Lélekbarlang

Miért van, hogy a liliomtiprást büntetik, ám a lélektaposást nem? Pontosabban, azt is, csak jóval később, és a szenvedő elszenvedi
a telő időt is.
Nekem nagyon nehéz itt ez a parányi világom, körülöttem mindenki
szabadnak született, és korlátok nélkül élt...én azt tanultam, 
nagyon fontosak a kimondott szavak, és ezért is nem tudok
bocsánatot kérni, kivéve Istentől és a páromtól, mert anyám mindig
azt mondta, úgy éljek, úgy cselekedjek, hogy ne kelljen.


Életem kudarca mostanában, hogy nem tudom megértetni itthon,
engem az óvatlan, meggondolatlan egy szavak is ölnek, míg én
azt hiszen, lassan már nem túlzok, hogy gyémántokat, örömmel adok.
Egyre tágul  a baráti kör, árad felém az őszinte szeretet,
de jóformán még lelkemet meg sem meríthetem benne,
hiszen a könnypatak mi kapott sebeimből fakad felhigítja az egészet.
Félek!

Magad uram, ha szolgád nincsen, a kínai filmben gyógyító levest készítettek, én kicsit felborítottam az elképzeléseim sorát, ez a sorozat, egy majdani könyvem alapjának születik, de itt van az idő, nem várhatok tovább vele. Dorka elindult, de ez nem mese és nem az az út. Viszi magával az összes fizikai és lelki nyavalyáját, és magával viszi...magát. Nem sárga keramitkocka feszül talpa alatt, hanem saját szíve és lelke, és a csoda csak egy jobb élet reménye. A család nem jöhet, hiszen őket is betegíti, és bár el nem hitte volna, de családban is lehet nagyon magányos az ember.
Akkor már jobb inkább egyedül indulni, jó társaságban jobban telik az idő, és nincs aki vitázik.


Innen már komolyra, sőt komorra fordul a szó, angyal röptethetné szellememet a Parnasszusra, de szívem-lelkem megkötözve jajgat a sziklának kötözve, mint elkésett Prométea, mert ellopta a tüzet, hogy mások melegedhessenek, de őt égetik.  Utánanéztem, akaratomnak köszönhetően most két útjelző tábla van előttem, vagy évtizedek hosszú során át szedem a gyógyszereket, de akkor az agyam teljesen leblokkol, és elbúcsúzhatok az irodalmi életemtől, vagy írni fogok, mást. Utat fogok írni, utat abba a sziklába, ami előttem tornyosul, eltakarja a Napot, és elválaszt mindentől és mindenkitől.


Sajnos, halálnak születtem, azt hiszem az egész fájdalmam nem annyira tragikus és kegyetlen, mint ez a bipoláris mániás-depressziós betegség, tegnap volt időm kirakni magamat, és sajnos amit olvastam, tükre volt az eredménynek, ám egy teszt bizakodásra adott okot, és az a tény is, hogy több mint egy hónapja nem szedem a gyógyszereimet folyamatosan. Nem kell pszichoterápia, nem kell gyógyszer...inkább öngyógyítok, és ha utamon haladva másoknak is segítek, már nem éltem hiába.


Azt hiszem, indulhatunk!:)

Állítólag, minden fájdalom a fejlődésünket szolgálja,

de még könnyes pólyájában megtetszett,"beleszeretek" saját soraimba,

...vagyis inkább egy komolyabb brummológ készül...annyian mondják itthon, szűk és tágabb térben, hogy okos vagyok, bár "csak" okos lennék, akkor nem lenne ennyi problémája a majdnem-pszichológus felemnek...Ha könnyezik a szemem, vagy zokogok, zsebkendőt veszek elő, de ha a lelki szemem könnyezik, annak honnan legyen zsebkendője? Már pedig mostanában nem is könnyezik, hanem könnyeibe fullad.
Eddigi vándoréletünkben, mindig ahonnan indulni készültünk, később baj következett...védték a helyet angyalszárnyaim, és nincsenek véletlenek:( most is tervezünk lépést, és én már most látom a tragédiákat, és sajnos nem csak azokat, amik jönnek, hanem azokat is, amik vannak.  
Most volt egy szalonnasütés nemrégiben, megint jó, bár hazahozattam magam, mert a lábam nagyon fájt, de megint keserédes volt...a fájdalmamra gyógyszert vettem be, de a lelkiszemem sírására nincs zsebkendő.
Vannak hála Istennek, a családban házasságok, és "bejegyzett élettársi kapcsolatok" vannak...de nem élnek:(( hallom a pletykát, tassi bulvár, és látom a "fiúk" szemében a fájdalmat, és hogy mennyire keresik a menekülési utat. 
A "tábortűznél" egészen más téma járta...sokkal fontosabb, komolyabb...és enyém az a tisztelet a szemekben, amelynek nincs ára...a lány, aki a családba érkezett..."de nem jó":(( leül mellém, és kiderül, hogy rettenetesen fél...fél...hogy kopasz lesz...mesélek, nem szépet, nyugtatni nem tudom, de tettem, illetve megtettem valamit...sajnálom, hogy indulnom kell, és ezerfelé a lelkem, hogyan segítsek rajta...
Rendezgetem képzeletben a "majdeztismegírom" polcomat...