Lélekbarlang

Minden kezdet nehéz 2.

Vilma néni valahogy megbékélt a helyzettel, a munkába is jól beletanult. S ahogy telt az idő, egyre több időt töltött a lányáéknál, amiből egyszer-egyszer parázs vita kerekedett, hiszen nem volt a helyén, mikor szükség lett volna rá. Aztán egyszer csak a lassan derült égen megjelentek a viharfelhők. Éppen akkor ért fel Márti néniékhez, amikor a tavaszi szünetről volt szó, és persze a soproni utat tervezgették.

És én? – kérdezte haragosan.

Te? – Mi van Veled? – nézett lánya csodálkozva.

Én is mehetek, ugye? – kérdezte halkan anyja

Hová is? – Márti néni értetlenkedett.

Hát Sopronba! – szólt magától értetődően a válasz.

Oda, még véletlenül sem, először is, mert nem férsz el, másodszor itt a munkád…ezt ne felejtsd el, harmadszor meg…

Harmadszor is van? 

Igen, gondolkodj el…és most légy szíves térj vissza lakásodba!

Jó, de beszéljünk még, amikor indultok, hátha beférek?

Hová? Nem csak mi megyünk!

Hát?

Alíz barátnőmék, Etelka a családjával, tudod, aki az osztálytársam volt, s persze a

hat mókus, és nem hiszem, hogy Csilláék örömmel fogadnának Téged, és ott a kisbaba is, a keresztlányom.

Csilláék? 

Igen! Itt ismerkedtünk össze pesten, ők soproniak, hozzájuk megyünk, ők a barátaink.

Vilma néni végképp elképedt.

És én?

Mi van Veled? – lett lánya egyre ingerültebb.

Egyedül ,legyek napokig?

Persze, bevásárolunk Neked, a legszükségesebbeket elintézzük. 

Anyja szólni sem tudott a csodálkozástól, ám Béla halkan megjegyezte – esetleg hazaviszem mama az unokatestvéréhez, vagy írunk neki, jöjjön ide. Ketten akár el is lakhatnak ebben a lakásban, itt is van félszoba…

Ez aztán végképp sok volt, Vilma néni egy szó, egy köszönés nélkül felállt, és elviharzott, az ajtó hangos dörrenéssel csapódott be mögötte.

Mama megsértődött? – kérdezte Kriszta, mert én azért azt nem szeretném.

Apja ritkán látott meleg szeretettel nézett lányára – Ne vedd a szívedre, majd megnyugszik. Figyeld meg, holnap megint jönni fog.

Ezután megbeszélték az indulás időpontját, és hogy lassan szervezik az utat.

Csak lassan, sajnos – sóhajtott Kriszta – a tavaszi szünetig még van két hét.

Addig szépen lehet javítani…miből is…? – kérdezte édesanyja – mert a tavaszi szünet után néhány hét és vége a tanévnek.

Anya, igazad van, mint mindig?  De Pimpiék hová lettek? 

Etelka nénihez átmehetsz játszani, aztán mókusostól indulás haza, mert holnap iskola.

Minden kezdet nehéz

Vilma néni ezek után már egy szót sem szólt. Megnézte az irodáját, leendő feladataival ismerkedett, közben veje a gyerekekkel hordta be a holmiját, mikor minden bekerült, rátámadt lányára: - Hát nem nálatok fogok lakni? Márti csodálkozva nézett rá, - ezt meg hogy gondoltad? – Hát úgy, hogy Pimpinek keresnétek új helyet, én pedig megosztanám Krisztával a félszobáját! – Egyszerre, mintha égzengés lett volna – veje kiabálni kezdett – Kedves Mama! Lent a ház előtt már elmondtam, elmondom még egyszer, ha sokat akadékoskodik, viszem az unokatestvéréhez. Időközben költöztek még fel mókusok, itt van Pimpi testvére is, beköltöztettük őket a kamra felső polcára éjszakára, napközben szabadon közlekedhetnek. Krisztának viszont, most már kell a saját szoba – Vilma néni rögtön zokogni kezdett, remélve, meghatja a családot, ezúttal viszont lánya állt a sarkára. – Gyere anya velem – mondta szigorúan. – Hová menjek én? Hol lesz helyem? – szipogott anyja. – Csak ide, kinyitom ezt az ajtót. – Ez kié? – csodálkozott Vilma néni. – Hát a Tiéd, ki másé – ez a közös képviselői lakás. A zokogás persze mindjárt abbamaradt – Nem is kell a félszobád! – szólt dühösen Krisztához, nekem tágasabb otthonom lesz.

Tudod mit, nagymama, ha kérnél, se jöhetnél, veszekszel, anyával, apával, azt hittem, ha itt laksz, majd néha lejövök beszélgetni, de elvetted tőle a kedvemet is – szólt a lány szomorúan, de kicsit sértődötten.

Ez lett az én drága unokámból…nem gondoltam volna – csóválta fejét nagyanyja rosszallóan, azt hitte, ráijeszt Krisztára. 

Na most végképp elég! – szólt veje halálos nyugalommal – voltaképpen semmit, de ezt végképp nem vártam, Márti, Kriszta ránk nincs szükség, indulás haza.

De hát, én nem…de nem úgy…

Hangjára már csak a távolodó léptek zaja felelt.

Soha többé költöztetés!

Márti néni indult hazafelé, közben elgondolkodott, jó is, rossz is, hogy édesanyja

ott lesz a házban. Jó mert maga mellett tudhatja, jó mert anyjának lesz elfoglaltsága,

de a költözéssel kapcsolatban voltak kétségei. Anya mindent gyűjt, és nem szívesen

válik meg semmitől, attól félek kevés lesz neki az az egy lakás gondolta irónikusan.

Félelme beigazolódott,  mikor odaértek a házhoz, már hallották Kató néni zsémbelé

sét, na végre itthagysz, ennyi kacatot, nem irigylem szegény lányodat, remélem,

a közös képviselőnek minimum két lakása volt…de Katókám, hát ha minden kedves

nekem…kedves?  ugyan…csak lusta vagy kidobni a kacatokat, de remélem Márti

majd segít  rajtad! E szavakra lépett be lánya a gyerekekkel Kató néni kicsit el-

szégyellte magát, édesanyja pedig esdeklően nézett Márti nénire. Anya innen

mindent elviszünk, de tényleg meg kell válnod a kedvenceid egy részétől.

Hát jó…nyugodott bele Vilma néni látszólag…Márti néni ismerte anyját, hajjajj,

mi lesz még ebből, na mindegy…megoldjuk.  Becsomagoltak és elköszöntek

Kató nénitől. 

Úgy gondoltam míg kitakarítjuk a lakást Etelkánál leszel, ebédelünk

és utána jöhetsz a lakásodba – mondta kedvesen.

S addig a dolgaim?

Úgyis beállok a garázsba, semminek nem lesz baja…

Nem hiszem…a kis táskám, a retikülöm,  a kalapdobozom…a…a…a.

Anya,  addig semminek nem lesz baja, hidd el, bezárom az ajtót is.

De mégis...te nem tudod, mert gondatlan vagy, felületes és…

Nagymama!  Ha már most ilyen vagy, hogy fogsz velünk meglenni

később?

Na szép, mint az anyja…gondolhattam volna…morgott Vilma néni…

de valamit nem vett észre, nevezetesen hogy közben odaértek

a garázshoz, és már nyílt is a kocsiajtó.

Mit gondolhatott volna, kedves mama? kérdezte kajánul Béla  bácsi,

hogy most ebben a minutumban induljunk a falujába az unokatestvéréhez

akivel évtizedekkel ezelőtt összeveszett…?

Bözsihez, jaj nem akkor inkább beleegyezek mindenbe…fogadkozott…

Egyszer már megmondtam –  szólt komoran veje, és most hogy itt

fog lakni majdnem velünk…bármelyikükre egy rossz szót szól…indulunk

a falujába, megáll az eszem,  és tudja mit szégyellem magam, hogy

bármikor is rossz szívvel fordultam a kislányom felé, remélem felnőtt

ként olyan lesz mint az édesanyja. 

Megható pillanat volt, Béla bácsi átölelte feleségét s lányát, Vilma

néni könnyes szemmel nézte őket, s csak ennyit mondott: köszönöm!

Mókus „fúvós-zenekar”

Teltek a napok, lassan elérkezett szeptember vége. Aki felnőtt ráért és a gyerekek

segítettek Klára  néninek a csomagolásban.  Amikor befejezték, még meg kellett

beszélni a költöztetés részleteit. Béla és Csaba vállalta, hogy a holmikat elszállítja

a rokonhoz, de Klára néni úgy gondolta valamivel szeretne még kedveskedni új-

donsült barátainak, szégyellem hogy gonosz voltam, mondogatta sokszor, és

könnyes lett a szeme, Márti néni mindig megvigasztalta. Aztán amikor sor került

a költözésre, Klára néni elgondolkodva így szólt, néhány nap múlva indulunk a ba

rátnőmmel és unokáival, haza hozzá, nekem nincs senkim , neki a családja messzebb

lakik és össze fogunk költözni, ő soproni és gondoltam náluk van minden évben

Mogyorófesztivál valamikor ilyenkor, ha megtudnák szervezni,  meglátogathatnának

ott minket. Nem tudom lehetséges-e, de én nagyon szeretném! Márti néni átölelte

Klára nénit, hát mi is ott leszünk…a mókusok odavalósiak, és laknak ott jó barátaink.

A néni szóhoz sem jutott, de sugárzott az arca az örömtől.

A költözés hétvégén volt, és Vilma néninek hétfőn kellett érkeznie. Márti néni el-

kérte a gyerekeket az iskolából arra a napra, hiszen ott be és itt az új lakásban kis

is kellett csomagolni a költözés után. Hétfőn reggel szépen beterelte a mókussereget

az autóba, és már indulni akart amikor Pimpi megszólalt: nem lehetne, azt hogy mégis,

mi is…szó se lehet róla…még az kellene hogy ott lábatlankodjatok, így is lesz elég tenni-

való. Na, erre elkezdődött a szokásos mókusfújtatás több szólamban, Márti néni az égre

emelte tekintetét, Istenkém, miért nem zeneiskolába írattam őket, de már mindegy,

csak annyit tehetek, hogy kivételesen gyalog azaz mókusgolva érkeznek a tanításra,

és bennmaradnak a napközi végéig, hátha kicsit kifogy a fújókájuk, abban a pillanatban

síri csend lett az autóban, magam is így gondoltam, mosolygott Márti néni , és elindult 

a sereggel.

      Ki lesz az új képviselő?

Hétfőn reggel aztán Márti néni beszélt a tanító nénivel, ne várja a mókusokat.

Teltek az órák közeledett a gyűlés kezdete…a másik közös képviselő már nagyon

türelmetlen volt, ha Klára nem jelenik meg, nem lesz szavazás, ha nem lesz

szavazás…akkor pedig vége minden szép álmomnak. Na meddig várjunk még?

kérdezte az elnök, nincs ennyi időnk, mit tegyünk? Hát…akkor…szerintem…

szerintem…át kellene menni oda, megnézni mi történik. A többiek helyeselték

az ötletet, felkerekedtek, és elindultak az irodába.

Már odafelé éktelen zsivajt, jajveszékelést hallottak…kinyitották az ajtót,

és  földbegyökerezett a lábuk…a mókusok sivalkodtak, a három unoka

fogócskázott és a rokon veszekedett Klárával…megmondtam Neked…velem

kell jönnöd…segítesz nekem vigyázol az unokáimra és a mókusokra, de nem

mehetek még…hetek óta nyaggatsz engem, nem haladok a ház dolgaival,

és hogyan adom át a munkát, az utódomnak…utód, milyen utódod lesz

Neked, hiszen otthon is csak lusta voltál és rendetlen…most is micsoda

káosz van itt. Önök kik? kérdezte mérgesen…a többi közös képviselő, és

én lennék az utód…de hát így nem, elég a magam dolgait is ellátni, az sem

mindig sikerül teljesen….Micsoda? kérdezte az elnök…jaj nem akartam,

jaj nem…most már mindegy, maga hívatta össze a váratlan gyűlést, legközelebb

majd a helyére keresünk valamit, most pedig távozunk. A hónap végén

szeretnék találkozni új jelöltekkel…volt szerencsém!   Ahogy az ajtó becsukódott,

és távolodtak a lépések, úgy halkult a haddelhadd. A végén Klára nagyon meg-

köszönte a segítséget, gyorsan rendet tettek . A néni kérte a gyerekek vigyék fel 

a mókusokat Kovácsék lakásába, és Márti néni Krisztinával jöjjön le. Meg is 

érkeztek nevetgélve gyorsan, hiszen hallották a történteket. Közben elő

került két hatalmas torta. Segíteni kellene ezeket a finomságokat fel-

cipelni – mosolygott Klára.  Kis idő múlva, a Kovács lakás minden elképzel

hető pontján tortát eszegettek, András, Béla és Csaba, egyszerre érkeztek

haza, s nem tudták mire vélni a nagy zsivajt. Mi folyik itt? – kérdezte

Béla fagyosan, gyertek csak Nektek is  jut belőle, de hát hogyan…úgy 

hogy a nagymamám lesz a közös képviselő kiáltott Kriszta….még ez is,

ezt nem hiszem el…dühöngött apja, nyugodj meg, majd elmesélünk 

mindent, nevetett Márti néni,  végighallgatva a történteket, Béla is

együtt nevetett velük, mondtam hogy okos vagy, ölelte át párját,

Klára nénitől elbúcsúzhatunk kicsit fájós szívvel, de elkél a segítség

ennyi mókus mellett!  Krisztina még mindig értetlenkedett…de Anya,

mi mikor nem megyünk iskolába? Kovács Krisztina gondolkodj kicsit,

ki fog segíteni a költöztetésnél…nagyokos?