Pimpi mókus története 59. fejezet

Hurrá, még egy hét Sopronban

Vasárnap este érkezett egy telefonhívás. Alíz tudakolta  a jövő heti terveket, mert

nekik sikerült  ellátni a teendőket, és egy hétre csatlakoznának a társasághoz.

Természetesen mindenki örült, hogy még  együtt lehetnek, mert aztán után a úgyis

sok lesz a feladat.  Érkezik augusztus  fontos eseménnyel, Alíz  és Csaba esküvője.

Hétfőn délután meg is érkezett a jegyespár, hatalmas meglepetést hoztak magukkal,

a mókusok még úgyis családjaikkal múlatták az időt néhány napig, így a gyerekeknek

is szólt a meghívás egy vacsorára az Aranymókusba. 

Ez pótolja az elmaradt eljegyzésünket – mondta a pár boldogan, és már

záporoztak volna is az esküvőre vonatkozó kérdések, ha Alíz nem veszi elejét 

mindjárt ennek. Erre még lesz idő, inkább Ti meséljetek a múlt hétről.  Az esküvő

körüli teendőket inkább mi barátnők vitatjuk meg, holnap délután.

Miért éppen holnap délután? – kiváncsiskodott  Béla.

Alíz összenézett Csillával, aki bólintott. 

Holnap délelőtt a gyermekeké a sportpálya és az uszoda, délután pedig

a felnőttek vehetnek részt különféle sportmérkőzéseken…de nem lehetett

befejezni a mondatot, mert kintről nagy fújtatás hallattszott…

na igen kérem és a mókusokkal mi lesz? se az a keresztelő semmi…?

Hát Te hogy kerülsz ide barátocskám…zsebben – szipogott Pimpi

Kulcsár néniék is idejöttek  vacsorázni, de még  valami dolguk volt, és megláttak

Titeket, aztán engem…és nem értették egy arra érdemes és igen tiszteletre méltó

mókus miért nem lehet jelen.

Mindenki nevetett…aztán Márti néni megkérte szépen a pincért, ne haragudjon

már meg, de hozzon ennek a tiszteletre méltó mókusnak egy nagy adag gesztenyepürét,

fájdalomdíjként. 

Hát nem szoktunk ide állatokat beengedni – ráncolta a homlokát a pincér, aztán

meglátta s persze felismerte Csillát, Csilla is őt

Gábor, Mészáros Gábor jól emlékszem?

Jól bizony!

De rég nem találkoztunk, mikor is?

Nem is tudom – mondta Csilla, elvégeztük a főiskolát, Te elköltöztél mi maradtunk,

de ezek szerint csak visszahúzott a szíved.

Pontosan, rájöttem nem való nekem ez a szakma, elkezdtem vendéglátást tanulni,

és milyen a véletlen ott ismerkedtem meg egy soproni lánnyal aki később a feleségem

lett.

Ismerem?

Persze nevetett erre már a pincér,

Általánosban egy évfolyamba jártatok, csak nem egy osztályba!

Ne kínozz már, hogy hívják?

Orsolya

Orsolya…Orsolya…az egész évfolyamban csak a Huszti Orsi volt az egyetlen ilyen nevű lány

nahát…és ő holdolgozik?

Na várj csak egy pillanatot !

Pár perc múlva egy kedves fiatalasszony hozta az édességet Pimpinek, Csilla tágra nyílt

szemmel figyelte…majd felkiáltott….Orsikám….

Csilla, Istenem, itt lakunk egy helyen és még egyszer sem futottunk össze.

Hát azért Sopron elég nagy város…az már igaz.

Most nem érünk rá, de mielőtt indultok, adok egy telefonszámot, találkozni kellene,

beszélgetni egy jót!

Így is történt, indulás előtt a fizetéskor Orsi hozta a telefonszámot, egyszer csak megállt, ránézett Péterre.

Te is olyan ismerős vagy!

Persze, Csillával jártam egy osztályba, és ő lett a feleségem.

Milyen kicsi a világ, várom a hívásotokat megbeszélünk valamit.

Várj csak – mondta Csilla elgondolkodva.

Holnap meddig dolgoztok?

Semeddig – nevetett Orsi – hosszú hétvégénk volt, holnap szabadnaposak vagyunk.

De jó – tudod melyik az utolsó utca a tölgyerdő mellett?

Persze, miért?

Mi ott lakunk, holnap délelőtt ha van kedvetek eljöhetnétek…

Kedvünk is van…és egy kb. ilyen idős lányunk is mint ő – mutatott Krisztára.

De jó – sóhajtott a lány, végre valakivel lehetne beszélgetni, ez a két fiú már olyan

unalmas…

Krisztina – szólt Márti néni szigorúan…Pimpinek szoktam mondani hogy feladom postán

Soporonba, de ha ilyen undok vagy, holnap délelőtt  megbeszélem apáddal mi menjünk

haza!

Bocsánat  Anya – mondta Kriszta elszontyolódva elnézést kérek.

Semmi baj, Ildi úgyis unatkozik egyedül, volt egy kedves barátnője az osztályban de ők

elköltöztek, és most ha dolgozunk egyedül van otthon.

Akkor holnap délelőtt találkozunk nálunk – mondta Csilla, szeretettel várunk Titeket!