Pimpi mókus története 48. fejezet

A tavaszi szünet

 

Teltek a napok, hol lassabban hol gyorsabban, de csak eljött a tavaszi szünet. Már napokkal

előtte folyt az egyeztetés, szerencsére minden családban sikerült a szabadságot elintézni.

Pimpi megint önmaga volt, napokig izgatottan kérdezgette, mikor mennek már. Aztán

Márti néni nem bírta tovább, s közölte vele, hogy ha nem marad békén, feladja postán

csomagként elsőbbségivel. S bár Pimpi közölte, hogy ez már aztán tényleg mókustalanság,

de az indulásig nem volt vele probléma. Aztán eljött a nagy nap, mindenki szépen elké

szült a csomagolással, bár Béla bácsi irónikusan megjegyezte, hogy nincs annyi autó, mint

csomag, de rendben ment minden.

Mikor megérkeztek Sopronba, először persze a pici babát nézték meg. Pimpi mindenáron

meg akarta fogni, hiába figyelmeztették, hogy neki nem szabad.

• De hát Kriszta a karjába vehette – méltatlankodott a mókuska. – Azért nem szabad,

• mert én csak egy mókus vagyok?

• Mondd Te csak egy mókus, a mamád megengedte, hogy a pár napos testvérkédet

  a karodba vedd?

• Nem –rázta a fejét Pimpi – de az is mókustalanság volt.

Márti ki akarta engesztelni kicsit, és hát tudta is, hogy már nagyon várja a család ót, megkérte

hát Krisztát és Zolit kísérjék Pimpit haza. Ők igen szívesen teljesítették ezt a kérést, a szülők

pedig addig kényelmesen elbeszélgették, elmesélhették egymásnak az elmúlt napok-hetek

történéseit.

Másnapra esett húsvét ünnepe, megtartották ahogy illik, hétfőn pedig jött a locsolkodás,

Pimpi tiltakozott most is, hogy nem akar olyan szagos valamit a bundájára, de ez a veszély

nem fenyegette. Esetleg csak a gyomorrontás, hiszen Csilla, Etelka, Alíz, Márti nénivel igen

finom édességeket varázsolt az ünnepi asztalra. Elmúlt az ünnep, másnap, kedden már

indulni kellett haza, de egy nagy sétára még volt idő.

A felnőttek, gyerekek és mókusok mind együtt kirándultak a nagy tölgyesbe. Egyszer csak

halk sírásra lettek figyelmesek, Kriszta és Zoli persze azonnal elindult a hang irányába, kis-

vártatva egy picike mókust láttak meg a földön.

• Anya, megtarthatom? - nézett esdeklően Zoli az édesanyjára. Etelka erősen el-

gondolkodott, de persze tudta már a választ.

Krisztának is van – nézett a fia könyörögve – várjunk csak egy percet – mosolygott

édesanyja – megkérdezzük Mókusmamát honnan eshetett ki.

Mókusmama egyből felismerte a picit

• Az unokatestvérem kicsi lánya, megkérdezem mindjárt, engedik- e veletek, hiszen

• Pimpi is jól érzi magát ott. Mire felocsúdtak volna Mókusmama már az odúban volt,

  és kisvártatva boldogan jött vissza.

 

Megengedte persze, csak vigyázzatok rá! Zoli öröme határtalan volt.

A bepakolásnál Béla bácsi tüstént észrevette a másik mókust.

• Még egy ….kezdte volna a méltatlankodást, de ezúttal a lánya , megelőzte

• Apa, nekem is jó hpgy van egy kis barátom, miért ne lenne Zolinak is,

• ha a szülei megengedték? Pimpinek is lesz játszótársa.

• De nem nálunk ugye?

• Nem, nem Béla bácsi – mondta Zoli azonnal, nem is engedném, Pumpi

• az enyém, de majd játszhatnak együtt.

Béla bácsi erre már semmit nem mondott, a hazafelé út békésen telt. Így esett,

hogy most már a másik lakásban is volt egy kis lakó.

Mikor már majdnem hazaértek, a folyosón találkoztak Anna nénivel s a kislányával,

a kislány kicsit irigyen figyelte őket.

• Anya, nekem nem lehet saját mókusom?

• Te még kicsi vagy, de biztosan játszhatsz velük, és jövőre mi is kirándulunk

• Sopronba.

Ezen mindenki nagyot nevetett.

• A lakásba belépve, Pimpi csodálatos mogyorókrém illatot érzett, könny

• szökött a szemébe.

• Mi a baj mókuska? nevetett Márti néni

• Ez olyan…olyan…mintha anyukám sütötte volna.

• Igaz, a receptet Csilla néni kérte el, de Anna néni sütötte meg Neked.

• Éppen ma egy éve, hogy itt laksz nálunk.

Pimpi szólni akart, de csak csendesen befészkelte magát Márti néni karjába.

• Na, mikor is kóstoljuk meg ezt a finomságot kicsikém? – mosolygott Márti néni.

• Mindjárt, csak mondok valamit…csend lett…mindenki feszülten figyelt…

• Én is nagyon szeretek itt lenni, remélem maradhatok még sokáig.

• Hát persze, kié is lenne a mókuslak, erre válaszolj nagy okos – mosolygott

• Kriszta a könnyein át, és hálás szívvel nézett a szüleire.