Pimpi mókus története 2. fejezet

2. fejezet

Hazatérés

  - Megérkeztünk! - csattant Apa hangja. Szedjétek össze a csomagokat! Körbenézett a kocsiban szokás szerint, s persze megint talált megjegyezni valót.

• Tiszta morzsa itt hátul minden, megint ki kell takarítanom az autót miattad!  megint! De hát mit is várjak egy lánytól?

Közben felébredt a mókuska, és nem értette az egészet

• Ne bántsa Krisztit! Ő a barátom, megmentett engem, enni – inni adott!

Megütközve nézett körül az apa, ilyen még nem volt, hogy valaki neki ellentmondjon!

- Látod? Ez a csöppség többet ér mint Te – nézett haragosan Krisztinára, aki sírni kezdett.

Dohogott tovább, hogy bár egy buta fia lenne, aki többet ér mint egy normális lány.

Keményen nézett feleségére is, ő ingerülten vissza, és közben elhatározta erőt vesz

magán a jövőben, és hősiesen visszatartotta sírását.

Rendet tettek az autóban, és elindultak a parkolóból az épület felé. Nagy lakótelepen laktak, egy negyedik emeleti lakásban. Pimpike már teljesen ébren volt, és aranyosan nézelődött a számára teljesen idegen világban. Átléptek a bejárati ajtón, s megálltak a lift előtt.

- Kriszta, nyomd meg a gombot - mondta Anya, és kivette a lány kezéből a táskát.

- Megnyomhatom én? - kérdezte Pimpi, és kibújt Kriszta másik táskájából.

- Persze, de csináld már, mert nagyon nehezek ezek a csomagok! - siettette Apa.

Pimpi megnyomta a gombot, és kinyílt a liftajtó. A mókus kicsit megszeppenve kérdezte:

- Mi ez a nagy doboz?

- Lift - mondta Krisztina, s beléptek a liftajtón.

- Félek - szólt Pimpi hangosan.

- Aztán most már csend legyen - mondta Apa, - velünk jöhettél, de viselkedj rendesen, minket sokan ismernek.

- Nyugodj meg Mókuskám - nyugtatta Pimpit Anya, - nálunk jó helyen leszel - és biztatóan mosolygott rá.

A mókuska óvatosan kinyúlt a táskából és Anya kezébe tette apró mancsát, ezzel elkezdődött az ő barátságuk. Időközben megérkeztek a lakásukhoz. Apa kulcsokat szedett elő, és kinyitotta az ajtót.

Ilye nem is láttam még!.- visított Pimpi meglepetten, - és én hol leszek, hol alszom, s mit eszek-iszok?

- Csendesebben, vékonyak a falak - mondta Kriszta, az én szobámban fogsz lakni, míg eldől, hogyan  kerülsz haza.

Apa szótlanul, kissé rosszallóan legyintett, s bevonult a nagyszobába, kipihenni az út fáradalmait. Anya kérte Krisztinát, segítsen kicsomagolni, miután a mókuskát elhelyezte a babaházban.

- Hát szabad, Anya? Honnan tudtad? - ragyogott hálásan a kislány szeme.

- Majd ha anyuka leszel, Te is sok mindent fogsz tudni, csillagom - ölelte át Anya Krisztinát - de most helyezd el kis barátodat, utána gyere segíteni!  Hamar elkészültek, dolguk végeztével letelepedtek a konyhában, hogy egy-egy bögre kakaó mellett megbeszélhessék a továbbiakat.

Ezalatt Pimpi ismerkedni kezdett új lakhelyével, egy gyönyörű, emeletes babaházzal.

- Szép, szép, szép! -..végigugrált a helyiségeken, kinyitotta a szekrényajtót, s izgatottan kapkodta ki a babaruhákat. Mindegyik kicsi – kezdett keservesen sírni. Sírására Kriszta beszaladt, és megkérdezte:

- Mi a baj, Pimpikém?

- Mi a baj? Hát nincs Neked szemed? Ez mind kicsi rám. Milyen ruhám lesz így?

- Igazad van - sóhajtott Kriszta, - majd eszébe jutott valami, s kiment a konyhába.

- Anya, Anna néni kislánya már nem babázik, biztosan van neki fölösleges babruhája.

- Tudtam, hogy okos vagy - nézett rá édesanyja - bár Apád is értékelné ezt!

- Anya, ne keseregj, ha így van, hát így van - ölelte át Kriszta, mi feltétlenül s nagyon szeretjük egymást, ez a fontos.