Pimpi mókus története 73. fejezet

Mamamaci40•  2021. november 17. 23:09  •  olvasva: 78

Költözés bonyodalmakkal 2.


A nagyján túl voltak, de felvetődőtt a nagy kérdés, hogy helyezzék el a mókusokat. Szóba került,

három Márti néniéknél, Béla bácsi ebben a pillanatban kellett látványosan őszülni, és rá nem

jellemző módon inkább összeszorította a száját, és az új mókus-testvérpár is berzenkedett a felezés

ellen. Esetleg Ildiéknék mint a hatan, de hát ott még nincs igazán minden a helyén. Kétségbe esve

néztek egymásra, mitévők legyenek?

A helyzetet megint Csilla mentette meg, hamiskásan fordult párjához:  Drágám, azt hiszem mi

fogunk felköltözni, ennyi tanácstalan embert, én nem is értem…és még ők szeretik a mókusokat?

ugyan kérem, a világ legegyszerűbb dolgoa, a nagynénémnél van elég hely, úgyis rajong  a mókusokért, 

legalább játszhat velük, aztán holnap reggel visszahozzuk őket is. Na, igazam van vagy igazam van?

Senkinek sem volt ellenvetése, így Csilláék elvonultak a nagynénihez, hatalmas mókus zsivaj közepette. 

Másnap reggeli  után még kellett megbeszélni a teendőket, de azt eldöntötték este mennek

llakásavató vacsorára.

Na persze, és ezek a kedves, szófogató igen szeretetreméltó állatkák ,megint kimaradnak

a jóból, elsősorban Pimpi – kotnyeleskedett kis barátunk.

Mindenki nevetett, és Márti néni közölte,  itt is lehet olyan étterembe menni, ahol a mókusokat

sem zavarják ki. 

Na azért, mert különben alakítottam volna egy mókus fúvós zenekart…fölényeskedett

a rosszcsont…

és itthon adhattátok volna elő a kioncertet a többi lakó nagy örömére(

Miután ezt szerencsésen megoldották, volt még egy probléma ami megoldásra várt. Hová he

lyezzék Csabáék holmijait.

Én tudom, mondta Márti néni kicsit leveten…nem lesz könnyű, de az ember mindent

megtesz a barátaiért, különben is be kell őket jelenteni majd, arra gondoltam a fiúk hadd

pihenjenek, mi pedig elvisszük a mókusokat az orvosi vizsgálatra, és bejelenteni.

Pimpi és Pumpi ujjongott, hiszen tudták útközben lehet enni jégkrémet, de a többi mókus

kicsit megszeppent, főleg az új testvérpár.

Márti néni felvette őket a karjába  úgy ahogy a többieket is szokta. Mi is a Ti nevetek,

kérdezte kedvesen…Pappi és Peppi felelték kicsit félve

Na, két anyámasszony katonája, hát mit fogok mondani a mókusszülőknek? Hogy nem tudtok

viselkedni, pedig otthon tőletek zeng az erdő? Ejnye!

Megvolt az eredménye a kedves szavaknak, a két „új” meg sem mukkant, ezek után.

Márti néni keresett egy nagy kosarat és elindultak.

A doktornéninél nem volt probléma, sőt, még örült is, több-mókusnak.

Teca néni nek sem volt ellenvetése, szívesen osztotta a jégkrémeket, és örömmel nézte,

hogy falatoznak az apróságok, Pimpi és Pumpi testvérei boldogan eszegetnek, de

Pappi és Peppi  indegenkedett…Pappi volt a bátrabb, óvatosan megkóstolta, és dobta

volna el, ha Márti néni ki nem veszi a mancsából…Nagyon hideg – panaszkodott a

kicsi.

Hát akkor mi legyen? – nézett Márti néni tanácstalanul

Semmi probléma – mondta Teca néni, a Tiéteket beletesszük egy pici edénybe

megolvad, és meg tudjátok enni.

Ezután a két új mókus már boldogan eszegetett a többiekkel.

Aranyos ez a néni, ugye máskor is jövünk ide?

Persze és Teca néni is szereti nagyon a mókusokat, ha nagyobb lesz az unokája,

ő is játszhat majd veletek.

Jó hangulatban indultak hazafelé, bár a felnőttek kicsit idegesek voltak, hogy sikerül megegyezni 

a közös képviselővel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402021. november 18. 18:53

@Krisztinka: @Mikijozsa: köszönöm szépen!

Mamamaci402021. november 18. 18:53

@kevelin: nagyon szépen köszönöm!

Mikijozsa2021. november 18. 16:59

nagyon jó

Krisztinka2021. november 18. 16:51

:)

kevelin2021. november 18. 07:13

már a 73 madik résznél tartasz csodálom a kitartásod, szorgalmad. üdv kevelin