Lélekbarlang

Nem a ruha teszi a mókust sem!

Másnap reggel, indulás előtt Alíz becsengetett Kovácsékhoz. – Mártikám, ha van időd szeretnék Veled megbeszélni valamit. – Gyere el velünk, elvisszük a népet, addig is tudunk beszélgetni, aztán egy finom kávé mellett folytatjuk. – Rendben, jövök én is Veletek. Szépen elindították az iskolásokat, aztán hazafelé beszélgetni kezdtek, persze a tavaszi szünet volt a téma. – Mártikám, nekünk annyira megható volt, hogy Csilláék a mókusokkal együtt kívántak sok boldogságot szilveszterkor, hogy valami nagy meglepetést vinnék, de nem tudom, mit.

Én is ezen gondolkodom, de most az egyszer nem ruhát, hanem valami mást, pontosabban a keresztlányomnak ruhácskákat is, és néhány játékot.

Azt én megoldom – mondta Alíz lelkesen.

Hirtelen Márti néninek felcsillant a szeme.

Mire gondoltál?

A mókusnépnek viszünk mogyorót, de eszembe jutott egy jó ismerősünk, már nagyon régen találkoztam vele, ő is Sopronban él, de Pestről költözött oda.

Csilláék ismerik?

Biztosan – nevette el magát Márti néni – hiszen nagyon híres a cukrászdájuk.

Alíz elgondolkodott, majd mosolyogni, nevetni kezdett – és arra gondoltál, hogy ők készítenek valami igazán nagy édes meglepetést!

Mivel hogy húsvét lesz, egy hatalmas nyulat marcipánból csokikrémmel, és persze sok-sok apró mókust.

Mikor beszélsz velük? – kíváncsiskodott a barátnője.

Azt hiszem, megkérem Alíz barátnőmet, vigye el Krisztinát a Plázába, szórólapon láttam, van akciós cipő, ami tetszene neki, s ha megtenné, elvihetné a mókusokat is.

Alíz komolyan ráncolta a homlokát – azt hiszem, a kérésnek nincs akadálya, csak az a kérdés, mennyi időre van szükséged?

Egy cipővásárlás fagyizással egybekötve épp elég lesz.

Annak rendje-módja szerint is alakultak a dolgok, Márti néni izgatottan várta az alkalmas pillanatot, közben gondolatban felidézte, mikor találkozott legutóbb Rékával. – Istenem, de régen is volt…Kriszta akkor járt óvodába… Alighogy becsukódott az ajtó Alízék után, már hívta is a telefonszámot, mert bár nagy lett a távolság, Réka meghagyta az elérhetőségét.

Mókuskerék cukrászda – hallotta Réka kedves-vidám hangját.

Szia! Márti vagyok, Kovácsné Pestről.

Mártikám! De nagyon örülök Neked olyan sokszor gondoltam Rátok, írni is, telefonálni is akartam, de a két gyerek, a házimunka és félműszakban a cuki, minden időmet lefoglalja.

Két gyerek?

Igen, ikrek, két kislány, most másodikosok, Kriszta akkor hatodikos most, ugye?

Mindig is irigyeltem a csodálatos memőriádat – sóhajtott Márti néni.

Én pedig a kitartásodat – szólt Réka huncutkodva.

Minden rendben már, sőt…de nem tudom, most van-e időd egy mesére?

Most nincs, de még mindig nem tudom, miért is kerestél, ha jól sejtem, valami cukrászati oka van.

Igen! – mondta Márti néni, és előadta elképzelését, mire végére ért, Réka is lelkesedett nagyon.

Ha itt lesztek, majd szakítunk időt egy nagy beszélgetésre, szeretném megismerni a családot is, és a mókusokat mi is szeretjük.

Éppen letette Márti néni a telefont, mikor Alízék visszaértek, Gyors szemvillanás, amolyan „minden rendben” tekintet. Kriszta és a mókusok nem győztek mesélni,.Pimpi fontoskodva nézett Márti nénire – Min töprengsz annyira, mókuskám?

Márti néni…viszünk megint ruhát a családomnak?

Mi is lesz azzal, aki kíváncsiskodik?

Tudom, de azt hittem…görbült a mókuska szája.

Na figyelj, nehogy kifúrja az oldaladat, elmondom, csak hívd ki Krisztát is.

Persze a kislány is kíváncsi volt.

Ennyi öreget egy családban – csóválta fejét Márti néni szomorúan – annyit tudhattok, hogy lesz ajándék, csak nem innen visszük.

Záporoztak volna a kérdések, de Márti néni hajthatatlan volt.

Holnap iskola, lassan menjetek aludni…és Pimpi nem a ruha teszi az embert, és a mókust sem!

Aztán este mikor minden elcsendesedett, a szülők megbeszélték a dolgokat. Béla bácsi is örült nagyon.

István? De rég láttam, jó lesz beszélgetni velük, hogy Neked milyen jó ötleteid vannak – nézett szeretettel a feleségére.

Ennyi idő alatt megszokhattad volna már! – nevetett Márti néni.

Ki kap új leckét?

Márti néni hétfőn elkezdte a szokásos szervezést. – Érdekes, egy folyosón lakunk most már mindnyájan, még is nehéz összehangolni a dolgokat. Már éppen ideje egy újabb közös kirándulásnak. Etelkához átment, ő is éppúgy vélekedett, és megígérte, párjával egyeztetik az időpontot, lesz-e idejük nekik is akkor. Bizonyítvány dolgában ugyanúgy gondolkodott, mint Márti néni, Zolinak is volt mit javítania. Kicsit elbeszélgettek, aztán ideje volt ebédet készíteni, és elmenni az iskolásokért. Pimpi meglepő módon már kint állt az ajtó előtt, mit állt, fújtatott-morgott-hisztizett. Márti néni döbbenten figyelte, és ahogy közelebb ért, egyre indulatosabb lett. Nem is nézett a mókusra, csak belépett a terembe, ahol síri csend uralkodott. A tanító néni karjában babusgatott egy picike mókust, a többiek csendben figyeltek.

Mi történik itt? – kérdezte Márti néni.

Új mókus érkezett hozzánk, Pumpi egyből megszerette, játszott vele és mivel sokkal kisebb dajkálta. Pimpinek nem tetszett, és megtépte a picit. 

A picike hüppögve nézett fel, riadt szemecskéiből látszott, még mindig nagyon fél.

Nem is tudom, mi legyen – kesergett a tanító néni. Neki évvégéig itt kell maradnia, utána pedig sürgősen gazdát kell keresni.

Valamit kitalálok – szólt Márti néni csendesen – óvatosan megsimogatta a picit.

Kilépett a teremből, ahogy várta Pimpi még mindig ott dühöngött. Márti néni egyszerűen megfogta farkánál fogva és jó erősen megrázta.

Abbahagyod most már Asztalossy Pimpacs, Sopronból?

De…

Szóltál valamit? Nem hallottam! Esetleg bocsánatot akarsz kérni?

Igen Márti néni! – szégyellte el Pimpi magát.

Visszamegyünk a terembe és szépen bocsánatot kérsz!

Ez meg is történt, Márti néni hazament Krisztával és a két mókussal, közben persze azon tanakodott, hová lehetne a picit elhelyezni. A megoldás váratlanul érkezett. Estefelé megjelent Vilma néni, kicsit sértődötten, kicsit várakozva, hátha mégis megengedik neki, hogy ő is utazzon.

Anya, erről szó nem lehet – megmondtam már, értsd meg ők a barátaink, fontosak vagyunk egymás számára, nem akarok kellemetlenséget okozni nekik – miattad!

Miattam? Hogy-hogy miattam? De hát, mit tettem én?

Márti néni mélyen édesanyja szemébe nézett – tényleg nem tu-dod? Segítek emlékezni, ha akarod!

Ekkor valami olyasmi történt, ami még soha, Vilma néni zokogva borult lánya vállára,. és jó ideig meg sem bírt szólalni. Amikor elapadtak a könnyei, csendesen csak így szólt – megváltoztatni semmit nem tudok, de tehetek-e érted valamit?

Valamit tehetnél, de ha jól tudom, Te nem szereted a mókusokat.

Tévedtem ebben is, nagyon aranyos kis állatok, belátom már.

Komolyan mondja, Vilma néni? – ugrált ki boldogan Pimpi Kriszta szobájából.

Komolyan mókuskám! Megbántam én mindent, bár lehetne egy ilyen szőrmók mellettem is, nem lennék annyira egyedül.

Ami azt illeti – szólt lánya elgondolkodva – lenne egy mókuska, akinek kellene egy jó gazdi

Márti néni, csak nem…? – nézett rá Pimpi kíváncsian.

De bizony ám! Megbeszéljük a tanító nénivel, hogy ne évvégén kerüljön új otthonába a pici, hanem már most.

Akkor nekem is lesz egy mókusom! – kiáltott fel boldogan Vilma néni.

Így történt, hogy a reggeli megbeszélés után, a pici délután már Kovácsékhoz érkezett haza. Márti néni először Etelkának szólt, majd Alízt hívta fel, ha nekik is jó, estefelé meg kellene beszélni valamit. Mikor mindenki ott ült a nagyszobában, a mókusokat is beleértve persze, Márti néni titokzatos mosollyal ennyit mondott – Hozok egy kis meglepetést, majd óvatosan karjába vette a picit és Kriszta szobájából átvitte a nagyszobába. Nagy volt az öröm, csak Pimpi nézett azzal a „nagyon mókustalan voltam”-tekintettel. Márti néni megértette és őt is a karjába vette.

Semmi baj sincs, csak a mókusok nem irigyek egymásra, ugye?

Nem Márti néni, ne haragudjon..

Nem haragszom már, de tanulj ebből a leckéből! – mosolygott a mókuskára – most pedig az összes kedves kópé, Te jó Ég, már mind a hét, átvonul Kriszta szobájába, ha jól sejtem van ott valami csemege is.

Mikor elvonult a csipet csapat, elmesélte, hogyan került hozzájuk a picike, és hogy édesanyja lesz a gazdája. Ennek főleg örültek a barátok, titokban reménykedtek, hogy Márti néni ki tud békülni édesanyjával. Ezek után sor került a megbeszélésre, mindenkinek jó volt az időpont. 

Akkor most felhívom Csillát – mondta Márti néni.

Csilla nagyon örült a hívásnak – már azt hittem nélkületek töltjük a húsvéti ünnepeket – mondta kedves-szemrehányóan.

Csak nem gondoltad, hogy ez a jó szokásunk elmarad, különben is, régen láttam a keresztlányomat!

Ha jöttök, hallhatod is – nevetett Csilla. Akkor jövő héten várunk benneteket!

Minden kezdet nehéz 2.

Vilma néni valahogy megbékélt a helyzettel, a munkába is jól beletanult. S ahogy telt az idő, egyre több időt töltött a lányáéknál, amiből egyszer-egyszer parázs vita kerekedett, hiszen nem volt a helyén, mikor szükség lett volna rá. Aztán egyszer csak a lassan derült égen megjelentek a viharfelhők. Éppen akkor ért fel Márti néniékhez, amikor a tavaszi szünetről volt szó, és persze a soproni utat tervezgették.

És én? – kérdezte haragosan.

Te? – Mi van Veled? – nézett lánya csodálkozva.

Én is mehetek, ugye? – kérdezte halkan anyja

Hová is? – Márti néni értetlenkedett.

Hát Sopronba! – szólt magától értetődően a válasz.

Oda, még véletlenül sem, először is, mert nem férsz el, másodszor itt a munkád…ezt ne felejtsd el, harmadszor meg…

Harmadszor is van? 

Igen, gondolkodj el…és most légy szíves térj vissza lakásodba!

Jó, de beszéljünk még, amikor indultok, hátha beférek?

Hová? Nem csak mi megyünk!

Hát?

Alíz barátnőmék, Etelka a családjával, tudod, aki az osztálytársam volt, s persze a

hat mókus, és nem hiszem, hogy Csilláék örömmel fogadnának Téged, és ott a kisbaba is, a keresztlányom.

Csilláék? 

Igen! Itt ismerkedtünk össze pesten, ők soproniak, hozzájuk megyünk, ők a barátaink.

Vilma néni végképp elképedt.

És én?

Mi van Veled? – lett lánya egyre ingerültebb.

Egyedül ,legyek napokig?

Persze, bevásárolunk Neked, a legszükségesebbeket elintézzük. 

Anyja szólni sem tudott a csodálkozástól, ám Béla halkan megjegyezte – esetleg hazaviszem mama az unokatestvéréhez, vagy írunk neki, jöjjön ide. Ketten akár el is lakhatnak ebben a lakásban, itt is van félszoba…

Ez aztán végképp sok volt, Vilma néni egy szó, egy köszönés nélkül felállt, és elviharzott, az ajtó hangos dörrenéssel csapódott be mögötte.

Mama megsértődött? – kérdezte Kriszta, mert én azért azt nem szeretném.

Apja ritkán látott meleg szeretettel nézett lányára – Ne vedd a szívedre, majd megnyugszik. Figyeld meg, holnap megint jönni fog.

Ezután megbeszélték az indulás időpontját, és hogy lassan szervezik az utat.

Csak lassan, sajnos – sóhajtott Kriszta – a tavaszi szünetig még van két hét.

Addig szépen lehet javítani…miből is…? – kérdezte édesanyja – mert a tavaszi szünet után néhány hét és vége a tanévnek.

Anya, igazad van, mint mindig?  De Pimpiék hová lettek? 

Etelka nénihez átmehetsz játszani, aztán mókusostól indulás haza, mert holnap iskola.

Minden kezdet nehéz

Vilma néni ezek után már egy szót sem szólt. Megnézte az irodáját, leendő feladataival ismerkedett, közben veje a gyerekekkel hordta be a holmiját, mikor minden bekerült, rátámadt lányára: - Hát nem nálatok fogok lakni? Márti csodálkozva nézett rá, - ezt meg hogy gondoltad? – Hát úgy, hogy Pimpinek keresnétek új helyet, én pedig megosztanám Krisztával a félszobáját! – Egyszerre, mintha égzengés lett volna – veje kiabálni kezdett – Kedves Mama! Lent a ház előtt már elmondtam, elmondom még egyszer, ha sokat akadékoskodik, viszem az unokatestvéréhez. Időközben költöztek még fel mókusok, itt van Pimpi testvére is, beköltöztettük őket a kamra felső polcára éjszakára, napközben szabadon közlekedhetnek. Krisztának viszont, most már kell a saját szoba – Vilma néni rögtön zokogni kezdett, remélve, meghatja a családot, ezúttal viszont lánya állt a sarkára. – Gyere anya velem – mondta szigorúan. – Hová menjek én? Hol lesz helyem? – szipogott anyja. – Csak ide, kinyitom ezt az ajtót. – Ez kié? – csodálkozott Vilma néni. – Hát a Tiéd, ki másé – ez a közös képviselői lakás. A zokogás persze mindjárt abbamaradt – Nem is kell a félszobád! – szólt dühösen Krisztához, nekem tágasabb otthonom lesz.

Tudod mit, nagymama, ha kérnél, se jöhetnél, veszekszel, anyával, apával, azt hittem, ha itt laksz, majd néha lejövök beszélgetni, de elvetted tőle a kedvemet is – szólt a lány szomorúan, de kicsit sértődötten.

Ez lett az én drága unokámból…nem gondoltam volna – csóválta fejét nagyanyja rosszallóan, azt hitte, ráijeszt Krisztára. 

Na most végképp elég! – szólt veje halálos nyugalommal – voltaképpen semmit, de ezt végképp nem vártam, Márti, Kriszta ránk nincs szükség, indulás haza.

De hát, én nem…de nem úgy…

Hangjára már csak a távolodó léptek zaja felelt.

Soha többé költöztetés!

Márti néni indult hazafelé, közben elgondolkodott, jó is, rossz is, hogy édesanyja

ott lesz a házban. Jó mert maga mellett tudhatja, jó mert anyjának lesz elfoglaltsága,

de a költözéssel kapcsolatban voltak kétségei. Anya mindent gyűjt, és nem szívesen

válik meg semmitől, attól félek kevés lesz neki az az egy lakás gondolta irónikusan.

Félelme beigazolódott,  mikor odaértek a házhoz, már hallották Kató néni zsémbelé

sét, na végre itthagysz, ennyi kacatot, nem irigylem szegény lányodat, remélem,

a közös képviselőnek minimum két lakása volt…de Katókám, hát ha minden kedves

nekem…kedves?  ugyan…csak lusta vagy kidobni a kacatokat, de remélem Márti

majd segít  rajtad! E szavakra lépett be lánya a gyerekekkel Kató néni kicsit el-

szégyellte magát, édesanyja pedig esdeklően nézett Márti nénire. Anya innen

mindent elviszünk, de tényleg meg kell válnod a kedvenceid egy részétől.

Hát jó…nyugodott bele Vilma néni látszólag…Márti néni ismerte anyját, hajjajj,

mi lesz még ebből, na mindegy…megoldjuk.  Becsomagoltak és elköszöntek

Kató nénitől. 

Úgy gondoltam míg kitakarítjuk a lakást Etelkánál leszel, ebédelünk

és utána jöhetsz a lakásodba – mondta kedvesen.

S addig a dolgaim?

Úgyis beállok a garázsba, semminek nem lesz baja…

Nem hiszem…a kis táskám, a retikülöm,  a kalapdobozom…a…a…a.

Anya,  addig semminek nem lesz baja, hidd el, bezárom az ajtót is.

De mégis...te nem tudod, mert gondatlan vagy, felületes és…

Nagymama!  Ha már most ilyen vagy, hogy fogsz velünk meglenni

később?

Na szép, mint az anyja…gondolhattam volna…morgott Vilma néni…

de valamit nem vett észre, nevezetesen hogy közben odaértek

a garázshoz, és már nyílt is a kocsiajtó.

Mit gondolhatott volna, kedves mama? kérdezte kajánul Béla  bácsi,

hogy most ebben a minutumban induljunk a falujába az unokatestvéréhez

akivel évtizedekkel ezelőtt összeveszett…?

Bözsihez, jaj nem akkor inkább beleegyezek mindenbe…fogadkozott…

Egyszer már megmondtam –  szólt komoran veje, és most hogy itt

fog lakni majdnem velünk…bármelyikükre egy rossz szót szól…indulunk

a falujába, megáll az eszem,  és tudja mit szégyellem magam, hogy

bármikor is rossz szívvel fordultam a kislányom felé, remélem felnőtt

ként olyan lesz mint az édesanyja. 

Megható pillanat volt, Béla bácsi átölelte feleségét s lányát, Vilma

néni könnyes szemmel nézte őket, s csak ennyit mondott: köszönöm!