Pimpi mókus története 19. fejezet

19. fejezet

                                                                 A  „kétéves

A másnap reggel hatalmas nyüzsgéssel telt Kovácséknál. Először is el kellett takarítani az
ünnep igen csak látható nyomait, utána pedig indulásra készen kellett várni Csilláékat a
mókuscsaládnak. A takarítás gyorsan ment, Márti néninek és Krisztának nagy segítségére
voltak a mókusok. Ám azután kezdődött a búcsúzkodás. Pimpi elkezdett zokogni, a sok-sok
ajándék ellenére nehezen fogadta el, hogy a családnak s főleg anyukájának haza kell mennie.
Márti néni és Kriszta is kétségbeesve néztek egymásra, mikor egyszer csak az édesanyának
ragyogó ötlete támadt.
-          Figyelj Te kétéves, ha most befejezed a sírást, mondok Neked valamit. Csilla
néniéknek most haza kell menniük, hiszen holnap indulnak két hetes nyaralásra, ám ha
visszatértek, és mi is el tudjuk rendezni a dolgainkat, tanévkezdet előtt még egyszer
elmehetnénk Sopronba.
-          Igazán? - kérdezte tágra nyílt könnyes szemekkel Pimpi.
-          Persze hogy igazán.
-          Hát jóóó - szólt a mókuska, és utána már egyáltalán nem sírt. Sőt vidáman
megölelgette családját, s még egyszer megköszönte a sok-sok ajándékot.
Megérkeztek Csilla néniék, Márti néni, Kriszta és Pimpi segítségével bepakolt az autóba,
elbúcsúztak egymástól, Csilla néniék hazaindultak Sopronba.
Mikor egyedül maradtak, Márti néni szólt Pimpinek legyen olyan kedves, és foglalja el magát.
Krisztára kacsintott, és csak annyit mondott: kockás füzet. A lánya mosolygott, hiszen tudta,
abban vannak a bevásárló listák. Be is vonultak szépen a konyhába, és egy-egy kapucsinó
mellett
megbeszélgették, összeírogatták mi mindent kell beszerezni a tanévkezdésre. Hosszúra nyúlt
a dolog, a mókuska közben beleunt a sok újdonságba, és ment megkeresni a kislányt.
- Ti most meg mit csináltok? – kérdezte csodálkozva, és mivel nem kapott választ, halkan
motyogni kezdett – tudod-tudom, aki kiváncsi, hamar megöregszik, és én így is már kétéves
vagyok.
Márti néni karjába vette a mókuskát – azt írtuk össze, mire lesz Nektek szüksége Krisztának
az iskolában,
és nem sokára indulunk bevásárolni, ő fel is veszi a kabátját Te pedig bújsz a zsebébe.
- Ilyen sanyarú a mókusok sorsa, csak táska vagy zseb a szállás – méltatlankodott a pici.
Kriszta összenézett édesanyjával – Anya, Anna néniék nem mennek sehová, nem hagyhatjuk
hogy egy ilyen öreg komoly mókuska szenvedjen, mindjárt át is megyünk, és megkérdezzük
ő maradhat-e. Ez hatott, a Plázáig síri csend volt.
-