Lélekbarlang

Ahogy sejtettem, Pimpi mókus története a gyógyszer. Pimpi a maciszitter a kúra, és majd a címe sincs lesz a rehab. A második könyv, második részének eleje már a sima füzetben olvasható ceruzával. Majdnem az egész be is van gépelve.

A diagnózist tudom, írva is van meg fejben is. Az öngyógyító módszer lassan összeáll, hetente egyszer bemegyek majd az orvosi rendelőbe, pontosabban, csak a váróba, egy fél órácskára, és úgy jövök ki, hogy nekem hál' Istennek semmi bajom. Sok mindent mindenhonnan olvasok össze, hozzávegyítve a jótanácsokat, és hozzátéve azt a képességemet, hogy ugyan benne élve az élet sűrűjében, de kívülről látom a világot, és így igen szigorú kritikus górcső alá tudom venni.

Mellékhatása nem lesz az öngyógyításnak, pontosabban kiegyensúlyozottabb, kedélyesebb leszek tőle. Az allergiától sem tartok, mert azt meg kiírom.


Ha csak lehet, kerülöm az orvosi rendelőt, pontosabban a hosszabb benne tartózkodást. De a sebemet muszáj volt megmutatni, mert errefelé lassan már meghalni is csak időpontra lehet, és a dunavecsei bőrgyógyászati rendelés hónapokra előre be van táblázva, ha jól sejtem, úgy Mikulás és jövő húsvét között kaptam volna valahol időpontot.


Jött az IQ-bajnokabb IQ-bajnok tanácsa, be kell menni a doktornőhöz, nincs mese. Egy időben tervezgettem, fodrász leszek, még jó hogy másképpen alakult, hogyan tudja valaki a barna hajszínét, ami okosabb és barátságosabb harmónikus karaktert mutatott összességében, egy borzalmasan hozzá nem illő fekete frizurával elrontani. Non of my business - magyarul semmi közöm hozzá, csak akkor éppen ő volt az ügyeletes ÉSZ. A másik hölgynek évek óta jó a szőkés-barna, okosabb is valamivel. 


Szóval, tegnap egyébb teendőim elvégzése után, hatalmas dicséret magam-magam, bölcs mosollyal tűrtem az órányi tömény hisztit, többször megállapítva magamban, hogy a saját lányom picinek nem alakított ilyet...elindultam. Innivaló, rejtvényújság szatyorban, írnivalóhoz megfigyelőkamera, és hallgatókészülék beállítva. Hurrá, én vagyok az első, már ha ott kint a pletykás pár, mindkét vagy egyik tagja meg nem előz. Leülök, és végignézem a szokásos szappanoperát.
Anyuka beküldte iskoláskorú kislányát valamilyen papírért, anyuka tudott valamit...a gyerek szegény legalább negyedórát állt az ablaknál mire megkapta. Már számtalanszor láttam, de ilyenkor a vérnyomásom vitustáncot jár a röhögőgörcsommel, 3 egyforma gumis papírdossziéban van minden kért beutaló és kiírt recept behányva mint Csáky szalmája. Felér egy lottó főnyereménnyel, ha mondjuk beutalóm is és receptem is van, és az egy helyről kerül elő.
A leleteket gyöngyhalászok keresik általában, és tavaly az én arcom égett görögtűzben amikor a kunszentmiklósi reumatológushoz legelőször mentem lelet nélkül, először fejemet akarta venni, de rájött sokat nem ér vele, megkérdezte ki a háziorvos, megtudva, csak legyintett...s kérte, bányásztassak már elő leleteket ha lehetséges.
Na akkor jött a második görög tűz, épeszű ember olyan ocsmány fénymásolatot nem ad ki a kezéből, mint amit én vittem, az a szép szürke, kicsit csillog a papír is, hogy végképp ne lehessen olvasni. 
Kislány megkapta a papírt, elköszönt.


Elkezdtem fejteni az első rejtvényt, lezökkent egy néni mellém, és mesélni kezdett...a magas vérnyomásától kezdve, a "hogy tudtam én szaladni fiatalkoromban, dehát az ember megöregszik és akkor minden baj eléri", na itt szóltam be, hogy ez nem korfüggő, és én közöltem vele néhány apróságot az állapotomról, sikeres voltam, a néni sopánkodott kicsit, aztán csend lett...de csak addig míg egy ismerős meg nem érkezett, és eljött a nem választható második dolog, amit végképp rühellek, a pletyka, hogy a nem is meny, nem főz, nem mos, nem mosogat, mert szegény Sanyikám... és hála a jónevelésnek, és páromtól lassan eltanult sztoikus nyugalomnak...nem visítottam fel, csak belül, hogy ha a néni nem ezzel foglalkozna, akkor nem lenne talán annyira magas a "per", és a doktornő sem próbálkozna különböző gyógyszerekkel, amiket a néni kiírat, de azért sem vált ki...ha meg a "Sanyikának" egyszer jó, neki százszor kellene hogy jó legyen, hiszen a 83 évével kb. a nagymama lehetett.
Közben lezökkent a másik oldalamra egy ismerős kismama...mit mondjak, mire a gyerek januárban világra jön, már alkoholistán érkezik...:(  de éppen kezdtük csak, a mindegy hogy mi csak egészséges legyen című felettébb okos témát "rágni", mikor kinyílt a szentély, s beléphettem.


Pár perc múlva már bekötött sebbel vonultam ki- és hazafelé, történet-magokkal gazdagabban, és a teljes bizonyossággal, hogy hétfői úticél a dunavecsei sebészet.


Tényleg mnden az agyban dől el...

szóval és zenével...

Micsoda csapkodás megint,fel-le, fel-le, bumm, bumm.

Ha fáj a szemem, megnyitom a csapot és belenézek a vízsugárba, olvastam
kipróbáltam, használt, használom.


Ha a lelkem kesereg, vagy nem is,
de nem mosolyog, nagyobb víz kell.
Csak egy helyen lelem a közelben,
egyszerű lenne, de kellenek percek.


Végül minden együtt van,
igaz, kiülni nem lehet a lépcsőre,
mert hűvös van, és tele a part,
"halvadászok" ülnek "méla lesben"
marad a macimobil, édes kettesben,
és végre élvezetes csendben.


Sötét hullámvonal a láthatár,
felette világosszürke az ég,
szemben lent gyönyörű fodros ruhában
a másik szerelem, testén
ragyogó napfény-híd, koraesti romantika
instant lélekbalzsam, ha szükséges
feloldok belőle az időfolyamban.


Közben a csend körbefont minket,
se szavak sem mozdulat, ám a 
szeretet elsettenkedett, és igen
és igen, ez még mindig, és ott akkor
mi voltunk a szerelem!