Passió

Nem tudták mi a bűn, de elítéltek
és elengedték ellenségeimet;
bíbor palástomra töviskorona
volt a rímük, sőt költői túl' okkal
szidtak, aztán a kicsinyeimet is:
kézzel, könyvvel, nyállal, nyűggel, de bizony,
velem tették, és jaj, nem volt nekik is
jaj; vígan vetettek sorsot a piros-
fehér-zöld színben pompázó, nagy-nagy-nagy
köntösömre, sőt úgy fosztottak meg a
ruháimtól: letépték arany szőröm,
ezüst erényövem, majd felszögeztek
szuronyokkal; fölém a sorsot, a jusst,
az igazságot, a méltatlanságot
írták - - most a te karjaidban
könyörgök anyám - némán - most te se sírj,
csak láss meg, ahogyan a drága - -
házadnak, ,,elfoglalásakor" halkítsd
haragod, lelkesítsd lelkedet, még egy
csillagért csókold rengetegszer rózsa-
füzéred és hagyd a tudatlanokra
temetésem és ne feledd, ne feledd
- - - az én templomomnak újjá-