek?

Igazad  van sóhajtottak mindketten – és mikor kezdődne a selejtezés?

Hagyunk időt a nosztalgiára meg aztán csak azt dobjuk ki amit Lenke néni is akar…

tegezz le engem is nyugodtan lányom, ha mondhatom így – egyszerűbb lesz, és nem hinném, hogy visszaélnél a bizalmammal.

Márti néni nagyon meghatódott és átölelte őt – köszönöm szépen, akkor emlékezzetek, rámoljatok, a mókusok segítenek szívesen.

Játszottam a picivel össze is barátkoztunk – árulta el Lenke néni.

Örülök nagyon ennek, de indulnunk kell, bemegyünk a szupermarketbe is, ide is meghozzuk amit kell.

Gyorsan megbeszélték, hogy mire van szükség. Amikor ketten maradtak, Lenke néni szemrehányóan nézett Vilma nénire…mindig is tudtam, hogy valami baj van a gondolkodásoddal…nekem adott volna a Jóisten ilyen csodálatos lánygyermeket.

Igazad van, beláttam – de talán még nem késő semmi – sóhajtott Vilma néni.

Talán…nem…de ez az utolsó esélyed, ezt ne felejtsd el, és ha valamelyiküket megbántod, hát jaj Neked, Béla nagyon jó ember, Kriszta nagyon aranyos kislány,

kincs van melletted, de hát Te mindig magasan hordtad az orrod...

Unokatestvére nem válaszolt, csak potyogni kezdtek a könnyei, belátta nagy igazság van Lenke néni szavaiban.

Lányáék jó hangulatban tértek vissza, sikerült a vásárlás, Alíz örült a váratlan meglepetésnek. Kellemes volt a kávézás is, előkerültek a régi emlékek utat nyitva egy új mély kapcsolatnak.

Szívesen élnék itt Veletek – sóhajtott Ági – nagyon megtetszett ez a más élet. Nem is csodálom, hogy szerettek itt lenni, vegyétek tudomásul, bár nem szokásom, de most irigykedek.

Bízzuk a Sorsra – mondta bölcsen Márti néni – de most kezdjünk a munkának, mert még az éhező siserahadnak is készíteni kell valamit…

ahogy ismerlek barátnőm, megint csak elő kell szedni valamit a fagyasztóból – mosolygott Etelka – és azt hiszem, egy hatalmas adag rakott hús a valami.

Előtted nem lehetnének titkaim, az már biztos – nyitott könyv vagyok, belelátsz a fejembe.

Ennyire nem vagyok ügyes – de emlékezz vissza, minket is ezzel vettél le a lábunkról, hatalmas meglepetés volt – nézett vidáman Ágira.

El is hiszem – mondta Ági – de jó is lenne…na mindegy – mosolygott szomorúan.

Bízzuk a Sorsra – kiáltott önkéntelenül mindenki.

A mókusok nem értették a nagy örömet, de mivel ők amúgy is vidámak, bemutatták

a híres-kedves mókustáncot. 

Így könnyebben haladt a munka, és Lenke néni sem tiltakozott az ellen hogy holmija egy része lekerüljön a garázsba.