Pimpi mókus története 5. fejezet

  Mókus a családban

Pimpi, ahogy felébredt, nyugodtabban, mint annak előtte, végignézett a babaházban, s mi tagadás, szidta magát.

- Pimpi, Pimpi, kellett Neked mókuskodni?

Megmondta Papa, megmondta Mama és a Nagyi is, hogy egyszer pórul járok. Most aztán megnézhetem magam, szép és jó, kedvesek, rendesek, kezdek itt megszokni, de... és keservesen sírni kezdett.  Márti néni óvatosan lépett be a szobába, ismerte a gyermekkönnyeket, - a bánat az bánat, kislánynál is, mókusnál is - gondolta.

Végtelen szeretettel, vigyázva kiemelte az apróságot a babakádból, s markában tartva, leült Kriszta ágyára.

- Na picike, - ez így nem lesz jó, se Neked, se nekünk. Tegnap megbeszéltük Krisztával, 2 hét múlva Sopronba kell mennünk, addig eldöntheted, hazavigyünk, vagy csak meglátogatod a Tieidet, s jössz vissza velünk - néhány mogyorós kekszet varázsolt elő zsebéből, s megetette Pimpivel.

A mókus hálásan nézett rá, s apró mancsába fogta ujját.

- Néni - kezdte.

- Márta a nevem, szólíthatsz Márti néninek - hangzottak a kedves szavak.

- Márti néni, nekem jó itt, bár a családom nagyon hiányzik - görbült le megint a szája sarka, ám hősiesen nem engedte könnyeit újra előtörni, - de így kicsit jobban elférnek, hiszen ennyiünknek nagyon szűk az odú. Én is azért estem ki, mert nagyon a bejárat szélén feküdtem. Szívesen maradok, ha nem baj, ha pedig elmegyünk Sopronba, megnézem a családomat, s jövök vissza, ha lehet. Márti néni meghatódott, nem is szólt semmit, csak megsimogatta a mókust.

- Ezt akkor megbeszéltük, Te pedig választhatsz, hogy otthonod lesz ez a babaház, és egyébként szabadon lehetsz a lakásban, vagy kérsz egy üvegterráriumot.

-  Nem szeretnék terráriumot, köszönöm, s megígérem vigyázok mindenre, és szófogadó leszek.

- Jól van Pimpi, most már csak azt áruld el, mit eszik-iszik egy mókus, hiszen azt nem tudom -

.mosolygott Márti néni, és igazat adott magának, jól tették, hogy engedtek Kriszta kérésének.

Mikor a lány hazaért, Pimpi tele volt mesélnivalóval, s ő türelmesen végighallgatta a mókust. Később Anyának eszébe jutott valami. Kislányom le kellene menned a boltba, megvenned az ebédrevalót, hiszen holnap már dolgozok.

Kriszta elindult, zsebében egy potyautassal, Pimpi befészkelte magát, s néha kíváncsian dugta ki fejecskéjét. Egyszer csak ismeretlen hangra lett figyelmes.

- Kriszta, Kriszta!  Hát hova sietsz? - süvített Tilda hangja.

- Anya kérte vásároljak be, tanulnom is kell, és...

Mi van és?

- Tudsz titkot tartani?

- Persze!

- Nézz be a zsebembe!

Tilda meglátta Pimpit, s egy szempillantás alatt megtetszett neki.

- Kivehetem?

- Ne vedd ki, de ha hazakísérsz, van rá időd, és Anya is megengedi, kicsit játszhatsz vele.

Úgy is lett, együtt mentek haza, és Tilda óvatosan kivette Kriszta zsebéből a mókuskát, aki nem félt egyáltalán, sőt kíváncsian nézett a lányra.

- Hogy hívnak? - kérdezte, mire Tilda a meglepetéstől majd' elájult.

- Ha én ezt a suliban elmesélem!

- Tényleg Anya, elmesélhetjük? - kérdezte Kriszta.

- Jó lenne, ha várnátok vele egy kicsit! - mondta szigorúan Márti néni.

Egymásra néznek a lányok, tudják, hogy anya, amilyen kedves olyan komor-komoly is tud lenni, s ők elég régóta barátnők már.

A két család is kellemes emlékeket őriz a közös programokról. Közben eljön az este, megérkezik Kriszta édesapja is.

- Na, hogy viselkedett az új lakónk? - kérdezte. Szokatlanul kedves hangjára felfigyeltek a többiek.

- Én ma felhívtam már Anyát telefonon, és semmi ellenvetésem, ezután, de Kriszta, ne felejtsd el, nagymama holnap érkezik - mondta sejtelmes mosollyal.