Oda-vissza

Néha innen viszek facebookra valamit. Ezt a monológot onnan hoztam ide.

Tegnapjaimban született, jelenemben erősödik, jövőmben is velem marad!

Az a tegnapi kép, a kanapén kuporgó kisfiú és a szíjat tartó kéz. Nem hagyhatom szó nélkül, s bár tudom egy fecske nyarat nem csinál, talán sokan kinyitják lelki szemüket, s nemhogy bántani, de igazán szeretni próbálják gyermeküket, ha tehetném kampányolnék vele, hogy a gyermekeinket szeretni, az öregeket támogatni kötelességünk lenne!
De hát én csak egy halk hang vagyok, vagy poet.hu-n Mamamaci:(

Levél Hozzád!

Mielőtt megütöd, vélt vagy valós bűnéért, nem mondom hogy számolj százig, mert a millió is kevés lenne, ha már a szíjat a kezedbe venni,
képes voltál.
Gondolkodj el, ha akkor éppen van mivel:( csak percekre, arra amikor
szerelmetek gyümölcse megérkezett, és Te elmondhatatlanul büszke
voltál, hogy fiad született. Megvan? Következő lépés, amikor pici volt,
felfedezte a világot, és ne tagadd, vele Te is (én sem tagadom, nekem lányom van). Amikor játszottál vele, s gyermek lehettél újra, mikor először mondta ki: "Apa" amikor elmentél vele kéz a kézben sétálni. "Komoly" óvodás, majd iskolás lett....Tedd fel a kérdést: Őt ütöd meg???? Sajnos én is gyermektől hallottam, hogy "csak egyszer fáj", igen, de utána sebez,
tép, mar, be sosem heged, de Te talán már elfeledtedd hogy megütötted
a gyermekedet. S majd évek múlva ha ő ezt teszi unokáddal, ne merj megszólalni, csak csendesen törölj ki egy könnycseppet a szemedből.
( Nem vagyok angyal magam sem, lányom felnőtt már, anno úgy véltem, egy helyből jövő anyai jókor...bár ez sem helyes, sőt...de szíjjal? vagy bármivel? S ne feledjük!!!! "Ne ítélj, hogy ne ítéltess" Köszönöm figyelmedet!