Gyógyszertelenül 2.

Sajnos, nem fogom tudni elhagyni a gyógyszereket, a drága doktor nénim azt mondta, ő nem tud cserélni, forduljak a pszichiáterhez, de hozzá meg nehéz eljutnom, úgyhogy maradnak az eddigiek, humorbonbonokkal. Ez utóbbiak kifogytak ebben a pár napban, túl hamar merült le a Duracell-nyuszi bennem.Ám tegnap történt valami. Csörög a telefon Budáról érdeklődött a hölgy, kell-e a nadrágpelenka, mondtam persze, jövő héten megyünk érte. Nagyon-nagyon sajnálom őt 30 éves fia kerekesszékhez láncolva tengeti életét, értelmi fogyatékos, próbálkoztam valahogyan a mesével lehetne-e segíteni, de az édesanya szerint nem reagálna rá, viszont ő nagyon meghatott engem. 

Őszintén közölte velem, hogy igen megérintette a dolog, hogy én írok meséket, mert ő nem ismert még eddig életében meseírókat. Beszélgettünk, hogyan született a Pimpi, és megígértem valahogy megoldom, hogy eltudja ő is olvasni. Az első hatalmas ajándék, folt a lelkemen.