Lélekbarlang

Tegnap reggel volt, zuhogott az eső,megint, már és mindig de engem kimosott.

Mire beértem a takarékba, 

kabátból-kapucniból csavarni lehetett

volna a vizet, a nadrágom olyan volt

mintha bepisiltem volna...

de a mezítlábas papucsnak "hála"

lábfürdőt vettem, zoknit-cipőt sajnos nem tudok.

Töröm a következő kínai papucsot,

de szorongtam, hogy a víztől

csúszni fog, és még annyira sem

tartja a lábamat, de aggodalomra semmi ok.

Hatalmas slukkok az amúgy tiszta levegőből,

és átjárja bensőmet egy fura-jó érzés,

kimondom hangosan, hogy megbocsátok

dédinek, anyáméknak.

Magamnak beszéltem, hiszen hét után reggel

ráadásul zuhogó esőben, nem sok ember

mászkál, de húzós volt a napirend

szóval nem nézhetett senki hülyének.

Majdnem ott jártam, azok a lépcsők

az extrém-sport még szárazon is,

megkerültem az épületet, bele a tócsába,

a közepébe, ahogy illik,

belső hangom közli hülye vagy...mire a másik

miért, a viág is az...

úgyhogy ázva, de igen jókedvűen érkeztem.

béklyóktól lassan teljesen mentesen,

ám ami történt meg is bocsátom,

de soha nem feledem.

Vásárlások, délelőtt-délután,

útjára bocsátottam Pestre

néhány kis aloe verát.

De még délelőtt avattam magamban,

új fodrász kategóriát,

mivel még bele is vörösödtem a 

tegnapi napba,

úgyhogy amint a dr. Szösziben van

a "pimasz pink", az én új hajszínem

tükörbe nézve tőlem

a pofátlan vöröset kapta, én meg majdnem

szívbajt, mert a kérdésre, hogy barna legyen-e

az amúgy is barna hajam, közöltem

nem párszor belehaltam, most egy jó vörös

amire szükségem van, legutóbb voltam ilyen

kismama koromban:)

Napos napom van ma, sőt Mennyei,pedig csak egy esős-nyúlós csütörtök,

de, én hiszek benne, olvastam-tudom,

a tizenegyedike, huszonkettedike,

mind-mind mesterszámos, példáját

tapasztaltam már sokszor.

Megszólalt bennem a lélekhegedű, 

 lépteimet angyalok serege védi,

a fájdalom sem akkora, és néha

itt repül át előttem a boldogság

Kék madara. 

Minden olyan bonyolultnak tűnik,

mégis egyszerű mint az egyszeregy,

felpattanok Pegazus hátára,

kicsit költőivé válok, szárnyalok én is,

gondom-bajom, csak pehely,

eltakar és óv a szeretetköpönyeg,

már elhiszem, hogy a világ 

talán szebb is lehet.

A rakodópart alsó kövétől,a bányászbéka ülepéig,

néha nagyon rövid, akár

zuhanás a távolság.

Most hogy sok volt az út befelé,

láttam megint ezt azt,

lélekvirágoskertben sok-sok

gizgazt. A múltkor valaki

leült a szobor mellé,

még jól is lehet a látvány,

ma pózolt valaki a kamerának

mellete, elfordultam, mert

sokkolt a látvány.

Megint láttam a kupolást,

ablak kitárva, látszik

a csillárok csoda-fénye,

talán hívatottak kiűzni

a benti sötétséget?

Még valami, akkor láttam,

most hallottam, valaki

ugrani készült megint,

tragédia, egy lélek majdnem

búcsúzik,

és igen nagy "kisróka",

hogy lentről megannyian

fényképezik. 

Sosem értettem az emberi

aljasság mélységeit.

Egyelőre nem fogom látni

a rakodópartot, azt sem

hogyan ül bús magányban

a szobor, és azt sem tudom

aki elmozdította helyéről

lesz-e még ember...valamikor?

Szikrázó hajnal ez is, fura nap lesz ma megint. Rám szakad a gond, de rám borul az áldás, és már napok óta sodródok, erők dobálóznak velem, de most jó nekem. Illatgyertya kék füstje - megtudom nagyanyám vigyáz rám, lélekhangon szól ő is és az öreg is, köszönik a könyvet. Aztán él engem az élet, kiderül Pimpi csúszik, megint utolsó pillanat, de még jókor fogok váltani kiadót, és gazdagabb lettem egy barátsággal. Közben persze szervezek, igazgatom magam-magam, de ez csak így van mifelénk. Aki felébredt,  hiányzik itthonról, az alvók pedig még álmukban is engem rugdosnak, sajnos, pedig nem bántottam egyiket sem. Az ébredező "lépéseket tesz hajszárító-ügyben" már egy hete ezen szórakozunk családilag, mert vagy röhögőgörcsöt kapok, mert eszembe jut Nagy Bandó András egyik kabarészáma, amikor a beteg férj levelet ír a kórházból..."tegyél lépéseket és nézd meg a mérőórát..." vagy dühöngök, mert normális nagymama hajszárítót vesz, ráadásul "ne mondd meg neki, hogy megveszem a születésnapjára"...na azt hiszem ezért utáltam mindig is a titkokat. Hétfőn költöztetjük Mókuskát a koleszba, két eset lehetséges, vagy túlélek egy szülői látogatást a hétvégén, vagy a lányom hónap végéig legyezgeti magát.Nevetséges...

Fészbuk, nézelődök, s egyszer csak mintha villám csapna belém. Volt osztálytársnőm tesz fel egy verset, édesapjáról emlékezik meg vele, Móra Ferenc  Este  című verse, és nekem eszembe jut valami, pontosabban valaki, akit nagyon szerettem és ő is engem, csak élete vége felé romlott meg a kapcsolatunk, mert én voltam az egyetlen aki örökké veszekedtem vele, hogy jó lenne lerombolni az "üvegpalotát", és sajnos ő is oka volt kicsit a döntésemnek, hogy na most, most kell költözni, és magasról le... az egészet. Ugyanis, a nagybátyám kómába esett, felépült valamennyire, de már nem volt önmaga, és az a szelíd ember egyre durvább és erőszakosabb lett. Ildi akkor volt 8 éves körül, ő volt az egyetlen aki örökké magyarázott valamit neki, de őt meg féltettem tőle, hátra a kis műhelybe nem láthattam oda, de féltem nagyon hiszen az orvos megmondta, beszélni kell vele, beszéltetni őt, de vigyázzunk mert nem lehet a reakcióit kiszámítani, mondtam is a páromnak, csak egyszer véletlenül nyúljon Ildihez, én segítek rajta...életére szólóan. De ezt elkerülendő, inkább választottam az indulást. Utána két éven belül elment a nagyanyám, akitől annyit szenvedtem, a nagybátyám és a felesége, aki úgyszintén "megörvendeztette" napjaimat. S bár már apu sem haragszik annyira a házeladás miatt, csak a mikéntjéért...én nem bocsátom meg, hogy büszkeségből rámíratta a felet, ahonnan mi is menekültünk, mert a közös ló már megfulladt a sok túróban...hogy aztán évtizeddel később én vegyem a hátamra a keresztet...akkor még azt hittem, milyen jó lesz, vigyázok nagyanyámra, megleszünk a többiekkel. Tévedtem, de mekkorát...

Egyébként, egyszer azt olvastam valahol, hogy ha az embernek valakivel baja van, írja meg neki, gondoltam én is megírom anyunak mi vitt a költözésre, aztán rájöttem, dehogy, hanem jobban figyelek és nem hagyom ki a helyzeteket, írva vagy mondva más a dolog.

De, repüljünk vissza az időben Pegazus hátán. NDK-s magnó valahol 1900 akárhányban, az én korom is még igencsak egyszámjegyű. Hülye, demagóg gondolkodás, akire haragszunk, nem játszhat a gyerekével sem...családon belül viszont lélekgyilkosság. Imádtam a "bátyáéknál" lenni, enni a zsíros kenyeret, ott lenni a fürdetésnél, aztán hallani a komor léptek zaját, és hallgatni, hogy Neked hol az otthonod...egy telken egy nagy család három házban, sosem értettem kicsinek, most már kezdem érteni, de addig jó amíg nem akarom, nem könnyítem meg anyámék életét, és nem játszom Istent.

Fürdetés, gyerekzsivaly magnó be, és én "bátyának" mondtam el ezt a verset, és ő felvette magnóra, ahogy hallgatta, könnyes lett a szeme, aztán megköszönte hogy elmondtam neki, és kaptam két nagy puszit. Most az én szemem könnyes...