Pimpi mókus története 76. fejezet

A sors útjai kifürkészhetetlenek

Pár órával később Klára kisírt szemekkel érkezett meg. Sajnos barátnője rokona elhunyt,

és most hogy elvesztette, nincs tovább miért feljönnie ide a falujából. Válaszút elé állította

a nénit, vagy leköltözik vele, vagy vége a barátságnak. Még csak nem is haragudhatok rá,

és nagyon hiányozna, ezért úgy döntöttem vele költözök, de akkor kell ide egy közös

képviselő. 

Átmenetileg a szomszédos ház képviselője elvállalhatna minket is…kezdte

Márti néni mire Klára néni közbevágott, szó se lehet róla, én sem viselkedtem udvariasan

magukkal, ő még gorombább. Nem tudom mi legyen, az biztos a hónap végéig még itt 

vagyok, de addig dönteniük kell. Köszönöm, hogy vigyáztak az unokákra, és ha megkérhetném,

még néhányszor engedjék meg, hogy együtt játszhassanak. Barátnőm a formaságokat intézi,

addig én vigyázok rájuk. De hát ez csak természetes sóhajtott Márti néni, de gondolatban

már a problémára keresett megoldást. Ő mindig is ilyen volt, magát helyezte háttérbe,

és felvidult a lelke, ha csak morzsányit is tudott adni a szeretetéből. Ám most, nehéz

kihívás előtt állt, egyelőre nem tudta kire lehetne számítani. Hacsak? de, nem…ő biztos

nem…különben is, akkor csak minket zavarna örökké hogy költöztessük hogy Kriszta

szobájába, NEM!!!

Viharos gondolatai nem ültek ki arcára, így mire mókusok és gyerekek búcsúzkodtak,

ő is kedvesen mosolyogva tudott tőlük elköszönni.

Másnap is törte a fejét, aztán végül is egy igen váratlan látogatás hozta meg a megoldást.

Délután mikor a gyerek-mókus hadsereg elment jégkrémet venni Teca nénihez, és össze

ültek Etelkával és Alízzal, egyszercsak csöngettek.

Ki lehet ez? Nem várunk senkit…néztek össze.

Márti néni kinyitotta az ajtót, és meglepetésében felkiáltott,  hiszen édesanyja állt  a

küszöbön. 

Anya? Te hogy kerülsz ide, Béla mondta Neked hogy…

Tudom  lányom…tudom…és ha tehetném, visszacsinálnám az egészet, de az

lehetetlen…kezdett el sírni keservesen.

Ne az ajtóban sírj, az Isten szerelmére, gyere be, ülj le, igyál egy kávét, és

mondd el mi történt.

Ahol laktunk Katóval tudod, abban a  bérházban, le akarják bontani, és

plázát építenek a helyére, Katónak van ismerőse, aki szeretettel várja, de én…

kezdett el újra pityeregni Vilma néni.

Anya, ne sírj már…lehet hogy Te oldod meg a mi problémánkat, mi meg a

Tiédet.

Hogyan? De hisz…mit tudok én…főleg azok után…?

Várj már kicsit…nyugodj meg!

Ők a barátnőim, Etelka és Alíz. Etelkára talán emlékszel is még…tényleg,

sejtettem, hogy ő az, de nem mertem megkérdezni.  Alíz pedig iskolatársam

volt a középiskolában, most volt az esküvőjük,  Etelkáék előbb ők pedig 

nemrég költöztek ide, úgyhogy most együtt van 3 család sok gyerek és

sok-sok mókus.

Tudod, annyit gondolkodtam…Krisztinának biztosan jót tett, hogy játszhat

valakivel, gondoskodhat róla, neki nem rám lett volna szüksége.

Nekünk viszont most Rád lesz szükségünk, már ha elfogadod!

Mire gondolsz? – élénkült fel édesanyja

Sajnos a közös képviselőnek el kell innen költöznie, és nem tudjuk ki legyen

helyette, de Te elvállalhatnád, ha sok a munka besegítünk mi is.

Vilma néni majd’ elájult e szavakra, és mikor jöhetnék?

Hónap végéig marad Klára, aztán mennie kell, addig összeismerkednétek,

betanítana Téged, Neked meg lenne egy rendes kis lakásod, és közel

lennél hozzánk. 

Mártikám…édes Mártikám…hová tetted az angyalszárnyaidat, ölelte 

magához lányát az édesanya, miközben Etelka és Alíz meghatottan élték

át a pillanatot.