Pimpi mókus története 48. fejezet

Mamamaci40•  2021. szeptember 11. 22:05  •  olvasva: 78

A tavaszi szünet

 

Teltek a napok, hol lassabban hol gyorsabban, de csak eljött a tavaszi szünet. Már napokkal

előtte folyt az egyeztetés, szerencsére minden családban sikerült a szabadságot elintézni.

Pimpi megint önmaga volt, napokig izgatottan kérdezgette, mikor mennek már. Aztán

Márti néni nem bírta tovább, s közölte vele, hogy ha nem marad békén, feladja postán

csomagként elsőbbségivel. S bár Pimpi közölte, hogy ez már aztán tényleg mókustalanság,

de az indulásig nem volt vele probléma. Aztán eljött a nagy nap, mindenki szépen elké

szült a csomagolással, bár Béla bácsi irónikusan megjegyezte, hogy nincs annyi autó, mint

csomag, de rendben ment minden.

Mikor megérkeztek Sopronba, először persze a pici babát nézték meg. Pimpi mindenáron

meg akarta fogni, hiába figyelmeztették, hogy neki nem szabad.

  • De hát Kriszta a karjába vehette – méltatlankodott a mókuska. – Azért nem szabad,

  • mert én csak egy mókus vagyok?

  • Mondd Te csak egy mókus, a mamád megengedte, hogy a pár napos testvérkédet

    a karodba vedd?
  • Nem –rázta a fejét Pimpi – de az is mókustalanság volt.

Márti ki akarta engesztelni kicsit, és hát tudta is, hogy már nagyon várja a család ót, megkérte

hát Krisztát és Zolit kísérjék Pimpit haza. Ők igen szívesen teljesítették ezt a kérést, a szülők

pedig addig kényelmesen elbeszélgették, elmesélhették egymásnak az elmúlt napok-hetek

történéseit.

Másnapra esett húsvét ünnepe, megtartották ahogy illik, hétfőn pedig jött a locsolkodás,

Pimpi tiltakozott most is, hogy nem akar olyan szagos valamit a bundájára, de ez a veszély

nem fenyegette. Esetleg csak a gyomorrontás, hiszen Csilla, Etelka, Alíz, Márti nénivel igen

finom édességeket varázsolt az ünnepi asztalra. Elmúlt az ünnep, másnap, kedden már

indulni kellett haza, de egy nagy sétára még volt idő.

A felnőttek, gyerekek és mókusok mind együtt kirándultak a nagy tölgyesbe. Egyszer csak

halk sírásra lettek figyelmesek, Kriszta és Zoli persze azonnal elindult a hang irányába, kis-

vártatva egy picike mókust láttak meg a földön.

  • Anya, megtarthatom? - nézett esdeklően Zoli az édesanyjára. Etelka erősen el-

gondolkodott, de persze tudta már a választ.

Krisztának is van – nézett a fia könyörögve – várjunk csak egy percet – mosolygott

édesanyja – megkérdezzük Mókusmamát honnan eshetett ki.

Mókusmama egyből felismerte a picit

  • Az unokatestvérem kicsi lánya, megkérdezem mindjárt, engedik- e veletek, hiszen

  • Pimpi is jól érzi magát ott. Mire felocsúdtak volna Mókusmama már az odúban volt,

    és kisvártatva boldogan jött vissza.

 


Megengedte persze, csak vigyázzatok rá! Zoli öröme határtalan volt.

A bepakolásnál Béla bácsi tüstént észrevette a másik mókust.

  • Még egy ….kezdte volna a méltatlankodást, de ezúttal a lánya , megelőzte

  • Apa, nekem is jó hpgy van egy kis barátom, miért ne lenne Zolinak is,

  • ha a szülei megengedték? Pimpinek is lesz játszótársa.

  • De nem nálunk ugye?

  • Nem, nem Béla bácsi – mondta Zoli azonnal, nem is engedném, Pumpi

  • az enyém, de majd játszhatnak együtt.

Béla bácsi erre már semmit nem mondott, a hazafelé út békésen telt. Így esett,

hogy most már a másik lakásban is volt egy kis lakó.

Mikor már majdnem hazaértek, a folyosón találkoztak Anna nénivel s a kislányával,

a kislány kicsit irigyen figyelte őket.

  • Anya, nekem nem lehet saját mókusom?

  • Te még kicsi vagy, de biztosan játszhatsz velük, és jövőre mi is kirándulunk

  • Sopronba.

Ezen mindenki nagyot nevetett.

  • A lakásba belépve, Pimpi csodálatos mogyorókrém illatot érzett, könny

  • szökött a szemébe.

  • Mi a baj mókuska? nevetett Márti néni

  • Ez olyan…olyan…mintha anyukám sütötte volna.

  • Igaz, a receptet Csilla néni kérte el, de Anna néni sütötte meg Neked.

  • Éppen ma egy éve, hogy itt laksz nálunk.

Pimpi szólni akart, de csak csendesen befészkelte magát Márti néni karjába.

  • Na, mikor is kóstoljuk meg ezt a finomságot kicsikém? – mosolygott Márti néni.

  • Mindjárt, csak mondok valamit…csend lett…mindenki feszülten figyelt…

  • Én is nagyon szeretek itt lenni, remélem maradhatok még sokáig.

  • Hát persze, kié is lenne a mókuslak, erre válaszolj nagy okos – mosolygott

  • Kriszta a könnyein át, és hálás szívvel nézett a szüleire.

 


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!